Elhunyt Szűcs Béla

Hosszan tartó, gyógyíthatatlan betegség következtében hetvenhatodik életévében elhunyt Szűcs Béla publicista, lapunk egykori munkatársa. Hétfőn, október 10-én, háromnegyed tizenkettőkor temetik a pozsonyi krematóriumban.

Másfél éve lehet, hogy először döbbentett meg. Kedvetlenül, elharapózó betegségére hivatkozva lemondta először, aztán végérvényesen szokásos heti, rajkai borozgatásunkat, ahol a Feri pincéjében mulatságos és tragikus történetek révén elevenítette fel a szlovákiai magyar újságírás második világháború utáni alakulását. A Fényes Szelek hazai nemzedékéhez tartozott, aki Királyhelmecről szinte gyermekfejjel érkezett a fővárosba. A pozsonyi pedagógiai iskola érettségiző diákjaként már szerkesztette az Új Szó mellékleteként akkortájt megjelenő Ifjúsági Szemlét. Később az Alkotó Ifjúság főszerkesztője, majd az Új Ifjúság munkatársa lett. Több mint fél évtized után tért vissza lapunkhoz, a külpolitikai rovat vezetőjeként. Néhány nemzedéktársához és más kollégájához hasonló, Dubček-párti bátor kiállásáért a Prágai Tavasz katonai eltiprása után őt is száműzték szerkesztőségünkből, ahova csaknem húsz esztendő múltán, a rendszerváltás után térhetett vissza. Megkövettük őt is és a hozzá hasonlóan sok értelmetlen szenvedésre, némaságra kárhoztatott sorstársait is. Elhunyt kollégánk képes volt felülemelkedni az őt ért súlyos igazságtalanságokon, nem boszszúra törekedett, hanem újra dolgozni, alkotni akart. Legjobb barátjával, az évekkel ezelőtt elhunyt Zsilka Lászlóval és Miklósi Péterrel közösen álmodták, teremtették meg a Vasárnap családi magazint. Már súlyos beteg volt, de azért csak betipegett a szerkesztőségbe. Hozta magával aforizmáit, karikatúráit, kedélyes baráti szavakba csomagolt okos szakmai észrevételeit. Néhány napja újra mosolygott néhány pillanatig, amikor egyik közeli barátja nagytoronyai tokajival kopogott be hozzá. Fájdalmunkban, gyászunkban talán némi enyhet nyújthat, hogy mielőtt eltávozott közülünk, még egyszer, utoljára, hazai ízeket kóstolgathatott. S most immár ő is odaátról figyeli féltő szeretettel, Zsilka Lacival és más elhunyt kollégákkal együtt azoknak a munkáját, akik mostanság írják, formálják, tovább éltetik az Új Szót meg a Vasárnapot.

Szilvássy József