Bratislavától Šahyig

Különböző indokok merültek fel, melyek a magyar kisebbséget védték az ilyennemű intézkedések ellen. Ezek közül az indokok közül szeretnék legfőképpen három erős érvet kiemelni és közelebbről áttekinteni. Először is magát a kiváltó okot kellene megvizsgálni. Az oktatásügyi miniszter nemegyszer hangsúlyozta: az intézkedések fő célja, hogy a tankönyvek a törvények rendelkezéseit kövessék. Így az 1995. évi 270. számú ún. nyelvtörvény, az 1991. évi 191. számú törvény a települések kisebbségi nyelven való feltüntetéséről, valamint a geodéziáról és kartográfiáról szóló 1995. évi 215. törvény alapján az Oktatásügyi Minisztérium elrendelte, hogy a tankönyvekben új nyelvhasználatot vezet be, mely szerint csak a szlovák földrajzi neveket tüntethetik föl a tankönyvekben. Ha azonban ezeket a törvényeket sorra végignézzük, észrevehetünk pár megtévesztő rendelkezést.

Mind a nyelvtörvény, mind a települések kisebbségi nyelven való feltüntetéséről szóló törvény a hivatalos érintkezésben felmerülő nyelvhasználatot taglalja, amikor úgy rendelkezik, hogy csak a szlovák, vagyis az államnyelv használható. Említésre méltó azonban az a tény, hogy az oktatás a nyilvános, nem pedig a hivatali szférába tartozik. Magáról a kisebbségi oktatásról vagy az azon belüli nyelvhasználatról és szakterminológiáról szó sem esik egyik törvényben sem.

A geodéziáról és kartográfiáról szóló törvény kimondja, hogy a kartográfiai munkák és szaktanulmányok kiadóinak a földrajzi nevek standardizált formáját kell használniuk abban az esetben is, ha idegen nyelvű kiadványról van szó. A törvény kisebbségi oktatásra való alkalmazása több vonatkozásban megkérdőjelezhető. A kisebbségi oktatásra nem tér ki a törvény. Csupán a kartográfiai munkákra és szaktanulmányokra utal ugyanis, a tankönyvek esete végképp nincs megemlítve. A tankönyvek pedagógiai segédeszközök, melyek összefoglalják a tantervben megadott tananyagot. Külön oktatási célt szolgálnak. Értelemszerűen tehát nem azonosíthatók a kartográfiai publikációkkal. Fontos rámutatni, hogy a törvény a földrajzi nevek standardizált formáját említi. Az Egyesült Nemzetek Szervezetén belül a földrajzi megnevezések egységesítésével a Földrajzi Névi Szakértői Csoport foglalkozik. Határozataik alapján kiderül, hogy nemcsak a bizonyos országokban standardizált, azaz hivatalos földrajzi megnevezések érvényesek, hanem e földrajzi nevek más idegen nyelvekben meghonosodott és használt megfelelői is. Ha ezeket a nemzetközi rendelkezéseket veszszük alapul, megállapíthatjuk, hogy a kisebbségek is használhatják saját földrajzi neveiket. Esetünkben a magyar megnevezések meghonosodott kifejezések és egyben a standardizált magyar nyelv részét is képezik.

Megfigyelhető tehát egyfajta bizonytalanság és felmerül a gyanú is, vajon tényleg alkalmazhatók-e ezek a törvények a kisebbségi oktatásra és a földrajzi nevek nyelvhasználatára. A minisztérium indoka a törvények megtartásáról is igencsak megkérdőjelezhető.

Az intézkedéseknek bizonyos jelképes üzenetük van. A kisebbség

A tankönyvekben megjelenő szlovák és magyar nyelv keveréke mindkét nyelv értékét és teljességét csökkenti.

fennmaradásában kulcsfontosságú szerep hárul a nyelvre és az iskolára. Az Oktatásügyi Minisztérium intézkedései a kisebbséget a legérzékenyebb pontján érintik. A szlovák megnevezések feltüntetése a létező és használatos magyar megnevezések helyett akár a magyar nyelv lebecsülését is jelenthetné. Nem beszélve a tankönyvekben megjelenő szlovák és magyar nyelv keverékéről, mely mindkét nyelv értékét és teljességét csökkenti.

A fenn kiemelt törvényeken kívül külön megemlíthetjük a kisebbségi jogokat; főként a nemzetközileg elismert kisebbségi jogok bemutatása fontos ebben az esetben. Két nemzetközi dokumentumra és annak idevágó cikkeire szeretném felhívni a figyelmet - az Európa Tanács Nemzetiségi Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezményére és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára. A földrajzi nevek hagyományosan és történelmileg jelen vannak és használatosak a magyar nyelvben, ezáltal ezek a megnevezések a magyar kulturális örökség részét képezik, egyben a hivatalos magyar nyelv részei is. Tehát teljes mértékben vonatkozik rájuk a Keretegyezmény rendelkezése, mely szerint az államnak támogatnia kell a kisebbséget kultúrájának megőrzésében és fejlesztésében, valamint biztosítania kell identitásának, nyelvének, hagyományainak, kulturális örökségének megőrzését. Ebből következtethetünk arra, hogy a kisebbségi jogok a földrajzi neveket is védik.

A Nyelvi Charta kitér az oktatással kapcsolatos kisebbségi jogokra. Engedélyezi a kisebbségi nyelv használatát az oktatásban. Ez azt jelenti, hogy a standardizált magyar nyelv minden korlátozás nélkül használható a kisebbségi oktatásban. A Charta továbbá külön intézkedéseket ró az államra, például hogy biztosítsa „a történelem és kultúra oktatását, amelyet a regionális vagy kisebbségi nyelvek hordoznak“. Ez még inkább megerősíti azt, hogy a földrajzi nevek teljes joggal használatosak az oktatásban és ezáltal a tankönyvekben is.

Tény, hogy egyik nemzetközi dokumentum sem foglalkozik a tankönyvek nyelvhasználatával, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne támogatnák vagy hogy netán tiltanák a földrajzi nevek kisebbségi nyelven való feltüntetését. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Nyelvi Charta ösztönzi az államokat, támogassák a kisebbségi nyelvek használatát. A Keretegyezmény pedig a tolerancia, a kultúrák közötti párbeszéd, a kölcsönös elismerés, megértés és együttműködés terjesztésére szólítja fel az államokat.

A nemzetközi jogok terén a tankönyvek esetében a diszkrimináció kérdése is felmerül. Hiszen a gyermekek nemcsak magát a tananyagot tanulják a tantárgyakon belül, hanem a szakterminológiáját is el kell sajátítaniuk. Míg a szlovák diákok saját nyelvükön tanulhatjákmeg a szakkifejezéseket, a kisebbséghez tartozó tanulók meg vannak fosztva attól a lehetőségtől, hogy anyanyelvükön tegyenek szert erre a tudásra.

Összefoglalva: ha a nemzetközileg garantált kisebbségi jogokat nézzük, nyilvánvaló, hogy az Oktatásügyi Minisztérium megsértette a kisebbség jogait, hiszen korlátozza a kisebbséget nyelvének használatában - ahelyett, hogy támogatná és védelmezné a kisebbség nyelvi és kulturális jogait. Lépéseit tekinthetjük akár diszkriminációs tettnek is, melynek jövőbeli asszimilációs hatásai lehetnek. Rendelkezései egyáltalán nem tükrözik a kölcsönös tiszteletet, a toleranciát vagy a barátságos együttműködést.

A kisebbségi jogoktól eltekintve egy még nyomósabb indok szól e keverék tankönyvek ellen, mely nem jogilag, hanem pedagógiailag megalapozott. Figyelembe kell vennünk, hogy ezeknek a tankönyveknek a célcsoportja az általános iskolák negyedikes tanulói, azaz tízéves gyermekek. Az Oktatásügyi Minisztérium feladata, hogy olyan tankönyveket támogasson, melyek mind pedagógiailag, mind pszichológiailag megfelelőek az adott korcsoportú gyermekek számára. Ebben az esetben ennek az ellenkezőjét figyelhetjük meg, hiszen épp a gyerekek azok, akiket leginkább negatívan érint ez a fajta szlovák-magyar kevert nyelvhasználat. Ez további nehézségeket okozhat a gyermekeknek a tananyag megértésében és elsajátításában, sőt, a gyermekek lelki sérülése sem kizárt.

Fontos megemlíteni, hogy a tankönyvek számos helyesírási hibát tartalmaznak. A magyar nyelv órákon kívül más tantárgyakon is egyaránt elvárt, hogy a tanulók - mind írásban, mind szóban - helyesen használják anyanyelvüket. A tankönyvek rossz példát mutatnak a diákoknak, és ezáltal akár ronthatják is helyesírási képességeiket. Jellemző a kisebbségekre, hogy átvesznek, kölcsönöznek bizonyos szavakat az államnyelvből. A magyarok többsége, felnőttek és gyermekek egyaránt, szabadon és korlátlanul használják ezeket a szlovák kölcsönszavakat vagy szlovák eredetű tükörfordításokat. Ezek a kifejezések viszont helytelenek, inkább el kellene kerülni a használatukat. Ebből adódik, hogy ha már a közéletben elterjedt is ez a fajta szóhasználat, legalább az iskola ne ezt a helytelen használatot képviselje. Mutasson példát és tanítsa meg értékelni a nyelvet olyan szinten, hogy a gyerekek ne keverjenek különböző nyelveket, mivel ezzel saját anyanyelvük értékét csökkentik.

Végül, de nem utolsósorban, az Oktatásügyi Minisztérium egyik érve a tankönyvek mellett az volt, hogy a diákoknak kötelességük elsajátítani a szlovák nyelvet, melyhez a földrajzi nevek is hozzátartoznak. A szlovák nyelv tanítására különféle módszerek állnak az iskolák, tanárok rendelkezésére. A szlovák megnevezések erőltetett beszúrása az egyébként magyar szövegkörnyezetbe viszont egyáltalán nem tekinthető olyan hatékony módszernek, amely képes lenne javítani a szlovák nyelv oktatásának színvonalát. Ez a hozzáállás más okból is félrevezető. Bizonyított,

Az Oktatásügyi Minisztérium megsértette a kisebbség jogait, hiszen korlátozza a kisebbséget nyelvének használatában...

Összegezve megállapítható: a tankönyvek nyelvhasználatát az állami törvények sem igazolják egyértelműen, a nemzetközi kisebbségi jogokat pedig sértik. Nemcsak a kisebbségre van negatív hatással, hanem különösképpen a diákok az elszenvedői ezeknek az intézkedéseknek. Hiszen ők vannak kitéve leginkább a tankönyv káros hatásainak, őket befolyásolhatja leginkább, az ő képességeiket korlátozhatja a tankönyvek írásmódja. Szerencsére az igencsak túlpolitizáltnak tekinthető tankönyvügy megoldottnak tűnhet, hiszen ma már jogilag érvényben van az a törvény, mely rendelkezik a tankönyvekben szereplő földrajzi nevek írásmódjáról. E törvény alapján visszaállhat a rend ezen a téren, visszatérünk a már eddig is használatos írásmódhoz, melyben először a magyar megnevezés, majd azt annak szlovák megfelelője követi vagy zárójelbe téve,vagy törtvonallal elválasztva. (Győry Adrienn)