Berlinale - Átszervezik a fesztivált, új versenyprogram és kevesebb szekció lesz 2020-tól

Berlin |

Átszervezik a Berlini Nemzetközi Filmfesztivált (Berlinale), a nagyjátékfilmes és a rövidfilmes mellett egy harmadik versenyprogram is lesz 2020-tól, két szekciót pedig megszüntetnek - jelentette be kedden a fesztivál új vezetősége.

 

Carlo Chatrian művészeti igazgató és Mariette Rissenbeek ügyvezető igazgató terve szerint a 2020-as jubileumi, 70. Berlinalén bevezetik az Encounters (találkozások) nevű versenyprogramot, amelyben közleményük szerint "független filmesek esztétikailag és formailag szokatlan alkotásait" mutatják be.

Az Encounters célja "a mozi új hangjainak támogatása és a különböző narratív és dokumentarista formák szélesebb körű megjelenítése a hivatalos programban". Létrehozását indokolja, hogy "a 21. század, technológiai és gazdasági változásai révén, sok szempontból átalakította a filmgyártást, átjárhatóbbá tette a játékfilm és a dokumentumfilm, a filmesszé és a zsánerfilm közötti határokat" - tették hozzá.

Az új programban legfeljebb 15 alkotás szerepelhet, a legkevesebb 60 perc játékidejű filmek három díjért - legjobb film, legjobb rendezés, a zsűri különdíja - versenyeznek, az elismerések odaítéléséről háromfős zsűri dönt.

A Berlinale vezetését a fesztiváligazgatói tisztségből 18 év után távozó Dieter Kosslicktól hivatalosan júniustól átvevő olasz-holland duó első döntései közé tartozik az is, hogy 2020-tól megszűnik a gasztronómiai témájú filmeket bemutató Kulinarisches Kino nevű szekció és a kortárs filmművészet néprajzi, antropológiai megközelítésű alkotásait bemutató NATIVe nevű szekció, amelyben őslakos és természeti népekről szóló filmeket vetítettek.

A Berlinale a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja, és a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. Az idén csaknem 487 ezer látogatója volt és 26 millió eurós (8,4 milliárd forint) költségvetésből rendezték meg. A szemle a magyar filmművészet számára is fontos bemutatkozási fórum, fődíját, az Arany Medvét 2017-ben Enyedi Ildikó nyerte el Testről és lélekről című alkotásával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?