Autista szereplő is lesz a Szezám utcában

London |

<p>Áprilistól autista szereplője is lesz a Szezám utca című, gyerekek számára készülő amerikai tévésorozatnak - számolt be róla hétfőn a BBC News.</p>

Az új karakter egy Julia nevű kislány, akinek narancssárga haja és egy játék nyuszija van. Juliát a gyerekek már ismerhetik digitális és nyomtatott formátumban korábban megjelent mesekönyvekből. A vele készült első tévés epizódot áprilisban mutatják be az HBO és a PBS csatornán az Egyesült Államokban.

A diagnosztika fejlődésével az autista esetek száma Amerikában az utóbbi években meredeken emelkedett, a hivatalos statisztika szerint jelenleg minden 68 amerikai gyermek közül egy autizmussal él. A fiatal közönségnek azonban korántsem egyszerű feladat elmagyarázni, hogy mit is jelent ez az állapot.

Az ötven éve futó népszerű sorozat egyik szerzője, Christine Ferraro elmondta: az ötlet felmerülésekor az volt a legfontosabb kérdés, hogy hogyan beszéljen a sorozat az autizmusról, már csak azért is, mivel nagyon nehéz meghatározást adni, ugyanis minden autista eset különbözik a többitől. 

A bemutatkozó epizódban Julia viselkedésében néhány jellegzetes autista vonás jelenik meg: például amikor a Nagy Madár bemutatja őt, úgy tűnik, mintha Júlia nem venne róla tudomást. Mikor ettől a Nagy Madár zavarba jön és úgy véli, hogy Julia talán nem kedveli őt, a többiek megnyugtatják, hogy nem erről van szó, csak Julia kicsit másként reagál a dolgokra. Amikor pedig a kislány ugrálni kezd, a többiek kitalálnak egy olyan játékot, amelyben mind együtt ugrálhatnak.

A Juliát mozgató bábos, Stacey Gordon, akinek autista a fia, fontos dolognak tartja az autista szereplő bevonását a sorozatba. Szerinte sokat segít, ha a gyerekek nem az osztályban találkoznak először ilyen viselkedéssel, hanem a televízióban látják.

"Lehet, hogy nem aggódnak majd, ha kiabál, mivel tudják már, hogy csak másként játszik és minden rendben van" - fűzte hozzá.

Ferraro elmondta: szeretné, ha az új lány a sorozat egyik főszereplőjévé válna, akit mindenki csak Juliaként ismer, és nem úgy, mint "az autista gyerek a Szezám utcából".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?