<p>Párizsban vagy New Yorkban szinte senki sem ismeri Songül Öden vagy Kivanc Tatlitug nevét, de Dubajban vagy a kazah fővárosban és még Athénban is annál népszerűbb a közönség által bálványozott két török színész, akik az Isztambulban gyártott, óriási nemzetközi sikereket elért Gümüs című sorozat idoljai.</p>
Elárasztják a világot a török szappanoperák
Isztambul |
A török sorozatok népszerűsége 2005-ben a Gümüs (Pénz) című szappanoperával indult. Öt évvel később, a melodráma utolsó epizódját - Marokkótól Szíriáig - már 85 millióan nézték. Manapság Songül Öden színésznő csak a filmbeli nevén, Nourként ismert, Kivanc Tatlitug pedig olyan népszerűségnek örvend, mint Brad Pitt vagy Leonardo DiCaprio a nyugati féltekén."A siker igazán nagy meglepetés volt a színészeknek és a rendezőknek egyaránt. Valóban nem vártuk, de mindenütt úgy fogadtak minket, mint a popsztárokat" - mondta el a színésznő az AFP francia hírügynökségnek.A Gümüs után más török szappanoperák is elárasztották a Közel-Keletet, a Balkánt és Közép-Ázsiát. A török sorozatok minden nézettségi rekordot megdöntenek, messze megelőzve az amerikai, az egyiptomi és a dél-amerikai telenovellákat.Törökország 2011-ben 10 500 órányi sorozatot értékesített a világ 76 országában, ezek 150 millió tévénézőt vonzottak és 68 millió dollár bevételt hoztak. "Törökország ezzel elnyerte az Egyesült Államok mögött a második helyet a sorozatgyártó országok között" - mondta Fatih Aksoy török producer, aki szerint a filmek sikere a minőségnek is köszönhető, de főként annak, hogy hozzáigazították a melodrámára és az oszmán birodalom dicsőségét hirdető történetekre éhes közönség ízléséhez."Sorozataink minőségiek, és jól illeszkednek az érzékenységünkhöz" - állapította meg a Medyapim nevű filmgyártó cég vezetője. "Az amerikai sorozatokban inkább az akciójelentek dominálnak. Nálunk is vannak ilyenek, de mi bemutatjuk azt is, hogy az miként befolyásolja a szereplők életét."Hogy még jobban odaláncolják a nézőket a képernyő elé, elkészítették a hollywoodi Grace Klinika vagy a Született feleségek helyi, török változatát. "Az én feleségsorozatomban a nők muszlimok, a Koránt olvassák és ha meghal valaki, leveszik a fejkendőjüket" - magyarázta Fatih Aksoy, aki évente negyven epizódot gyárt Susan, Gabrielle és Lynette keleti másai, Yasmin, Zelis és Elif kalandjairól.A gyártóknak a forgatókönyvből ki kell gyomlálniuk a sokkoló részéket és az olyan jeleneteket, amelyek "megzavarják a fiatalok helyes erkölcsi fejlődését" - ez a török audiovizuális tanács rendelkezése.A sorozatokban így nincsenek egyértelmű szerelmi aktusok vagy direkt utalások a homoszexuálitásra. A török Született feleségekben például az egyik hősnő meleg fiát bűnözővé változtatták.A török sorozatok exportja sok pénzt hoz a konyhára."A Közel-Keleten és a Balkánon szeretnek bennünket, mert a kultúránk közel áll egymáshoz" - magyarázta Eylem Koza, az egyik sikeres török sorozat rendezője, hozzátéve, hogy "mi, itt Törökországban szabadabbak vagyunk, ezért a többi országnak mintaként szolgálunk." Mindez kapóra jön az ankarai konzervatív muszlim kormánynak, amely - legalábbis regionálisan - a nagyhatalom pozíciójára pályázik, diplomáciai hódítását pedig segítheti egy sikeres sorozat.Songül Öden filmcsillag rendszeresen szerepel bájos zászlóvivőként Erdogan miniszterelnök külföldi útjain. "Nagyon büszke vagyok arra, hogy ezen a sorozaton keresztül meg tudjuk mutatni Törökország igazi arcát" - dicsekedett a színésznő."Szomszédaink nemcsak a történeteket ismerik meg, hanem az országot is" - jelentette ki Hulya Tanriöver az isztambuli egyetem munkatársa. "Ez egy idealizált Törökország, de mindig van egy reális oldala. Egy olyan iszlám ország, amely felvilágosult és viszonylag fejlett, a régió országai számára pedig egy kicsit nyugatias" - tette hozzá a szociológus.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 12.08.
Fizetős csatornákat nézhet ingyen az ünnepek alatt
2024. 12.04.
Ez az elmúlt öt év legtöbbet streamelt filmje
2024. 11.28.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.