Boggie bízik a továbbjutásban

Bécs |

<p>Nagyon bízik a továbbjutásban Csemer Boglárka Boggie, aki Magyarországot képviseli Wars For Nothing című dalával az Eurovíziós Dalfesztiválon, és a kedd esti első elődöntőben lép színpadra a bécsi Stadthalléban.</p>

A kedd délutáni főpróbán a közönség nagyon jól fogadta a magyar produkciót, a Wars For Nothing kapta az egyik legtöbb tapsot a közönségtől.     A főpróba után Boggie az MTI-nek hangsúlyozta, hogy mindent megtesz a továbbjutásért, de mint mondta: "Ha ugyanígy előadjuk, akkor már elégedett leszek az eredménytől függetlenül. Ha döntőbe jutunk, ha nem, én úgy jövök le a színpadról, hogy mindent megtettünk, amit meg kellett".   Hozzátette, hogy az Eurovíziós Dalverseny mentális megmérettetés is, arról is szól, hogy "ki bírja jobban a strapát". Boggie szerit meg kell tartaniuk az eddigi magabiztosságot.    Kiemelte, hogy minden eddigi próbán hozták a színvonalat, mindig egyre jobb lett a produkció. "Lehet, hogy ez kívülről nem látszik, de mi belülről érezzük, hogy most jobb volt, mindig valamiben fejlődik a dolog. Nagyon jó, hogy itt vagyunk már második hete, túl vagyunk már sok próbán, ez is még jobban összekovácsolja a társaságot, még jobban egymásra tudunk hangolódni" – fogalmazott.    Csemer Boglárka Boggie és a Wars For Nothing című dal esetleges jó szereplése azt jelentené, hogy Magyarország egymás után ötödször tudna döntőbe jutni a versenyen. Az esti elődöntő 16 fellépője közül egyébként tíz jut a szombati döntőbe.     A nemzeti zsűrik már hétfő este, a keddi első elődöntő főpróbáján titkosan pontozták az előadókat, ez adja a produkciókra adott voksok egyik felét, a másikat a tévénézők szavazatai: az esti elődöntőben (ahogy majd a csütörtökiben és a szombati döntőben is) a képernyők előtt ülők az utolsó dal elhangzását követő 15 percben küldhetnek szavazatot az előadókra a verseny applikációján, telefonon és/vagy sms-ben, de az egyes országok szavazói saját fellépőiket nem értékelhetik. A zsűrik és a nézők voksainak egyenlő arányú kombinációja alapján dől el a továbbjutók kiléte.    Kedden elsőként a Moldovát képviselő énekes lép színpadra, őt az örmény, a belga, a holland, a finn, a görög, az észt, a macedón és a szerb versenyző követi. Ezután következik a bécsi Stadthalle színpadán Csemer Boglárka Boggie. Őt a fehérorosz, az orosz, a dán, az albán, a román, végül a grúz versenyző követi. A Wars For Nothing szerzője az előadó mellett Sebestyén Áron és a szövegíró Bori Sára Heléne.    Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett versenyt idén azért tartják az osztrák fővárosban, mert tavaly Koppenhágában Conchita Wurst osztrák énekes győzött Rise Like A Phoenix című dalával.    A tavalyi koppenhágai versenyhez képest a résztvevő országok száma hárommal több, 40. A tavaly induló Ukrajna távol marad, ott van viszont a mezőnyben a múlt évben hiányzó Szerbia és Ciprus, Csehország hat év után tér vissza, Ausztrália pedig az Eurovízió történetében először szerepelhet, tekintettel a jubileumi rendezvényre és a verseny hatalmas népszerűségére a távoli kontinensen.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?