Egy nő is lehet nagyon más

Miért él egyedül? Miért közösítik ki a kollégái? Miért nincs barátja, szerelme, férje?Natasa meglehetősen egyhangú életet él. Állatkerti dolgozó. Irodában ül. Oszt, szoroz, számol, könyvel. Nem fúr, nem farag, nem konspirál. Kollégái ki is nézik maguk közül. Megszólják. Cikizik. Froclizzák. Natasa élete jó ideig semmi változást nem mutat. Telnek a napok, a hónapok, az évek. Munkahely, szűk lakás, nyűgök, kínok, lelki bántalmak, hétköznapi csatározások. Aztán hirtelen történik valami. Natasa szédül. Natasa rosszul érzi magát. Natasa aprócska elváltozást észlel magán. Valahol a farkcsigolya környékén. Orvos, röntgen, elmosódott felvétel. És a következő is ugyanolyan. Pontatlan. Valami nem stimmel. Natasának állati farka nőtt. Hosszú. Szilaj. Ha nem ügyel, kilóg a szoknyájából. Kolléganői nem látnak belőle semmit. Édesanyja előtt könnyű lepleznie. Csak a röntgenasszisztens tud a testi elváltozásról. Ő nemcsak a felvételen, a valóságban is látja. Pjotr és Natasa cinkosok lesznek a bajban. Aztán barátok. Aztán szerelmesek. Pjotr nem álmélkodik, nem kérdez, nem ítélkezik. Megért. Szeret. Ragaszkodik. Natasa boldog. Kivirul. Nem törődik a kolléganők áskálódásával, anyja vakbuzgóságával, a szomszédok, a környékbeliek lekezelésével, megvetésével. Natasa szeret. Natasa boldog. Natasa nagyon más, mint a többi nő, mégis van, aki végre őt öleli. Sőt ott, ahol dolgozik, az állatkert egyik üres ketrecében megkívánja őt. Vagy nem is őt, hanem teste elválaszthatatlan tartozékát? Korrekciós osztály című debütjével Ivan Tverdovszkij két évvel ezelőtt Karlovy Vary fesztiválján az East of the West szekció legjobb rendezési díját nyerte el. Cottbusban és Szolunban is nyert a film, amely a nehezen kezelhető, szülők nélkül felnőtt gyerekek világáról szól. A Zoológia Tverdovszkij második játékfilmje. Eredeti rendezői látásmódjával, a másság sajátos ábrázolásával, hibátlan színészvezetésével (Natasa: Natalja Pavlenkova, Pjotr: Dmitrij Grosev), érzékeny témakezelésével az abszurd tragikomédia csúcsára jutott fel a fiatal moszkvai rendező.„Sokan kérdezik tőlem, nehéz volt-e pénzt szerezni otthon, Oroszországban egy ilyen filmre, amely a másságról szól – így Ivan Tverdovszkij. – Szerencsére nálunk még mindig támogatja az állam a filmgyártást. Ez a hagyomány a szovjet időkből maradt ránk. A kulturális minisztérium támogatása azonban nem minden. A filmet később be is tilthatják. Ez egy tipikus orosz játék. Előbb melléd állnak, aztán elvágják az utadat. Természetesen sokan gondolták úgy, még szakmai berkekben is, hogy nem lenne szabad pénzt pazarolni egy ilyen kísérletezésre, mint a Zoológia. Szerintük továbbra is fontosabb lenne háborús filmeket, háborús hősökről forgatni. Olyan kritikák is értek, hogy ízléstelen alkotás az enyém, be kellene tiltani. Szocsiban, a fesztiválon forgalmazója is lett a filmnek, de nem hiszem, hogy nálunk sok moziba eljut majd. Nagyon kaotikus most az orosz filmpiac. Sok nagy forgalmazó el is hagyta az országot. Az orosz nézőket nem igazán érdeklik a szerzői alkotások. Szerintem nagyon is fontosak, hiszen egy idő után vallomásként szolgálnak majd arról a korról, amelyben létrejöttek. Lehet, ha happy enddel érne véget a film, mindenki arról beszélne, milyen remek, pozitív, inspiráló mű született. Az orosz valóság azonban egyáltalán nem remek, nem pozitív és végképp nem inspiráló. Igen, rólam is szól a Zoológia. Bár nem nőtt állati farkam, valahogy mégis kilógok a sorból. Nem igazán érzem jól magam a hazámban. Könnyű lenne mindent Putyinra és az orosz kormányra fogni, én mégis azt mondom, rossz irányba halad a mi népünk. Mintha átok ülne rajtunk. A Szovjetuniót én csak a szüleim és a nagyszüleim elbeszéléséből ismerem, de valahogy úgy érzem, minden rosszat sikerült átmenteni a mába. A korlátoltságot, a felsőbbrendűséget, az intoleranciát. Tizenegy éves voltam, amikor Putyin hatalomra került. Az orosz politikában azóta semmi jelentős, komoly eredmény nem született. Nemzedéktársaim el is fásultak a jelenlegi helyzet miatt. A fiatalabbak még nehezebben élik meg ezt. Olyannyira belefáradtak, hogy már arra sincs energiájuk, hogy utánajárjanak, van-e valami köze a valóságnak ahhoz, amit fentről állítanak. A Zoológia pedig erről is szól. Ezért boldogít Karlovy Vary díja. Felismerték a filmben azt, ami a képsorok mögött húzódik.”