Az év kiemelkedő albumai

Thundercat - Drunk 

Az amerikai Stephen Bruner, azaz Thundercat napjaink legkreatívabb zenei mágusainak egyike, ráadásul a kritikusok egymás elől kapkodják el a dicsérő jelzőket Drunk című lemezével kapcsolatban. A basszusgitáros/producer „okos“ elektronikát eresztett rá a dzsesszre, némi R&B-t adagolva hozzá. Sőt a trashmetálra jellemző zúzás is megmaradt, még azokból az időkből, amikor Stephen egy világhírű trashmetál zenekar, a Suicidal Tencencies basszerosaként tevékenykedett. Nem igazán foglalkozik az időtartam és a dalhossz kérdéseivel. A 23 track között 26 és 37 másodperces foszlány is van, mintha csak fel akarna villantani egy-egy zenei ötletet. Játékos basszusfutamok, fülbemászó témák, vagy épp pszichedelikus dallamtörések, belső monológok épülnek a számokba, illetve türemkednek ki belőlük. A szerzőt az sem érdekli túlságosan, hogy nem ő a világ legjobb énekese. 

Laura Marling - Semper Femina 

Ha máshonnét nem, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjéből minden magyar kultúrember megismerhette Anglia egyik legizgalmasabb dalszerző-előadóját, hiszen Laura Marling What He Wrote című dala kulcsszerepet kapott a filmben. Odahaza sportcsarnokokat tölt meg, szupersztárnak számít, míg tájainkon inkább alternatívnak. 

A Semper Femina szépen beleillik a művésznő finom, folkos, éteri világába. A szövegek a női nézőpontot képviselik, amely már előző, Short Movie című lemezén is markánsabb volt, mint korábban. Most ismét bemutatja különleges hangi adottságait (Nothing, Not Nearly, Wild Once), pazar gitártudását (Next Time, Don't Pass Me By) és innovatív dallamfűző képességét. Marling esetében talán nem is az egyes lemezek a csodálatra méltóak, hanem az a stabil minőség és kreativitás, ami összes eddigi albumát jellemzi. Kilenc év alatt hat egyformán jó lemezt tett le az asztalra, ilyet ma már kevesen tudnak. A hibátlan ízlés és a jó kompozíciós készség mellett kivételes érzékkel találja meg azt a szívbe markoló tónust is, amivel dalai rendre célba érnek. 

The xx- I See You 

Két elegáns „dream-pop“ lemez után Jamie Smith és két társa úgy döntött, belekevernek egy kis R&B, garázsrockot és elektronikus tánczenét a védjegyükké vált hangzásba. Ez az anyag mintha Jamie szólólemezének (In Colour) folytatása lenne, de még annál is bátrabb, az On Hold című dalban például egy régi Hall and Oates-slágerből használ hangmintát. A Joy Divisiont idéző dallamos melankólia ezt a lemezt is belengi, de mintha jobb kedvük lett volna a stúdióban, mint általában. Talán azért, mert ezúttal nem természetes élőhelyükön, a ködös Albionban vették fel az albumot, hanem Texasban és Los Angelesben. És ahol jó az idő, ott az ember szívesebben díszítgeti, gazdagítja a hangzást, és a szövegek sem annyira befordulósak. 
Olyan ez a lemez, mint amikor eső után kikandikál a nap a felhők mögül. Romy Madley Croft és Oliver Sims gyakran finom párbeszédre emlékeztető módon énekel, ami ritkaság az egymást leiskolázni igyekvő duók világában. A The xx ezzel a lemezzel új fejezetet nyitott, de mindent megőriztek, amitől egyediek. 

Kendrick Lamar - DAMN. 

Az évtized legünnepeltebb amerikai rappere negyedik albumával sem nyúlt mellé. És ha valaki minden dalának címét nagybetűvel írja és ponttal zárja, akkor sejteni lehet, hogy komoly közlendője van. Szociálisan érzékeny, politikailag tájékozott, emberileg pedig egyenes művészről beszélünk, ezért nem hátrány az angoltudás. Értékes szövegek ezek, jó rímekkel. A nyitó dalban (BLOOD.) például sétára indul, segítő kezet nyújt, amiért az életével fizet. DAMN.. Damnation. Kárhozat. Kendrick Lamar vallásossága eddigi albumain is szembetűnő volt, ezúttal a hét főbűn témakörét járja körbe. Szó esik gyermekkori verésekről, felnőttkori kétségekről, szorongásokról, gyarlóságról, önfeláldozásról. 

Zeneileg is rendkívül színes a paletta, az old school hiphoptól a trapig sokféle alappal, és ugyanolyan bátran használ slágeres Bruno Marshangmintát, mint bolhapiacon talált jugoszláv fúziós jazzrockot, 
Egy csomó mainstream sztár említi őt kedvenceként, a U2 és Rihanna még fel is bukkan az új lemezen vendégként, de nem nyomják agyon a dalokat, mindig Kendrick a főnök. Ez a lemezt Grammy-díjra jelölték A legjobb album kategóriában, teljesen megérdemelten. 

Lorde - Melodrama 

A még mindig csak 20 éves Újzélandi zseni szintén Grammyt kaphat idei, második albumáért, egyetlen női jelöltként. Lorde azért érdekes jelenség, mert dalainak felépítése tökéletesen leköveti a mainstream slágereket, mégse üres, tartalom nélküli, gyorsfogyasztásra gyártott termékekről van szó. Lorde autonóm személyiség, nem a zeneipar által létrehozott újabb sztárocska, hanem kreatív fiatal művész, lenyűgöző, sokszínű énekhanggal. És bebizonyítja, hogy a könnyen fogyaszthatóság nem feltétlenül a gagyi szinonímája. Erre talán a Supercut című dal a legjobb példa: lépegetős, electros, diszkós dal, egyedülálló hangulattal, sok suttogó vokállal és monoton dobokkal. 

A szövegekről annyit, hogy egy rendkívül személyes lemezről van szó. Lorde egy szakítás után megtalálja a szépséget az egyedüllétben, de a társtalanság nehézségeiről is szól. A felnőtté, érett nővé válás és az önkeresés első lépcsőfoka ez. Érezzük ugyan a trendeknek való minimális megfelelés szándékát, de behódolást semmiképp. 

Slowdive: Slowdive 

Ez a brit zenekar egy mostohán kezelt stílus, a shoegaze meghatározó képviselője volt a 90-es évek elején. Három lemez adtak ki anno, és 22 év után idén jelentkeztek új albummal. 

Ez a stílus a shoegazing (cipőbámulás) szóról kapta nevét, mert a zenészek általában mozdulatlanul maguk elé nézve játsszák neopszichedelikus számaikat a színpadon. A Slowdive mára kivívta a kultikus jelzőt, dalaik olyan időtállónak bizonyultak, hogy rengeteg zenekarra voltak hatással. A visszatérő lemez nyolc kíváló dalt kínál, mondhatnánk, hogy ott folytatják, ahol abbahagyták, de inkább azt mondjuk, hogy most érte őket utol a világ. A szerényen csak Slowdive címet viselő album izgalmas és változatos, a kásás gitárok mögött markáns dallammal operáló Star Rovingtól a finom, álomszerűen lebegős Fallen Angelsig terjed a paletta, és ezen belül mindent megmutatnak, amitől izgalmas ez a zenei világ. 

Remélhetőleg új rajongókat is szereztek, mert az az „újszülöttek“ számára valami olyasmit kínálnak, amivel ritkán találkozni mostanában: divatoktól mentes, trendek által érintetlen, befelé forduló, mégis karakteres zenét.