Egyre kevesebb a diák

Romániában az idén közel harminc százalékkal kevesebb első osztályos kisdiák kezdi el az iskolát a magyar tannyelvű oktatásban, mint egy évvel korábban. A lakosság csökkenő számának megfelelően egész Romániában kevesebb diák ül majd a padokba a hétfői becsengetéskor.

Romániában az idén közel harminc százalékkal kevesebb első osztályos kisdiák kezdi el az iskolát a magyar tannyelvű oktatásban, mint egy évvel korábban. A lakosság csökkenő számának megfelelően egész Romániában kevesebb diák ül majd a padokba a hétfői becsengetéskor.

– A magyar tannyelven tanulók száma csökken, és a csökkenés sajnos folytatódni fog – jelentette ki Nagy F. István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség oktatásért felelős ügyvezető alelnöke. Elmondta, hogy tavaly a romániai általános és középiskolákban öszszesen 186 ezer diák tanult magyar nyelven, az idei létszámról pontos adatokat csak az iskola megkezdése után lehet kapni.

A Krónika című napilap által készített körképből is az derül ki, hogy évről évre csökken a magyar osztályok száma az erdélyi tanintézményekben, hiszen a népességfogyással együtt a magyar iskolaköteles gyerek is egyre kevesebb.

Nagy F. István szerint a romániai magyar közösség lélekszámának fogyatkozása mellett elsősorban két területen éri komoly veszteség a romániai magyar oktatási rendszert. Egyrészt az iskoláskorú magyar népesség közel 35 százaléka – mintegy 70 ezer gyerek – vagy román nyelven tanul, vagy egyáltalán nem jár iskolába, másrészt továbbra is erőteljes – főként a középfokú oktatásban – a magyarországi tanintézetek elszívó hatása.

Az RMDSZ szakértője felhívta a figyelmet arra, hogy növekvő tendenciát mutat a román tannyelvű iskolát választó magyar tanulók száma. Megbízható adatok ugyan nem állnak rendelkezésre, de a viszonylag pontos becslésekből az derül ki, hogy az általános iskolások mintegy 25 százaléka, a középiskolásoknak viszont 55–60 százaléka román tannyelvű iskolába jár.

Az elmúlt négy évben jelentősen nőtt a Kárpát-medencei magyar nyelvű oktatás támogatása, s a magyarigazolványhoz kapcsolva új, jelentős formát jelent a pályázati úton elnyerhető, gyermekenként évi 20 ezer forint oktatási támogatás.

Lászlófy Pál, az RMPSZ elnöke elmondta, hogy eddig 19 ezer pályázat érkezett a szovátai központba és ebből 15 ezer adatlapot már feldolgoztak.

A gyermeküket magyar iskolába járató szülők ugyancsak pályázat formájában 2950 forint támogatást kaphatnak taneszközök vásárlására. Az Apáczai Közalapítvány tavaly – hasonló értékben – ajándék tanszercsomagot küldött a magyar nyelvű oktatást választó valamennyi elsőosztályosnak. Az elképzelések szerint, ha kicsit késve is, de decemberben, az idén is megkapják az elsősök ezt az ajándékot. – Tavaly 14 ezer elsőosztályosnak osztottunk tanszercsomagot, az idén sajnos 10–11 ezer ajándékcsomagra lesz csak szükség – mondta Lászlófy Pál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?