Az Irodalmi Szemle júliusi száma

<p>Az egymásba fűződő, egymásra kapcsolódó apró sorozatok láncszemezésének szerkesztői technikája teszi izgalmassá a lap júliusi számát, melynek felütése – egy egészen kiváló Vida Gergely-ikervers – a színvonalat is azonnal magasra helyezi.</p>

A vershez két kis dolgozat tartozik: Bárczi Zsófia a szerző legutóbbi verseskönyvét (Horror klasszikusok), Csábi Domonkos pedig a tanulmánykötetét (Babits-olvasatok) vizsgálja. Hátul a Holmi rovat közli Vida Gergelynek az idei Pegazus Pályázatról szóló értékelését.

Markó Béla verseivel kezdődik és zárul a következő rész, ennek közepét két recenzió képezi: Márkus Béla két tavalyi Markó-verseskötetet (Tulajdonképpen minden; Út a hegyek közt) ismertet, Demény Péter pedig a Visszabontás című ideit – magának az összeállításnak is ez adja rovatcímét.

A tisztán szépirodalmi (Irodalmi Szemle című) középső blokkban Sajó László, Rapai Ágnes, Gál Sándor és Zirig Árpád versei kaptak helyet, valamint Szalay Zoltán novellája, Varga Imre és Kulcsár Ferenc naplója s Duba Gyula esszéje. Szalay Zoltánról, az idei Talamon-díj kitüntetettjéről, pontosabban A kormányzó halála című kötetéről is közöl a folyóirat recenziót, az idei Madách-díjas Benyovszky Krisztián pedig egy kisebb tanulmánnyal szerepel a lapban (a Macskakő című Lengyel Péter-mű újraolvasásáról). Mészáros Andrásnak a díjazott Benyovszky Krisztián-műről szóló értékelése a Holmiban olvasható.

Az Identitás, hungarológia rovat két tanulmányt tartalmaz, Filep Tamás Gusztávét (Zsidó magyarok a két világháború közötti csehszlovákiai magyar közéletben) és Alabán Ferencét (A hungarológia szintjei és perspektívái). A Szemlében recenziók, kritikák: Németh Zoltán a legújabb Tőzsér-naplóról (Érzékek csőcseléke), Dobás Kata a Pixel című Tóth Krisztina-tárcakötetről, Mestyán Ádám Orcsik Roland friss verseskötetéről (Mahler letöltve), Vincze Ferenc a Zongora akarunk lenni című Györffy Miklós-tanulmánykötetről, Szabó Réka Pierre Corneille Az illúzió című darabjának Száz Pál rendezte változatáról.

A sort Szalay Zoltán szokásos szemléje (Szemlélődés) zárja: ebben kiemelt kulturális hírek, valamint a Holmi, mely a már említetteken kívül hozza a Madách-nívódíjas művekről (Csehy Zoltán: Homokvihar, Szalay Zoltán: A kormányzó halála, Hizsnyan Géza: Színházi világaim) szóló értékeléseket is, valamint Ács Margitnak a Talamon-díj átadásán Diószegen mondott köszöntőjét, nemkülönben számos kis hírt az elmúlt hetekben zajlott eseményekről.

A lapszám képanyagául ezúttal Lőrincz Zsuzsa művei szolgálnak.

A hátsó borító kihajtható füle a lap kiadójának, a Madách-Posoniumnak az idén megjelent friss könyveiről ad hírt, szám szerint öt tételről (Mikola Anikó: Holtágsirató, Gágyor József: Mátyusföldi rózsák és bogáncsok V., Hogya György: Tévelygéseim, Grendel Lajos: Nálunk, New Hontban, Felvidéki magyar tájak meséi).
Boross Ambrus

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?