<p> Elhunyt Andai Györgyi Jászai Mari- és Aase-díjas színművész - közölte Németh Kristóf, a Játékszín igazgatója az MTI-vel.</p>
Elhunyt Andai Györgyi Jászai Mari- és Aase-díjas színművész
A színésznőt 68 éves korában, hosszú betegség után szerdán érte a halál.
Andai Györgyi 1947. május 10-én született Budapesten. 1960-ban gyermekként filmezett először, majd 1963-66 között amatőrként lépett fel az Egyetemi Színpadon.
1972-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Simon Zsuzsa osztályában, ahol többek közt Bánsági Ildikó, Martin Márta, Áron László osztálytársa volt. Egy évadot töltött a szolnoki Szigligeti Színházban, 1973-ban a Vígszínház szerződtette. 1983 óta a Népszínház, majd a Budapesti Kamaraszínház tagja. Számos tévéjáték szereplője volt.
1999-ben Jászai Mari-díjjal, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 2012-ben a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat ítélték neki.
Andai Györgyi a Játékszínben otthonra lelt, vasárnap is játszott volna a Nyolc nő című darabban - közölte a teátrum. Andai Györgyi a közelmúltban a budapesti Katona József Színházban is játszott a Petra von Kant című darabban, valamint a Spinozában is megformált egy-egy érdekes szerepet, például legutóbb az Agnes, Isten báránya című előadásban.
A színésznőt a Játékszín saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.