Christian Bale kínai film hőseként a Berlinalén

Berlin |

<p>A kínai történelem egy tragikus fejezetét, az 1937-es nankingi mészárlás idejét eleveníti fel Csang Ji-mou (Zhang Yimou) kínai rendező filmje a Berlinale versenyprogramjában Christian Bale főszereplésével.</p>

A színésznek régi vágya volt együtt dolgozni a kínai művésszel.

Az Oscar-díjas Bale a film sajtótájékoztatóján elmondta, nagyon örült, hogy felkérték a The Flowers of War című alkotás főszerepre, kiváló kapcsolat alakult ki közte és Ji-mou között. A színész egy olyan amerikai férfit alakít a filmben, aki papi álcát használva segít egy csapat kislányon és pár kurtizánon, hogy kijussanak a japánok által körülzárt Nankingból. A film megtörtént eseményeket dolgoz fel.

Ezúttal is hőst alakít, de mint mondta, ez a karakter nem hasonlított ahhoz, amelyekben az utóbbi évek kasszasikereiben láthatta őt a közönség. "Nem lehet összevetni Batmannel, semmi esetre se hasonlítsák össze" - intette a sajtót.

A színész alaposan beleásta magát az 1937-es mészárlás történetébe, de ezen túl személyesen is megérintette a kínai történelem e szomorú fejezete - mondta el.     Szerepével kapcsolatban megjegyezte: "Életünk folyamán mindannyian szembesülünk nehéz döntésekkel, így mutatkozik meg, milyen emberek vagyunk" - utalt arra, hogy filmbéli karaktere "léhűtőből" lesz hőssé.

Bale elmondta, újdonság volt teljesen kínai produkcióban dolgozni. Élvezte, hogy teljesen más kultúrába csöppent, nagyon jól érezte magát a távol-keleti országban a forgatás során. "Ji-mou figyelmeztetett, hogy ők sokkal szabadabban kezelik a forgatókönyvet, ez talán fura lehet nekem. Sokkal spontánabb volt minden, új kaland volt számomra ez a forgatás. Az új utakat pedig mindig is szerettem" - részletezte. A színész elmondta, "szeret különböző ritmusokban" dolgozni, fontosnak tartja, hogy ne szokjon bele egy bejáratott munkarendbe. E tekintetben is elmondhatja, hogy nagyon szerencsés volt az utóbbi időkben, hogy válogathatott a projektek között. "Irigy lettem volna, ha valaki más kapja ezt a szerepet" - jegyezte meg.

Az alkotás egy nagysikerű regény feldolgozása. Ji-mou 2006-ban fedezte fel a kötetet, már akkor azt gondolta, meg kell filmesíteni. "Ezek az emberek különleges dolgot tettek, összefogásuk emberséget és szépséget vitt a történelmi események szörnyűségeibe" - fogalmazott.

A The Flowers of War érzékeny feladat, nehéz munka volt a rendező szerint. "Összetett film, kínaiakkal, japánokkal és történelmi tényekkel. Sokat tanultam, remélem ezt tudom majd kamatoztatni későbbi filmjeimben is" - részletezte. Külön köszönetet mondott a műben szereplő japán színészeknek, akik a Kína és Japán közötti érzékeny kapcsolatok és borús történelmi események ellenére "minden más fölé tudták helyezni művészet iránti szeretetüket". A rendező nagyon örülne, ha Japánban is vetítenék a filmet, ehhez azonban még forgalmazót kell találniuk.

Ji-mou gyakori vendég a Berlinalén. "Bár ezúttal nagyon hideg van, meleg kapcsolat fűz ehhez a fesztiválhoz" - fogalmazott. A film azért szerepel versenyen kívül a nagyjátékfilmes programban, mert Kínában és az Egyesült Államokban már bemutatták, így a Berlinalén nem indulhatott a legjobbnak járó Arany Medvéért.   

Bár a kínai közönség nagyon jól fogadta a filmet, Berlinben az első visszhangok nem voltak kedvezők. Többen felületes és szokványos munkának nevezték egyszerű karakterekkel és párbeszédekkel, giccses elemekkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?