Egy sürgősen kötelező olvasmány

A Klímakönyv tekintélyes kötet, figyelemre méltó céllal: az éghajlatváltozással kapcsolatos legfrissebb ismeretekbe szeretne átfogó betekintést nyújtani az olvasónak. Több mint 500 oldalán száznál is több szakértő gondolatait olvashatjuk, akik a szén-dioxid-kibocsátástól kezdve a „green washing”, azaz a tömegeket félrevezető gyakorlatokig minden klímaválsággal összefüggő jelenséget kiveséznek – akár klímalexikonnak is nevezhették volna. Szakírók, tudósok, klímaaktivisták számolnak be a legfrissebb tudományos tényekről, szociográfusok, írók, filozófusok értekeznek a társadalmi állapotainkról és vizionálnak lehetséges utakat.

Az ő írásaik közé ékelve olvashatjuk Greta Thunberg szövegeit. A svéd klímaaktivista írja a bevezetőt is a kötethez, melyből kiderül, ő kérte fel a szerzőket, hogy egy-egy írással járuljanak hozzá a klímaváltozással kapcsolatos globális tudásunk gyarapodásához. Hogy Greta Thunberg volt-e a könyv ötletgazdája, valóban ő állította-e össze a kötetet, vagy ügyes marketingszakértők cserkészték be, azt nem tudhatjuk – valójában azonban nem is érdekes a kérdés. A kötet tartalma önmagáért beszél, és ha Thunberg nevével több emberhez jut el, az csak annál jobb.

Thunberg a rá jellemző szókimondással, világos módon fogalmazza meg a könyv alapelvéül szolgáló gondolatot: azt, hogy a klímaválságnak nem csupán a tüneteit kell gyógyítanunk, hanem átfogóan kell kezelnünk azt a szövevényes problémarendszert, amelyet az emberiség létrehozott. Thunberg egész pontosan „éghajlati, ökológiai és fenntarthatósági válságról” beszél, és arról, hogy „a klímakrí-zis csupán tünete a sokkal mélyrehatóbb fenntarthatósági válságnak”. A könyv igyekszik mindenre kiterjedően kezelni tehát a kijelölt területeket és elmagyarázni az olvasónak, hogy ezek pontosan hogyan is fonódnak egymásba.

A klímafolyamatok origója a szén-dioxid, a bevezetőt követően érthetően tehát elsőként ezzel foglalkozunk. A klímaváltozással kapcsolatban általában a szén-dioxid-kibocsátás révén hallunk, hiszen legnagyobbrészt ez a gáz felelős az éghajlat melegedéséért. A légkör szén-dioxid-tartalma azonban csupán egy szelete a szén óriási körforgásának bolygónkon. Ahhoz, hogy megértsük a bennünket érintő válságokat, elsőként a szén körforgását kell megértenünk. Peter Brannen tudományos újságíró elmagyarázza, milyen következményekkel jár, ha megroppan a szén körforgásának rendszere. A minta nagyon egyszerű: minden egyes alkalommal, amikor a bolygó történelme folyamán felborult a szén körforgásának egyensúlya, az tömeges kihaláshoz vezetett – a legutolsó ilyenre tízmillió évvel ezelőtt volt példa.

A könyv öt nagy fejezetre tagolódik. Az elsőben a kőzetektől jutunk el az antropocénig, végigsétálunk az emberiség történetén, miközben megnézzük, hogy hogyan áll kapcsolatban az ember evolúciója a fajkihalással. Spoiler: ahol csak megjelent az ember, ott fokozatosan kezdtek kihalni egyes őshonos fajok. A folyamat a 15–16. századi felfedezők utazásaival gyorsul fel drasztikusan – akik nemcsak mészárolták az egzotikus állatokat, hanem patkányokat és házi kedvenceiket is behurcolták az új térségekbe –, az arány pedig exponenciálisan növekszik a huszadik században. A huszadik században egyébként minden felgyorsul, ami azért is rémisztő, mert fajunk lassú változásokhoz szokott. A fokozatosság már nem érvényes. Jelenleg egy gyorsan eszkalálódó klíma- és ökológiai krí-zis elején vagyunk, de amint elérjük az „átbillenési pontot”, nem lesz megállás. A fejezet második felében a szerzők behatóan boncolgatják azt a kérdést, hogy mióta felismertük a klímaválságot – nagyjából a múlt század ötvenes éveiben, a tudósok a nyolcvanas években kezdték kongatni a vészharangot –, miért nem tettünk semmit. A semmittevés nagyrészt a fosszilisüzemanyag-ipar dezinformációkeltő és figyelemelterelő stratégiáinak köszönhető, erről is olvashatunk egy részletes írást.

„Ez a világ legfontosabb történése” – írja Thunberg. A kijelentés annyira triviális: akkor mégis, miért nem ez az egyetlen, amivel foglalkozunk? Thunberg kíméletlenül vág a képünkbe nyugtalanító igazságokat: „Vannak, akik szerint nem teszünk eleget a válság megállításáért és kezeléséért” – írja egy ponton. „De ez hazugság, hiszen a »nem teszünk« azt feltételezi, hogy valamit azért teszünk. Viszont az a kellemetlen valóság, hogy gyakorlatilag nem teszünk semmit.”

A második fejezet a klímaváltozás folyamatait vázolja. Fókuszban a fokozódó hőség, az extrém időjárás, az üvegházhatás, a légszennyezés és a tengerek szennyezettsége és savasodása. A harmadik fejezetben az éghajlatváltozás emberre gyakorolt sokrétű egészségügyi hatásait tanulmányozhatjuk, és az egyenlőtlenség témájáról is olvashatunk, arról, hogy az életszínvonalbeli egyenlőtlenség hogyan játszik szerepet abban, hogy a klímaválság azokat érintse leginkább, akik nem tehetnek róla közvetlenül.

Nézzük most, mit mondanak a témáról azok, akiknek hivatása nem a klímaválság folyamatainak közvetlen tanulmányozása. A kanadai Margaret Atwood disztópiák írójaként vált ismertté. Számos regényében vizionálja az emberi tevékenység lehetséges következményeit, pályája során számos alkalommal tették fel a kérdést: az, hogy nem ír utópiát, azt jelenti, hogy nincs már remény? Atwood válasza az, hogy nem feltétlen. Egyben biztos azonban, abban, hogy az utópiáknak nincs létjogosultságuk. Az utópiák az ipari forradalom kezdetén voltak népszerűek, viszont, ahogy az rövid időn belül megmutatkozott, az emberi fejlődés idealizálásával jócskán mellélőttek, hiszen mi legfeljebb reménykedhetünk abban, hogy nem apokaliptikus jövő vár ránk. A remény egyébként a klímaaktivizmus egyik kiemelkedően fontos témája, hiszen mi is marad, ha nincs remény? Ezzel foglalkozik a könyv utolsó fejezete: megpróbál választ keresni arra, hogyan tudunk tenni valamit.

Greta Thunberg az elnyomottak szószólója is: klímaaktivizmusában a környezetvédelemért folyó küzdelem szükségszerűen összeforr az elnyomás elleni harccal. A világunkat érintő válságokért azok felelősek, akik kezében a hatalom összpontosul – történelmi nézőpontból ezek mindig is fehér férfiak voltak. Ebből következik, hogy a nők kifejezetten fontos szerepet játszhatnak a bolygó megmentésében (a feminista mozgalom és a klímaaktivizmus története számos ponton fut össze) – erről a témáról is olvashatunk egy izgalmas írást. Másrészt, paradox módon a klímaválság legnagyobb elszenvedői azok, akiket a hatalmon lévők igáztak le: a harmadik világ lakosai.

Ezen a ponton ismét szerteágazik a történet. Ahogy azt Amitav Ghosh indiai író érzékelteti, azokban az országokban, melyek hosszú időn keresztül voltak fejlett birodalmak gyarmatai, ma teljességgel ellentétes nézetek uralkodnak a klímaválsággal kapcsolatban. Miért tegyünk mi valamit, ha a klímakrízisről azok tehetnek, akik hosszú időn át elnyomtak bennünket? – kérdezik ezek az országok, melyek vezetői gyakran úgy érzik, most rajtuk a sor, hogy gazdasági növekedést produkáljanak, nem törődvén azzal, ez milyen hatást gyakorol a természeti környezetre – a nemzeti érdek felette áll a környezet érdekének.

Csak egy töredékét szemléltettem a kötetben elemzett témáknak. Egy biztos: ez az idei karácsonyi kötelező.

Klímakönyv, összállította Greta Thunberg. Open Books, 2023.