Baseball filmre voltak a legtöbben kíváncsiak az észak-amerikai mozikban

<p>Meglepetésre a színes bőrű baseball legenda, Jackie Robinson életéről szóló 42 című filmre váltották a legtöbb jegyet a hétvégén az észak-amerikai mozipénztárakban.</p>

 

A film most debütált és a szakembereket is meglepte, hogy 27 millió dolláros bevétellel a hétvégi mozis bevételi toplista élére ugrott. Jackie Robinson sporttörténelmet írt, amikor 1947-ben ő volt az első színes bőrű játékos, aki élvonalbeli baseball csapatban szerepelhetett. A filmben Harrison Ford alakítja a befolyásos menedzsert, Chadwick Boseman pedig Robninson szerepében látható.    A lista második helyén a Horrorra akadva 5 (Scary Movie 5) végzett, amely szintén a héten debütált, a magyar mozikban csütörtöktől játsszák. A horrorparódia ötödik része 15 millió dolláros bevétellel nyitott, ez azonban lényegesen elmarad a sorozat hét éve bemutatott negyedik részének kezdő bevételétől, amely akkor 40 millió dollár volt.    Az észak-amerikai boxoffice lista harmadik helyén a Croodék című rajzfilm végzett 13 millió dolláros jegyeladással. Az amerikai mozikban négy hete vetített családi film ezzel 142 millió dollárra növelte eddigi bevételét.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?