Az Ezeregyév Pozsonyban

Pozsony |

<p>A Magyarország pozsonyi nagykövetsége és a Magyar Intézet által szervezett Több mint szomszéd &ndash; Magyar Kulturális Hét rendezvénysorozat reprezentatív programjaként június 8-án az Istropolisban lép fel az ExperiDance Tánctársulat az Ezeregyév című előadással, melynek rendező-koreográfusa Román Sándor.&nbsp;</p>

Az Ezeregyév táncshow az ExperiDance első egész estés produkciójaként született. A magyar történelem ezer évét mutatja be, a honfoglalástól napjainkig. A néző a darab huszonegy történelmi táncképében változatos tánckultúránkba is betekintést nyer. A június 6-tól 13-ig tartó pozsonyi magyar hét programját bemutató sajtótájékoztatón Román Sándor, az ExperiDance Tánctársulat alapítója és koreográfusa telefonon beszélt a Pozsonyban első alkalommal fellépő együttesről és az előadásról. 

Tizenöt évvel ezelőtt alakult meg a társulat azzal a céllal, hogy egybevonja azokat a művészeti törekvéseket, amelyeket annak idején Szolnokon, a Szigligeti Színház igazgatójaként Schwajda György szorgalmazott. Fontosnak tartotta egy tánctársulat létrehozását és egy olyan zenés műfaj megteremtését, melynek eleme a zene, a tánc, a próza, az ének, s megjelennek benne nemzeti hagyományaink is. Támogatásával született meg a magyar történelmet táncban elmesélő Ezeregyév meséi című előadás – elevenítette fel a kezdeteket a koreográfus, kifejtve, hogy olyan nagyszerű alkotóközösség és alkotóműhely alakult ki, amellyel és amelyben az eltelt idő alatt húsz kétórás darabot készítettek. A legutóbbi bemutatójuk a Nostradamus – Világok vándora volt. 

„Mi fontosnak tartjuk és tartottuk az elmúlt tizenöt évben is, hogy ne magyarkodva, de nagyon felvállaltan magyar alkotók, magyar szerzők műveit dolgozzuk fel – mondta. – Az Ezeregyév is példa arra, hogy az új zenés-táncos műfajjal nemzetközivé lehet tenni a magyar néptáncot, amelyet nemzedékek sora táncolt. Olyan megfogalmazásban sikerül közvetítenünk, hogy a ma embere is fogyaszthatóként élvezze a saját kultúráját.” 
 

A nemzetközi szinten is egyedülálló műfaj az ExperiDance közvetítésével járja Európa és a világ színpadait. Arra a kérdésre, hogyan fogadja a társulat produkcióit a nemzetközi közönség, Román Sándor elmondta, értőn és teljességgel átélve. Az egyes nemzeti történelmekben meglevő hasonlóságok egyetemessé teszik a darab üzenetét, ami segíti a megértését. 

Az Ezeregyév alaptörténete Madách Az ember tragédiája című művére épít. Ádám és Éva nem az egyetemes, hanem a magyar történelem meghatározó fejezetein vonul végig úgy, hogy minden nagy szerepben Ádám van jelen. A honfoglalók között mint Árpád, majd megkoronázzák mint Istvánt, aztán Mátyásként, majd Rákócziként, később Petőfiként látjuk. S mivel mint hőssel haladunk vele előre azidőben és megyünk végig az eseményeken, a néző együtt izgul vele és szurkol neki. Lelkületén és érzéseiben átérezhetjük a történelmi események súlyát. ” 
Az Ezeregyév olyan produkció, amelyet az elejétől a végéig át lehet érezni – fejtette ki Román Sándor. Azért nagyon sikeres a stílus, amelyet az együttes képvisel, mert megérinti az embereket. Az átélést a nem mindennapi vizuális környezet is segíti. „Ma a multiplexek világával versenyezünk, ezért a színpadon is olyan látványt kell nyújtanunk, hogy a nézőnek ne legyen hiányérzete. A pazar képi világ, amit jelmezben és intelligens lámparendszerben megteremtünk, előadásaink lényeges eleme.”
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?