Búcsút vettek Makovecz Imrétől - Orbán Viktor szerint az építész életműve halhatatlan

Budapest |

<p>A történelem nagy alkotásait örök béke lengi körül, ahogy Makovecz Imre műveiből is a kiengesztelődés árad - méltatta a Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett építészt Orbán Viktor miniszterelnök. Makovecz Imrét szombaton a budapesti Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra; a nemzetközi hírű alkotót életének 76. évében, szeptember 27-én érte a halál.</p>

"Hogyan is halhatna meg az, aki halhatatlan, hogyan is hagyhatna itt az, akinek "lépten-nyomon belebotlik az ember az épületeibe": a Puskás Akadémia kollégiumba, a katolikus egyetem auditóriumába vagy éppen Csíksomlyóban? - tette fel a kérdést a Bolberitz Pál római katolikus pap, egyetemi tanár, a Szent István Akadémia elnöke által celebrált katolikus gyászszertartás után elmondott beszédében a kormányfő.
Orbán Viktor emlékeztetett: Makovecz Imrét sohasem lehetett tolakodni vagy kérkedni látni, mellette állva nyilvánvaló volt: csak a középszer törtet. Úgy fogalmazott: "Láttuk, ahogy méltósággal vársz, ha nem a te időd járja, láttuk, hogy nem hajolsz meg a tovatűnő évek sürgetésétől, sem a hatalom szavától, sem az anyagi teher alatt."
Makovecz Imrétől szombat délelőtt folyamatosan hosszú sorokban vettek búcsút barátai, pályatársai, tisztelői a Farkasréti temető általa tervezett ravatalozójánál, temetésén is több ezren jelentek meg, hogy utolsó útjára kísérjék a neves építészt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?