Brian Eno életműdíjat kap Velencében

ll

Brian Eno brit zeneszerző kapja az idei Velencei Zenei Biennálé Arany Oroszlán Életműdíját − jelentették be a szervezők.

A 75. életévét májusban betöltő művésznek az indoklás szerint a digitális hangzás minősége, szépsége és terjedése terén kifejtett kutatómunkájáért, valamint az akusztikus tér mint kompozíciós eszköz koncepciójáért ítélték oda a rangos elismerést.

A hatvanas években festészetet és kísérleti zenét tanult, 1971-ben szintetizátorosként csatlakozott a Roxy Music zenekarhoz. A ma már legendás, Bryan Ferry által vezetett csapattal két album (Roxy Music; For Your Pleasure) készítésében vett részt, majd szólópályára lépett. Kezdetben kísérletező poplemezeket készített, a hetvenes évek közepétől pedig minimalista zenei irányba fordult. Őt tekintik az ambient stílus megteremtőjének. A generatív zene fogalmát is ő hozta be a köztudatba - a zenealkotásnál a szerző által kiválasztott hangszínekkel algoritmusok kezdenek dolgozni, ezek döntik el milyen hangok, milyen hangnemben, milyen hosszan és gyakorisággal szólalnak meg. Az alkotás itt is a lehetőségek közül való választást jelenti, mint minden zenénél, csak technikai értelemben másképp. 

Eno nevéhez fűződik a Windows 95 ikonikus hat másodperces bejelentkező hangja is. Legutóbbi albuma tavaly ősszel jelent meg. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?