Átadták a Turczel-díjat

Ipolyszalka |

<p>Idén adták át első ízben Turczel Lajos szülőfalujában, Ipolyszalkán a tiszteletére megalapított Turczel Lajos-díjat.</p>

A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának (SZMÍT) jelentős hányada olyan író, aki elsősorban értekező, nonfiction prózát ír. Az irodalomtudósok és -kritikusok mellett megnőtt azok száma is, akik nem irodalmi jellegű tudományos és ismeretterjesztő művekkel jelentkeztek. Az ő munkásságuk elismerésére hivatott a neves irodalom-, művelődéstörténész és kritikus nevét viselő Turczel Lajos-díj. „Mivel első alkalommal adjuk át ezt a kitüntetést, választásunk olyan személyre esett, aki a jövőre nézve is súlyt és rangot ad ennek a díjnak“ - mondta lapunknak Lacza Tihamér, az SZMÍT Tudományos és Ismeretterjesztő Irodalom Szekciójának elnöke.
A81 esztendős Vadkerty Katalin nyugdíjazásáig a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársakánt gazdaságtörténeti kutatásokat folytatott. A rendszerváltás után munkásságának középpontjába a csehszlovákai magyarság 1945-1948 közötti történelme került. Munkáját több rangos díjjal tüntették ki. „Én csak egy csontvázat hagyok hátra. A fiatal helytörténészek feladata lesz, hogy felöltöztessék“ - mondta a jogfosztottság éveiről szóló kutatómunkája kapcsán Vadkerty Katalin.
A második alkalommal megrendezett konferencia központi témája a helytörténet és a történetírás volt. A szakmai találkozó Turczel Lajos síremlékének megkoszorúzásával zárult. Józsa János polgármester elmondása szerint a közeljövőben a helyi alapiskola épületében emlékszobát rendeznek be Turczel Lajos tiszteletére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?