Az új évadra készül a Jókai Színház

Jókai Színház

Továbbra is pénzhiánnyal küszködik a Komáromi Jókai Színház: a jövő évadban hét előadás helyett öt nagyszínpadi bemutatót láthat majd a közönség. Olyan új előadások kerülnek a repertoárjába, melyek tükröt tartanak a társadalom elé, miközben a színház nagy szerepet szán az érzékenyítésnek, a tervek szerint pedig akadálymentes és autistabarát intézménnyé is válik.

Határhelyzethez érkeztünk, egy nagy változás folyamatában vagyunk, ehhez szeretnék kapcsolni a következő színházi évadot - mondta Varga Emese, a színház művészeti vezetője a színház csütörtöki sajtótájékoztatóján. A változás érződik a színház történetében, hiszen az intézmény egyrészt a hetvenedik, ünnepi évadát zárja, másrészt alapítótagjaitól kellett búcsút vennie az elmúlt időszakban. Azonban egy tágabb értelemben vett változásra is reflektálni szeretne a társulat, hiszen Varga Emese szerint olyan értékrendbeli, politikai, gazdasági és klíma változások vannak folyamatban, aminek következtében tudatosítanunk kell, hogy egy új világ köszöbére érkeztünk. Az évad gondolata abból a meggyőződésből indul ki, hogy amikor az ember lezár egy fejezetet, akkor átgondolja, hogy mit hagy maga után, és hova tart. Ezt a tükörbenézést szeretné leképezni a következő, 71. színházi évad, melyet a tükrök évadaként hirdetnek meg.

Az évad első nagyszínpadi bemutatója Bertold Brecht és Kurt Weill Koldusoperája lesz. Brecht művének középpontjában egy siker- és bukástörténet áll, mely sok szempontból megközelíthető, többek között az anyagi világhoz, a pénzhez való viszonyunkat értelmezi újra. A darabot augusztus végén kezdik próbálni, a marosvásárhelyi Yorick stúdió művészeti vezetője, Sebestyén Aba színész-rendező állítja majd színpadra, és október 6-án szeretnék bemutatni.

A színház fontosnak tartja, hogy minden évadban legyen egy nagyszínpados gyerekelőadás, ezúttal Lázár Ervin meséjének Tasnádi István által színpadra adaptált művét, A hapcikirályt fogják játszani. A darabot gyerekszínházi keretek között viszik ugyan színpadra, de olyan témát dolgoz fel, amely a felnőttek számára is érdekes: a mű egy betegségtudatos társadalomról ad egy képet, ami azért fontos, mivel a pandémiát követően a betegségtudat, a betegségtől való félelem sokak életében lényegi kérdéssé vált. A darabot Lőrincz Zsuzsa rendezésében láthatja majd a közönség.

A harmadik nagyszínpadi bemutató, amelyben kivétel nélkül játszik majd a társulat összes tagja, a Klauss Mann regényéből készült Mefisztó (amelyből Szabó István 1982-es, Oscar-díjas filmje készült). A darabot, mely a művészet, a hatalom és a politika viszonyát, az érvényesülés lehetőségeit és dilemmáit dolgozza fel, Béres Attila állítja színpadra. A próbák novemberben kezdődnek, a produkciót január 26-án mutatják be.

Móricz Zsigmond Úri murija is fontos tükröt állít, főképp abból a szempontból, hogy mi magyarok milyen önsorsrontó módon közelítünk a saját életünkhöz és valóságunkhoz- fogalmazott Varga Emese, aki szerint „az utolsó fillérig való mulatás érzését, a valóság kizárását mutatja fel ez az előadás. A darabot Bagó Bertalan állítja színpadra, aki szintén többször rendezett már Komáromban. Bemutatóját március 22-én tartják.

Míg a Koldusopera, a Mefisztó és az Úri muri a színház szinte teljes állományát mozgósítja, ezeket követően egy kisebb kamaraprodukció következik a nagyszínpadon, Daniel Majling kortárs szlovák szerző műve, a Föltámadás. A darab egyfajta önreflexió, amely azt járja körül, hogy mi történik az alkotóval, amikor alkotói válságba kerül és képes-e kiutat találni ebből az állapotból. A komédiát, mely a művésztársadalom elé tart tükröt, nagy sikerrel játszották eddig Prágában és Zsolnán, a Jókaiban Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója rendezi majd, a szöveget Forgács Miklós fordítja.

Az öt bérletes előadáson túl a Veszprémi Petőfi Színház és a Csavar Színház közös produkciójaként egy vendégelőadás is érkezik a nagyszínpadra, amelyben a Komáromi Jókai Színház színészei játszanak. Mark St. Germain Táncórák című előadása azt a témát ragadja meg, hogy hogyan viszonyul a társadalom az autizmussal élőkhöz. A társadalom nagyon keveset tud erről a problémáról mondta Gál Tamás színházigazgató, aki a darabot rendezte a veszprémi színház számára. Nem csak a darab reflektál erre, a terv szerint az intézmény is szeretne változtatni a problémához való hozzáállásán. Az autista-barát intézményekhez szeretnénk csatlakozni ezzel az előadással, fogalmazott a Gál Tamás. A tervek szerint fenntartanak majd a színház épületében egy szobát az autizmussal élők számára, és lesz egy személy, aki átkíséri a színházteremből ebbe a szobába azt, akinek esetleg szüksége van arra, hogy megpihenjen az előadás során őt ért hang-és fényhatásoktól. A jövő évad végére elkészül a színház épületének akadálymentesítése is, mely így teljes egészében elérhetővé válik a kerekesszékesek számára, akik lift igénybevételével az emeletre is gond nélkül feljuthatnak. A tervek szerint a vendégelőadás bemutatója alkalmával ünnepélyesen bejelenthetik majd az intézmény autistabaráttá és akadálymentessé válását.

Míg a bérleteseket tehát öt bemutatóval várja a színház a jövő évadban, a bérletek száma emelkedik: nyolc bérletet kínálnak majd. Néhány próbaelőadást követően a színház épp véglegesít egy megegyezést a Selye János Egyetemmel, az egyetemnek is saját bérlete lesz. A bérletek között ismét lesz stúdióbérlet is, ahol javarészt vendégelőadásokat láthatnak majd a nézők, illetve Harold Pinter Az étellift című művét a színház társulatának előadásában, amely már elkészült ugyan, a jogdíjakkal kapcsolatos egyeztetés miatt azonban csúszott a bemutatója. A színház azt ígéri, a jövő évadban mindenképp bekerül az előadás a stúdióbérletbe. A többi stúdiószínpados előadás magyarországi vidéki színházakból és szlovák színházból érkezik majd.

Az idén bemutatott a közönség által leginkább kedvelt előadását, László–Geszti Péter–Grecsó Krisztián A Pál utcai fiúk című zenés játékát töretlenül szeretnék tovább játszani a következő évadban.

Több fesztiválszereplés várja még a fesztivál társulatát az évad végén, a túrócszentmártoni Dotyky a spojenia (Érintések és kapcsolatok) fesztiválon a Woyzecket, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján és a győri Duna Feszten pedig a Külvárost játssza majd a színház társulata.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?