Kultúra

Egy szárnyaszegett páva röpte

A Fölszállott a pávát bemelegítőnek gondoltam, de lehűtött. Valami komoly dolgot vártam, még akkor is, ha tudom, az előadó-művészet nehezen pontozható, két, sőt három előadás nehezen összehasonlítható.
Grendel Ágota

2012. november 21. 20:56

 

De azt rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy a népművészetet össze lehet kutyulni egy olyan versennyel, amelynek csak tétje van – havi egymillió pénz egy éven át –, színvonala alig.
 
A zsűrinek nyilván mindig igaza van, a pontok legalábbis a zsűritagok kezében lapulnak, s meg illene fogadni a véleményüket is, de nem mindig lehet. Főként akkor nem, amikor egy korhatártalan versenyen azzal érvelnek, hogy „te még túl fiatal vagy”. Ami egy laikusnak azt jelenti: neked ezt még nem szabad tudni, hiszen egy legényest nem vagy képes úgy előadni, mint az, akitől – egy-két, akárhány – felvétel alapján ellested. Ne is leselkedj, jobb, ha kitalálod a saját legényesedet. (Hogy más ellesett egy más táncot másoktól, akiknek a nevét értékelés helyett mondja a zsűri, ne zavarjon, egy a páva, más a mérce.) De majd később, ne is reménykedj, hogy itt és most pávai magasságokba repülhetsz. (Az meg érthetetlen, hogy volt olyan versenyző, aki nem is kapott szót, esélye sem volt, hogy fölhívja magára az ítészek figyelmét. Vagy csak az „élő” közvetítésből maradt ki?) Mint ahogy akkor is nehéz megmagyarázni, ki kitől miért mennyit kapott, amikor az értékelés helyett néprajzi ismereteket hallunk – amit valószínűleg praktikusabb lenne inkább a produkció előtt meghallgatni a műsorvezetőktől, de nem, a műsorvezetők más feladatot kaptak, nekik fél ixfaktorosra kellett venniük a vezetést, főként harsányra, mert valakik ezt lesték el a kereskedelmi tévék zenés „tehetségkutató” műsoraiból, hátha így növelhető a nézettségi index. Szerencsére vannak különbségek: míg az egyik műsorban bárki nyugodtan énekelhet hamisan, elvégre amatőr, a pávában már nem kerülhet képernyőre, akinek alig hangja, alig hallása, alig tehetsége, csak van felmenője, akinek az árnyékából kilépne, akinek olyan, de olyan mentora van, aki menten sírva fakad a dédelgetettjével, ha tovább jut,ha nem. A néptáncosokat (-zenészeket, -énekeseket) más fából faragták, nem könnyeznek, a győztesnek sok sikert kívánnak, és nem menedzselik magukat, emlékezvén a zsűritag intő szavaira: most nem juthatsz tovább, most nem mutathatod meg a következő fordulóban. (Itt nincs Morandi-fíling, nem jön hozzájuk térden állva –, aki legény, az a leglegényebb, emelt fővel jelenti ki: jövőre, veletek, ugyanitt.) Szerencsére van, amiért jó, hogy van a páva, s jobb, mint a mű sztárcsináló, mert itt a legtöbben meg akarják mutatni, mit tudnak, nem a csillivilli a lényeg, bár a színpad és környéke, a zsűri elhelyezése igencsak emlékeztet arra, amilyen közegben a celebgyár működik.
 
A vegyes élményzuhatag után viszont jött egy lemezbemutató Zselízen. A Kincsőről évek óta tudtuk, hogy nagyszerű táncosokat nevel, például van már köztük profi néptáncos az Ifjú Szivekben, de azt csak sejthettük, hogy a zenekaruk is egyre feljebb lépked a minőségi ranglétrán. A Gereben együttes „kényszerből” alakult. Mert kezdetben volt az előadás zenei kísérete lemezről, magnóról. Tíz évvel ezelőtt kezdett a Juhász házaspár, Eszter és Sándor – a Kincső vezetői – azon munkálkodni, hogy saját zenekara is legyen a csapatnak. És ha lehet, ne abszolút amatőr körülmények közt fejlődjön. Kerek tíz esztendeje hordták az együttes tagjait kéthetente az Óbudai Népzenei Iskolába, ahol kiváló zenészek foglalkoztak az ifjú tehetségekkel. A gyümölcs még teljesen nem érett be, hiszen a Gereben tagjai még mindig húsz éven aluliak (egyik-másik bőven!), de odáig már eljutottak, hogy mestereikkel elkészítsenek egy CD-t. (A mesterek: Virágvölgyi Mária – hegedű, Turi András – brácsa és cimbalom, Németh Dénes – hegedű, a tanítványok: Németh Veronika – hegedű, Récsei Noémi – brácsa, ifj. Juhász Sándor – nagybőgő, Juhász Bence Zsombor – cimbalom, Balla Ádám – furulya, Batár Alexandra, Csicsman Dániel, Csicsman Róbert, Kovács Anita, Kováts Orsolya Sára, Marsal Margaréta, Németh Eszter, Németh Rebeka, Récsei Emőke, Récsei Evelin – ének.) Kéthetente négy órát utazni egy zeneleckéért, ehhez a tehetség mellett kell némi fanatizmus. Mint ahogy kell egy olyan mester is, aki kamaszodó fiatalembereket rá tud bírni arra, hogy kiálljanak énekelni, és miként kell az a háttér is, amelyet a zselízi szülők teremtenek, akik megtöltötték a művelődési házat a lemezbemutatóra, és valamilyen úton-módon, aki tudja, anyagilag, aki nem, lelkileg támogatják ezt a „vállalkozást”, amit úgy hívnak: Kincső, Apró Kincső és Gereben. Hogy elmegy-e még valaha valaki közülük a Fölszállott a pávára, ki tudja. Ők se nem kirakatemberek, se nem vitrinemberek, rájuk nem lehet úgy nézni, hogy „ápolják a hagyományt, mert a hagyományt ápolni kell”. Bár nem úgy születtek, mára már a vérükben van a néptánc és a népzene, tudnak improvizálni, mások örömére és a sajátjukra „népbulizni”. (Részemről tíz pont, bár egyetlen zsűri tagja sem vagyok.)
 
Önnek ajánljuk

Megszavazta az Európai Néppárt a Fidesz tagságának felfüggesztését

Az értelmiségi szupersztárok felemelkedése

Felújították a galántai kórház pszichiátriai osztályát

Szlovákia továbbra is ellenőrzi a lengyel húsbehozatalt

Újabb állami támogatás 
a napkollektorokra

Az aktivisták betiltanák a prémtenyésztést

Legfrissebb galériák
Olvasta már?