Az élveboncolás kéjes mámora

Még meg sem jelent a kötet, csupán híre kelt, hogy készül, de már olvasói és szakmai körökben is éles reakciókat váltott ki. Novákról ugyanis köztudott: senkit nem kímél, akit a tolla hegyére vesz. Milos Formant is nem egy kérdésével a sarokba szorította annak idején, amikor a róla szóló Fordulatok című könyvet írta, de tőle legalább pontos válaszokat kapott. Kundera, aki 1975-ös elvándorlása óta a legrangosabb irodalmi lapoknak sem adott interjút, sőt fotózni sem engedte magát soha, Novák megkeresésére sem reagált. Pedig tudnia kellett, hogy akkor sem ússza meg a könyvet, ha hallgatni fog, és nem ad hozzá segítséget. Márpedig ez történt. Kundera hallgatott, Novák írt. Később pedig, már a Kundera – Cseh élet és korszak című könyve megjelenése után elmondta, nem messze az író párizsi lakásától, a Sévres bulváron egészen véletlenül belebotlott a már évtizedek óta rejtőzködő életmódot folytató, sőt emberkerülő pozőrbe, de mivel egyetlen e-mailjére sem kapott tőle választ, eszébe sem jutott, hogy megszólítsa, inkább csak jól megnézte, s továbbment.

Hrabal és Škvorecký mellett Kundera a 20. századi cseh próza meghatározó alakja. Regényeit – köztük A tréfát, A lét elviselhetetlen könnyűségét, a Nevetséges szerelmeket –, amelyeket még csehül írt, vagy már a francia nyelven napvilágot látott Lassúságot, Azonosságot, Nemtudást vagy a legutóbbit, a 2013-ban megjelent A jelentéktelenség ünnepét a világ negyven nyelvére fordították le. Ugyanezen művek fordítói most a róla szóló, négy év kemény munkáját egybesűrítő, meglehetősen kritikus hangvételű, 900 oldalas Novák-könyvet fordítják különböző nyelvekre. 

Cseh olvasói közül a hazájától és az anyanyelvétől eltávolodott Kunderát – világirodalmi nagyságát elismerve – sokkal többen utasítják el, mint ahányan most ismét büszkén olvassák, hiszen A jelentéktelenség ünnepe hosszú évek után az első könyve, amelynek cseh fordítását engedélyezte. 

Novák – Kundera talán legsikeresebb regényére utalva – A múlt elviselhetetlen könnyűsége címet is adhatta volna átfogó életrajzának, amely megjelenése óta, ahogy ez várható is volt, újabb és újabb vitákat kavar. Kundera bonyolult egyénisége okán ugyanúgy, mint tisztázatlan, ködös múltja miatt. Ezzel együtt sejthető volt az is, hogy Novák nem fog idealisztikus képet festeni az íróról. Épp ellenkezőleg, a legélesebb fénybe állítva, könyörtelenül leleplezve politikai ténykedéseit, emberi hibáit, Don Juan-i jellemét.

Négy év kutatómunkája dokumentumokban, beszélgetésekben, tényekben és feltételezésekben. Elszánt nyomozó a szerző. Kérdez, vallat, adatokat gyűjt, elfogad, érvel, elemez. Könyvének első része a szófogadó fiúról szól. Időrendi sorrendben tálalja a történéseket. Kundera születésével kezd, bemutatva a szülőket, a gyermek- és kamaszkort. Aztán jön Kundera, a költő, prózaíró, esszéista, publicista, dráma- és forgatókönyvíró. Később az egyetemi tanár, aki belépett a pártba, de eltanácsolták, majd nem sokkal később ismét belép, de újra kidobják, hetvenötben pedig elhagyja az országot. Ezzel ér véget a könyv, teret adva barátoknak, ismerősöknek, egykori osztály- és munkatársaknak, idézve évekig szigorúan őrzött belügyminiszteri iratokat.

Negatív elfogultságát Novák titkolni sem tudná. Nem tartozik Kundera lelkes hívei közé. Életművét, írói nagyságát, kivételes tehetségét nem kérdőjelezi meg, emberi nívóját, morális tartását annál inkább. Lelke mélyén el is utasítja őt, neheztel rá, megbocsátani érezhetően soha nem fog neki. Sem az elmúlt rendszer iránti, nem kis ideig tartó elkötelezettsége, sem az állambiztonsági szervekkel való, bizonyított együttműködése, sem a magánéleti döntései miatt. Hol nevetségesnek, hol szinte rettenetesnek mutatja. Gyávának és hamisnak ugyanolyan bátran és egyenesen nevezi, mint javíthatatlan misztifikátornak, zűrös nőügyei miatt szexuálisan frusztráltnak, sőt látens homoszexuálisnak. 

Ivo Pondělíček, a neves cseh szexológus és pszichológus megállapításaira hivatkozva egy exhibicionista, narcisztikus alak képe rajzolódik ki előttünk, aki számára a nő csupán vágyai kielégítésének elengedhetetlen tárgya, de büntethető, megalázható, bármikor félredobható. A szadizmus, a mazochizmus gyanúja is felmerül helyenként. A lemeztelenítésben, a megszégyenítésben nem tud megállni a szerző, Pondělíček pedig egészen intim dolgokra következtet. Gátlástalanul elmélkedik Kundera állítólagos meddőségéről, fura testi kapcsolatairól. Novák pedig rádupláz minderre. Tud róla, hogy a liezonok során Kundera szerette, ha valaki a kulcslyukon keresztül figyelte őt. Megszerezte a titkosrendőrök feljegyzéseit arról, hogy egy-egy kihallgatás után Kunderáék egészen a válás határára sodródtak. Mi tartozik ebből a nyilvánosságra és mi nem? – ez itt a kérdés. Novák könyvében az élveboncolás kéjes mámora érezhető az oldalakon.

Részletesen elemzi a szerző Kundera ügynökmúltját is, amelyre 2008-ban derült fény. Kevesebb szó esik a 68-as prágai tavasz eseményeiben való részvételéről, s hogy emiatt ítélték szilenciumra, és az állásából is ezért bocsátották el. A nagy hírű filmművészeti főiskolán a cseh új hullám legendás évfolyamának világirodalmat tanított, s ugyanezt az állást vitte tovább Franciaországban, miután elhagyta hazáját.

Ezzel ér véget a könyv is, egy új, letisztultabb, az idegen nyelvi közeg által megnehezített élet folytatásával. És már Novák is folytatja. Kiadója biztatására – mivel pár héttel a kötet megjelenése után a második kiadás is gyorsan vevőkre talált – tovább kutakodik Kundera életében. A következő történetlánc 1975-től napjainkig húzódik, és kétségtelenül ez a keményebb dió a szerző számára. Bár közelebb áll a mához, Kunderához nem könnyű eljutnia, hiszen a rendelkezésére álló dokumentumok java része francia nyelven íródott, ami Novák számára sem egyszerűen megfejthető feladvány. 

Maga az érintett egyelőre nem reagált a róla szóló terjedelmes dolgozatra. Kicsi a valószínűsége, hogy megszólal ez ügyben. Kilencvenkettedik évéhez közeledve már a szeme sem rebben mindattól, amit most olvas magáról. De az öröme sem a régi. Azt is egykedvűen vette tudomásul, hogy ő lett a prágai Franz Kafka Társaság friss kitüntetettje, akinek művei magas fokon tükrözik a közép-európai szellemi értékeket, s alkotásaival a humanizmus elveit adja tovább.