<p>Pályatársai és tisztelői jelenlétében búcsúztatták Jókai Anna Kossuth Nagydíjas írót, a nemzet művészét hétfőn a fővárosi Magyar Szentek Plébánián.</p>
Elbúcsúztatták Jókai Annát
A gyászszertartáson részt vett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.
Jókai Anna időtálló életművet hagyott hátra, amellyel a magyar irodalomtörténet része lett - emelte ki beszédében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Tarlós István főpolgármester.
Balog Zoltán elmondása szerint Jókai Anna akár politikus is lehetett volna, nőként is válhatott volna belőle államférfi. Az a féltés, az az aktuális jelenlét ugyanis, amellyel a közélet, a világpolitika minden rezdülését követte, homo politicusszá tette Jókai Annát - fogalmazott.
Tarlós István hangsúlyozta: Jókai Anna mély emberi érzéseket felszínre hozó alkotásai sok irodalmi élményre vágyó embernek jelentettek emlékezetes élményt. Az író teljes életművet hagyott hátra, munkásságát maga is lezártnak tekintette. Halálával mintha a saját életművébe lépett volna át.
Jókai Anna halála a nemzet nagy vesztesége - mondta Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, Mezey Katalin, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője pedig úgy fogalmazott: Jókai Anna fordulatos, sokszor nagyon keserves és nehéz életútjának egyik legfontosabb gondolata, hogy nem másokban és a külső körülményekben kell keresni a hibát, rosszat, a torzultságot, a bűnt, hanem saját magunkban.
Jókai Anna prófétikus író, hűséges, igaz barát, hitvalló keresztény és tudatos magyar ember volt - búcsúzott az alkotótól Pajor András, a Keresztény Kulturális Akadémia (KKA) elnöke.
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"280013","attributes":{"alt":"","author":"MTI-felvétel","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]
V. Majzik Mária képzőművész elmondta, a Jókai Anna urnája elé kerülő, általa mintázott domborművön a galamb a Szentlelket szimbolizálja, a nap pedig azért tűnik fel az alkotáson, mert az égitest a világosságot, a békességet hozza el úgy, ahogy ezt Jókai Anna gondolatai, írásai, beszédei teszik.
Az urna szenteltvízzel meghintése előtt tartott szentbeszédében Ternyák Csaba egri érsek úgy fogalmazott: Jókai Anna evangéliumi bátorságra tanító okos mondatai sok ember életében csillantották meg a félelmet elűző, halálon túlmutató reményt. Hálaadó és könyörgő imát mondott Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke.
A nemzet művésze címmel kitüntetett író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, a Digitális Irodalmi Akadémia és a Keresztény Kulturális Akadémia tagja életének 85. évében június 5-én hunyt el. A hamvait rejtő urnát a búcsúztató szertartás után a család kísérte végső útjára.
Jókai Annát a kormány, az MMA, a Fővárosi Önkormányzat és a józsefvárosi önkormányzat saját halottjának tekintette, búcsúztatását a Nemzeti Örökség Intézete szervezte.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.