Antal Nimród új filmje, a Ragadozók pénteken debütál Amerikában

Los Angeles |

<p>Akcióban bővelkedő, véres horror került ki Antal Nimród, a magyar származású amerikai filmrendező keze alól: Ragadozók című filmjét, amely pénteken debütál Amerikában, az első kritikák John McTiernan 1987-es Ragadozójához hasonlították.</p>

Bár a variety.com a Universal háromdimenziós Despicable Me című családi animációját tartja a hétvégi kasszasikerlista befutójának, az elemzés szerint a 20th Century Foxnál készült Ragadozók is sok nézőt vonz majd. A szörnyekben bővelkedő horrorral elsősorban a fiatal férfiakat célozták meg, de a 25 éven felüli közönségre is számítanak, amelyet 1987-ben még McTiernan vezetett be az emberekre vadászó idegen szörnyek világába.

A Robert Rodriguez 1990-es évekbeli forgatókönyve alapján és produceri felügyelete mellett forgatott Ragadozók főszerepében Adrian Brody lép az egykori hős, Arnold Schwarzenegger nyomába. Az alapsztori lényegében ismerős: egy csapat elit harcos az életéért küzd a rájuk támadó vérszomjas földönkívüli ragadozókkal.

A rottentomatoes.com mércéje kedvezően értékelte a 107 perces mozit. "Egy sor hasonló folytatás után a sorozatnak ez a véres, akciókkal tömött újjáélesztése visszavezeti a Ragadozó-szériát tesztoszteron-fűtötte gyökereihez" - fogalmazott a honlap.

Az új epizódban Brody és válogatott nemzetközi csapata - köztük egy mexikói drogkartell veterán (Danny Trejo), egy izraeli orvlövész (Alice Braga), egy orosz kommandós (Oleg Taktarov) és egy jakuza (Louis Ozava Csangcsien) - egy idegen bolygón landol, ahol nagyon hamar ráébrednek, hogy a ragadozók vadasparkjában ők kapták a zsákmány szerepét.

A variety.com dicsérően szólt a Kontroll egykori készítője, Antal Nimród rendezői munkájáról, kiemelve a film lendületes indítását és első felének akcióparádéját, ugyanakkor a kritikus arra is kitért, hogy az egymást követő brutális jelenetek egy idő után némiképp monotonná válnak. A szaklap online kiadása egyúttal elismerően szólt Pados Gyula operatőri teljesítményéről. Mint írták, kamerájával jól kihasználta a hawaii, texasi és kaliforniai helyszínek lehetőségeit.

A The Hollywood Reporter a film felütésével elégedett volt, viszont hiányolta, hogy egyes jelenetek nem épültek eléggé egymásra, és ez tompított a drámai feszültségen.

A Ragadozók a hét végén az észak-amerikai piacon kívül további 22 országban jelenik meg, többek között Ausztráliában, Németországban és Japánban. A magyar bemutatót augusztus 19-én tartják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?