Elfogott levél a felégetett faluból

Lélegzetet visszafojtó látvány és eseménysor, amit Petr Nikolaev rendező és alkotói stábja mozgóképe kínál. Érzelmi örvénybe vonzza bele a nézőt, s egészen a teljes ledöbbenésig fokozza az emocionális ráhatást. Olyannyira, hogy ugyanazt az élményt éltem át ennél a filmnél, mint amilyet legutóbb, még a múlt század nyolcvanas éveinek elején (tehát jó régen, és azóta se) Budapesten, a Szikra moziban a Jób lázadása vetítésekor tapasztaltam meg. Bár az érzelmi ráhatás e cseh film esetében más, keményebb már a történetkibontakoztatás közben is, a végeredmény ugyanolyan megrázó és lesújtó élmény, mint a Jób lázadásának végkockáinál, amikor a gyerek szájából elhangzik a távolodó kocsi felé a papa, mama. Döbbent, elmerevítő csend a lezáró vég itt is, ott is. Nem is emlékszem, futott-e cseh-szlovák filmnél olyan hosszú végcím- és köszönőlista, mint ennél az opusnál,ámnincs az a hosszú végfeliratozás, ami oldani tudná a döbbent hatást. Kissé expresszíven kifejezve: attól e hatás, hogy szinte érzelmi mementót állít bennünk a film a cseh Lidicéért.
Leszögezem, nincs a két film - tehát a magyar és a cseh - között semmiféle kapcsolat, azontúl, hogy a véghatás ugyanúgy elnémít, és nem enged a moziból. Még csak abban is különböznek, hogy a Jób lázadását számtalanszor meg lehet nézni, a Lidicével kapcsolatban azonban nem merném állítani ugyanezt. Egyszer megnézi az ember - egyszer ugyanis meg kell, vagy illik megnézni, hiszen az első játékfilm a lidicei megtorló náci mészárlásról. Ám az újranézéshez nem igazán kelt vágyódást. Túlságosan kemény borzalom ez ahhoz, hogy többször is kívánjon az ember ilyet látni. S a keménységét csak növeli, hogy akiben él valamiféle Lidice-kép történelmi tanulmányainak köszönhetően - s talán mindegyikünkben él -, az eleve úgy nézi, hogy van elképzelése a film valóságát és kimenetelét illetően. Ettől van, hogy - miként említettem - a cseh opus a történetkibontakoztatásával is máshatást vált ki, mint a Zenthe Ferenc által életre keltett Jób bölcs emberségével, helyenként okos derűjével (a békás jelenet) átitatott történet. A cseh film esetében a borzalom az úr a vásznon. A borzalom a film tárgya: az a mód, az az eljárás, ahogy megtorlásként Lidicét felégetik, a földdel teszik egyenlővé. A falu kiirtásának bemutatásától olyan kemény a film, amilyen - s lehetne jobb vagy rosszabb, ilyen vagy más, a hatás akkor is a puszta döbbenet lenne. Különösen, hogy a Lidice - az alkotók elmondása szerint - kilencven százalékban a valót mutatja, az a tíz százalék, ami változtatás, pedig dramaturgiai szükségszerűség végett történt.
Az, hogy ki-ki saját Lidice-képéből esetleg nem azt kapja, amit várna, az azért van, mert a film nem csupán a felégetés, a kiirtás brutális jeleneteit ábrázolja - a mészárlás előkészítését, kivitelezését esetenként csak jelzésszerűen vetíti elénk, nem bontakozik ki naturális teljességében a pusztítás. A vérengzés részletező feltárása helyett a megtörténteket olyan kifejező motívumokkal rakja össze, amelyek abszolút kifejezők és elemi erővel hatnak.
A játékfilm Lidice tragédiájához három egymásra épülő történeten, emberi sorsokon keresztül vezeti el a nézőt. Az egyik František Šíma (Karel Roden) esete, aki egy veszekedés során akaratlanul idősebb fia gyilkosa lesz. Tettéért börtönre ítélik, s így - ennek a szerencsétlen vétlennek köszönhetően - ő lesz az egyetlen lidicei férfi, aki túléli a mészárlást. A másik szál egy finoman kibontakozó szerelem és egy „eltévedteltérített“ levél története. Ez a szál, Šíma másik fia, Karel (Ondřej Novák) félénk hódítása, majd a kapcsolat fiaskója külön is fájó történet. Azáltal, ahogy beletorkollik a tragédiába, illetve ahogy összefüggésbe kerül a náci megtorlással. A harmadik eseménysor a lidicei csendőr, Vlček (Roman Luknár) személyéhez kapcsolódik, akinek tragédiája, hogy nem olyan elvetemülten ordas, amilyenné a körülmények teszik.
Erős film a Lidice. Abszolút profi módon megcsinálva, beleértve a látványt, a berendezést, a kosztümöket. Sőt, a profizmus kényszeréből vagy a megfelelni akarásból már-már túl is csinálva. Szembetűnő a profizmus sterilitása, az, hogy moziként mindent abszolút a helyére tettek. Ám ez és bármilyen hibája, erősen átélhetősége miatt, aligha jut el a nézőig. Totál siker.