Elhunyt Anita Ekberg svéd színésznő

Róma |

<p>Elhunyt Anita Ekberg világhírű svéd színésznő, Fellini Az édes élet című mozijának feledhetetlen Sylviája, egy korszak szexszimbóluma.</p>

Az egykori sztárt életének 84. évében érte a halál egy Róma környéki klinikán, ahová karácsony után szállították be több betegség miatt - erősítette meg az olasz sajtóértesüléseket Patrizia Ubaldi, a színésznő ügyvédje. 

1931. szeptember 29-én született Malmőben Kerstin Anita Marianne Ekberg néven, apja dokkmunkás volt, népes családja nem dúskált az anyagi javakban. Anita előnyös külső adottságait kamatoztatva próbált kitörni a szegénységből: már tizenévesen keresett fotómodell volt, húszévesen Svédország szépévé választották. A győzelem nyomán részt vehetett az Egyesült Államokban a világszépe választáson is, ahol ugyan nem győzött, de mégis nyert, hiszen felfedezte Hollywoodot és Hollywood is felfedezte őt. Először az excentrikus milliárdos Howard Hughes cégével szerződött, ami szakmailag nem vezetett sehová, viszont Anita állítása szerint Hughes megkérte a kezét.

1953-tól a Universal stúdióhoz került, ahol dráma, beszéd, lovagló, vívó és táncórákat kellett volna vennie. Ekberg a tanulást, a stúdió pedig egy idő után őt nem vette komolyan. Mintegy húsz filmet forgatott, ezek többsége feledésbe merült, bár az 1955-ös Véres sikátor egy mellékszerepéért (egy kínai nőt alakított) Golden Globe díjat kapott. Ekberg hamarosan Marilyn Monroe és Jayne Mansfield mellett az ötvenes és hatvanas évek nőideáljává vált. A magazinokban megjelent képeit sok férfi tűzte ki szobája falára, a híres humorista Bob Hope úgy vélekedett: szüleinek kellett volna adni az építészeti Nobel-díjat.

1956-ban a Life magazin címlapján szerepelt, 1961 novemberében a Playboy magazinban. A King Vidor-féle Háború és békében Henry Fonda, azaz Pierre Bezuhov hűtlen feleségét alakította, ám a Tolsztoj-adaptáció a felvonultatott nagyágyúk dacára hatalmasat bukott.

A "jéghegynek" becézett, skandináv külsejű, de olaszos temperamentumú szőkeség élete szerepét 1960-ban Federico Fellinitől kapta meg, aki vele játszatta el Az édes élet Rómába látogató amerikai filmsztárját. Ekberg nevét, de főként testét mindenki abból a híres jelenetből ismeri, amikor fekete atlaszból készült káprázatos ruhájában éjszaka megmártózik a Trevi-kút hűs vizében.

A sikeren felbuzdulva egy évtizedig Itáliában forgatott. Fellini szerepeltette a Boccaccio '70 című alkotásában Sophia Loren mellett, a Vittorio De Sica által rendezett A nő hétszer című vígjátékban Shirley MacLaine oldalán játszott. A hetvenes évektől már csak epizódszerepeket vállalt, azt is ritkán, Fellini 1987-es önéletrajzi ihletésű Interjú című filmjében már alaposan megváltozott külsővel, hajdani nagy szerepére emlékezve tűnt fel. Érdekesség, hogy hazájában csak egyszer, 1964-ben állt kamera elé, de mivel összeveszett a rendezővel, kivágták a filmből.

Mozgalmas magánélete során kapcsolatba hozták Gary Cooperrel, Frank Sinatrával, Marcello Mastroiannival és a Fiat-vezér Gianni Agnellivel is. 1956-ban hozzáment a filmszínész Anthony Steelhez, akinek karrierje rögvest meg is bicsaklott, mert a sajtó csak Mr. Ekbergnek emlegette, a válókeresetet három év után nyújtották be. Második férje a szintén színész Rik Van Nutter volt 1963 és 1975 között.

Ekberg élete utolsó évtizedeiben Olaszországban élt és teljesen visszavonult a nyilvánosságtól. Az Empire magazin 1995-ben beválasztotta minden idők 100 legszexisebb filmsztárja közé. Nevét még Bob Dylan is megörökítette egyik 1961-ben írott dalában. Utolsó szerepét 2002-ben a Szépségszalon című olasz tévéfilm-sorozatban alakította. Két éve a 63. Berlini Nemzetközi Fesztivál, a Berlinale egyik vendége volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?