Újra Kassán lép fel az ExperiDance

<p>Színes programsorozattal ünnepli a Nemzeti Összetar- tozás Napját Magyarország Kassai Főkonzulátusa a helyi és a környékbeli magyar szervezetekkel együttműködve. A június 3-tól 8-ig tartó rendezvény csúcspontja a magyarországi ExperiDance Ezeregyév című produkciója lesz.</p>

A kassai Thália Színház Márai Stúdiójában tartott sajtótájékoztatón Haraszti Attila főkonzul elmondta, a rendezvénysorozat június 3-án 18 órakor Krasznahorkaváralján a honfoglalási emlékmű megkoszorúzásával kezdődik, majd a pécsi Tenkes zenekar lép színpadra. „A nemzeti összetartozást ünneplő programsorozat legjelentősebb eseménye június 8-án a magyarországi ExperiDance táncegyüttes fellépése lesz a kassai Angels arénában. 21 táncképbe tömörítve mutatjuk be azokat a történéseket és megrázó pillanatokat, melyeket a keleti és nyugati határokon a magyarok is megéltek” – mondta a sajtóértekezleten Tímár Krisztina, az ExperiDance menedzsere. Hozzátette, eddig 580 sikeres előadáson vannak túl, Szlovákiában másodszor láthatja a közönség. A programsorozatnak része lesz a komáromi Jókai Színház előadása. Mikszáth Kálmán Különös házasság című színdarabját június harmadikán Buzitán, negyedikén pedig Nagykaposon mutatják be. Ez alkalommal nem a faluból jön a közönség a városba, hanem a kassai közönséget viszik autóbusszal a buzitai előadásra. „Erre a megoldásra azért volt szükség, mert a mi színpadunk sokkal kisebb, mint a Jókai Színházé, és a díszletek nem férnek be” – mondta Spišák Gyula, a kassai Thália Színház menedzsere. Az előadásra jegyeket elővételben a Thália Színházban és a buzitai, az alsólánci, a felsőlánci, a komaróci, a makranci és a szesztai községi hivatalban, Szepsiben a városi könyvtárban, az ExperiDance előadására pedig a Thália Színházban lehet venni, interneten az info@thaliaszinhaz.sk e-mail-címen, valamint telefonon a 055 623 36 43-as telefonszámon lehet foglalni. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?