Ebcsont beforr?

 

Szlovákiában ugyan januárban bemutatták a filmet, de nagyon gyorsan lekerült a mozik műsoráról – tény, rétegműfajról van szó. Ezzel együtt egy ajánlás: aki teheti, nézze meg. A filmkritikusok és azok, akik látták a Frankenweenie-t, szinte kivétel nélkül Tim Burton „nagy visszatéréseként” ünneplik. A rendező az elmúlt években némileg más műfajban alkotott, gondoljunk csak az Alice-ra vagy az Éjsötét árnyékra, melyeket általánosságban giccsparádénak szokás minősíteni. Nos, ez az elmarasztalás nem egészen helytálló, ha a két filmet paródiának fogjuk fel, az viszont biztos, hogy mindezekhez képest az Ebcsont beforr tényleg páratlan alkotás. A Frankenweenie Tim Burton egyik korai (1984-es), azonos című rövidfilmjének egész estés változata, amelyben egy különc kisfiú, Victor elveszti egyetlen barátját, a bullterrier Sparkyt (a kutyát elüti egy autó). Főhősünk nem törődik bele a veszteségbe: mindent megtesz, hogy visszakapja halott kisállatát. Ezért a jó tanuló fiú a fizikaórán hallottakat a gyakorlatban is alkalmazza: elektromossággal, pontosabban egy villám segítségével újra mozgásba hozza Sparky szervezetét, a kutyus feltámad. Na de értik-e ezt a „fölnőttek”? Nyilván nem, és ez A kis herceg óta nem is újkeletű felismerés. Így az sem lesz meglepő, hogy a problémák pontosan itt kezdődnek: a nagyoknak nem túl szimpatikus az élőhalott házi kedvenc. A film nem egyszerűen egy fekete humorral fűszerezett mese, hanem igazi „életmű-összefoglaló”. Először is, Victor karaktere kísértetiesen hasonlít egy Kaliforniában nevelkedett zárkózott fiúra, aki nem beszélgetett senkivel, szívesebben vonult vissza sötét szobájába festegetni, filmeket nézni. Természetesen nem másról van szó, mint Timothy William Burtonről. A Frankenweenie emellett idézi a rendező kedvenceit is: miután Victor ellenszenves osztálytársai érdekből maguk is állatfeltámasztással próbálkoznak, az egyikük „teknősbéka szörnye” ugyanolyan pusztításba kezd, mint Godzilla, vagy megjelenik például a Frankenstein (innen a cím és a főszereplő kisfiú családneve), majd a Dracula egyik jelenete. Tim Burton saját, korábbi munkáira is bőséges utalást tesz az Ebcsont beforrban. Elsőként feltűnik az Ed Wood: Victor saját kisfilmjét mutatja be szüleinek, a díszlet ugyanolyan kis makettekből áll, botra erősített repülő csészealjjal, mint amelyek az említett Burton-filmben szerepelnek, s amelyek Edward Davis Wood Jr. nevét fémjelezték. A kisfiú karaktere utalás lehet a Vincentre is: a rendező hatperces rövidfilmjének főszereplője szintén különc, idejét a leginkább a szobájában töltő gyerek volt, aki mindig Poe-t olvasott. A Frankenweenie kisvárosa óhatatlanul emlékeztet az Ollókezű Edward színhelyére, de a környezet idézi a Karácsonyi lidércnyomást is. Természetesen nem szabad elmennünk Burton alkotásának páratlan látványvilága mellett sem. Elsőre nyilván az a legfeltűnőbb, hogy Sparky története fekete-fehér. Ami ma már talán nem nyújt „összkomfortos” élményt a fogyasztónak – de ha pusztán ezért sem a Casablancát, sem a Werckmeister harmóniákat sem dobjuk a kukába, akkor ennek a filmnek is adhatunk egy esélyt. Gondolhatunk arra is, hogy Burton a „színtelenséggel” éppen a régi horrorok hangulatát akarta idézni. A képi megjelenítést még gazdagítja a stop motion technika, vagyis amikor az egyes jelenetek nem mozgó-, hanem állóképekként kerülnek rögzítésre. A rendező bábjai, az animációs világ láttatása végig groteszk forrása a humornak. Külön bája a mesének, hogy miután a kutyus visszatér a másvilágból olyan, mint egy kis megstoppolt rongybaba, innen látszik, hogy élőhalott.Nyilván nem maradhat el a mesék egyik legfontosabb eleme: a gyerekek mindig okosabbak és jobbak, mint a felnőttek. Ez a Frankenweenie-ben nem pusztán abból derül ki, hogy iskolások támasztják fel a halott kisállatokat, vagy hogy a felnőttek kiutálják a kisvárosból a kreatív fizikatanárt, hanem abból az ironikus kis jelenetből is, amikor Victor apja szembesül azzal, hogy Sparky él. „De hiszen te is azt mondtad, hogy ha tehetnéd, visszahoznád” – mondja a fiú. Mire az apa: „A kettő nem ugyanaz. Mi nem tudtuk visszahozni. Könnyű olyat megígérni, ami úgyis lehetetlen.” Végül csak a tanulság marad hátra: a tudomány addig jó, amíg a szeretet irányítja, s ez utóbbi az, ami akár csodákra is képes. S ez az a tanulság, ami nemcsak gyerekeknek, hanem nekünk, felnőtteknek is szól. Az Ebcsont pedig, remélhetőleg, hányattatásai ellenére is, beforr. Ez pedig kiderül holnap, a Los Angeles-i Oscar-gálán, ahol Tim Burton mozija az animációs kategória győztese lehet.J. Izsó Nóra