Kultúra

Czucz Enikő: Az a pici hely

Tárca a Szalonban
ÚJ SZÓ ONLINE

2019. augusztus 11. 17:00

- Shutterstock-felvétel

Zavart, ahogy a cukorszemek átvették a vonat rezgését. Mozogtak a barna műanyag kávéspohár mellett, még ha ez alig látható mozgás volt is. A kicsi súlyukból eredő gyenge gravitációt szárazon nem ellensúlyozta ragadósság. A vonat csaknem üres volt, ami nyáron érthető, ráadásul reggel többnyire megérkeznek az emberek oda, ahová tartottak, késő délelőtt már csak pár ingerült alak változtat helyet, akik várakozásaik ellenére feleslegesen mentek, vagy olyanok, akiknek egy szabadon behelyettesíthető valaki felrúgta a napi terveit. Persze túlzok. Vannak, akik egykedvűen, sőt boldogan utaznak, rutinból, munkahelyre, vagy kimozdulni egy kicsit, nyaralni akár. Délelőtt a legtöbben úgyis a következő megállóban szállnak fel. Ez állandó a nyári szünet alatt is. Egyelőre itt-ott ültek csak, és kivétel nélkül mindenki magányban akart a kényelmére találni, lehetőleg két üres székkel nézni szembe, a mellettük lévő ülést pedig a táskájukkal igyekeztek elbarikádozni, amíg lehetséges. Ez általános kívánságlista. A tíz hónapig érvényes szokás nem igazán kopik ki ez alatt a két hónap alatt, amikor szinte senki nem akar melléjük ülni. Nem vagyok kivétel. Szörnyen kényelmetlen, ha minden ülést elfoglalnak. Nem egyszerű elkerülni, hogy a szemben ülő arcába bámuljunk. Ki lehet nézni az ablakon, de a fej oldaltartásától egy idő után megfájdul a nyak. A cikázó tekintet nem fest kedvező képet a szemlélődőről. Tolakodónak tarthatja az, akin egy percre megpihen, fenyegetőnek tűnhet, ha semmin nem pihen meg. Mosolyogni nem illik, beszélgetni csak ismerőssel. Az olvasástól mozgó járműn rosszul vagyok. A telefon menüje unalmas, és a táska belsejében sincs annyi érdekesség, hogy folyton kutatni lehessen benne, amikor puszta betonvas fut az ablak előtt, amin még egy rossz és elnagyolt graffiti sincs, mert a városi művészek túl rizikósnak találták a sínpárt övező alagutat. Ha nincs más, ezt is lehet nézni. Mindegy, csak ne kelljen rezgő körvonalakat.  Ne kelljen még a cukorét se.

Belenyúltam a pohárba. Az ujjbegyről cseppentettem a kihűlt kávét a cukorszemekre. Egy csepp, két csepp. Nincs hő és nincs kavaró mozgás, ami feloldaná és elegyítené a cukorszemeket a folyadékkal, de legalább leragadnak.  Csak a tett után néztem körül, hátha rajtakapott valaki, pedig így már igazán nincs értelme. Rossz volt a sorrend. Egyébként is bűntudatom támadt, hogy így alakult, hogy foltot hagyok itt magam után, megtöröm a rendet. A mentségem, hogy nem én kezdtem, én nem édesítem a kávét, legfeljebb tejjel, szóval a cukor idegen volt, nem az enyém, mégis nekem kellett volna néznem egész úton hazafelé, még engem se győzött meg. Lehetett volna okosabban. Le is söpörhettem volna a kezemmel, bele a lenyitható kicsi kukába. Talán még gazdaságosabb is lett volna. Az egész csak egy meggondolatlan mozdulat volt.  

A vonaton, mint minden nyilvános helyen és zárt térben, az idegen érintés a bámulásnál is rosszabb. Tulajdonképpen a tekintet elfordítása is arra irányul, hogy megmaradjon a határ, a másik ember magánszférájának a képzete, ha már testek préselődnek a kényelmetlenül szűk részeken. Egész biztosan állítom, hogy felerősödik az undor és a döbbenet. A félelem is. Kicsit mindig sérült állatnak érzem magam, ha tömegközlekedem. Vak kutyának, amely érzi a szagot, hallja a hangot, de csak ül az események közepében, és nem tudja, merre fordítsa a fejét. A hang megakad a falon, a szagot pedig elnyomja a konnektorba dugott légfrissítő. Én sem vagyok kevésbé zavart, kevésbé elveszett, néha belesétálok a falba, ha hozzáhúzódnék, máskor tudtomon kívül is a közepében találom magam. A jól nevelt kutya nem ugat és harap, még vakon és kiszolgáltatottan sem, ha kéretlenül ér hozzá valaki. Azt a szófogadatlan és erőszakos teszi. Aki szolgál, örüljön a törődésnek.

Máskor a rácsodálkozás és az ámulat kerekedik felül. Van, aki rendkívül elegánsan zötyög. Van, aki hihetetlenül kimért még akkor is, ha rátéved a szeme valakire a képtelen alagútban. És sok sérült, aki táskával és elfordított tekintettel védi azt a kicsit, ami a térből jutott. S mert a sérülés nem feltétlenül hiány, van, akire úszóhártyát, van, akire gyöngéd, fiatal állat patáit írja a képzelet. De most, délelőtt, nincsenek sokan, félreértés előidézése nélkül nézhetem a szemközti ülést, miután letöröltem a kávéfoltokat.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Mennie kell a „majmocskának”

Négy fiatal hunyt el egy frontális ütközés során

SHMÚ: Hétfőn is viharok várhatók csaknem az egész országban

Ki lehet a RegioJet ellenfele Pozsony és Komárom között?

US Open tenisztorna a tévében

VIDEÓ: Belecsapott a villám Danko zászlórúdjába?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?