Amikor a tavaszi szél vizet árasztott

De nemcsak zenei, hanem politikai szempontból is fontos ez a dátum – egy nyugati rockzenekar akkoriban ritkán jutott be a vasfüggöny mögé. A szervezés mai ésszel felfoghatatlan méretű „mozgósítást” igényelt. Ezért érdemes megvizsgálni a a hátteret. A közegA szocializmus évtizedeiben Magyarországon – ahogy a keleti blokkban mindenütt – egyetlen állami cég foglalkozott koncertszervezéssel. A külföldi előadók szinte kizárólag a „baráti” országokból érkeztek, kivételt csak a komolyzenészek és a jazz-zenészek jelentettek, ezeket a műfajokat illetően a pártállami vezetés kissé engedékenyebbnek bizonyult, mint a dekadensnek, vulgárisnak, lázadónak, azaz veszélyesnek bélyegzett rockzene tekintetében, amely – nem mellesleg – sokkal nagyobb tömegeket mozgatott. A tömeg pedig a rendszerellenes tüntetés veszélyével járt, tehát alapból kerülendő volt. A kádári rendszer 1986-ban már erősen recsegett-ropogott, düledezett, de azt azért kevesen hitték, hogy három év múlva összeomlik. A titkosrendőrség akkoriban még serényen gyártotta a jelentéseket a rock-koncertekről, a „tűrt” és a „támogatott” kategóriából kieső zenekarok pedig számíthattak arra, hogy fellépéseiket betiltják, és sosem jelenhet meg lemezük. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"240835","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]] A merész tervHa nincs Hegedűs László, a Londonban otthonosan mozgó, agilis koncertszervező, akkor valószínűleg Queen-koncert sem lett volna Budapesten. Hegedűsre az egykori Poptarisznya hallgatói még nyilván emlékeznek: hetente szállította a sztárhíreket a műsorba, és igazi bennfentesként beszélt hozzánk egy szabad világból. Ő volt az, aki hosszú hónapokon át egyeztetett a Queen menedzsmentjével, illetve a különböző magyarországi hivatalokkal, hogy elgördüljenek az akadályok a koncert elöl. Hegedűs már 1983-ban megneszelte, hogy a Queent, a világ egyik legmenőbb rockzenekarát érdekelné egy kelet-európai koncert, attól kezdve dolgozott az ügyön. A menedzsmentet három dolog érdekelte igazán: a zenekar biztonsága, a gázsi, illetve a megfelelő hírverés, hiszen az ő karrierjük szempontjából is jól jött a vasfüggöny mögötti fellépés reklámértéke. Hegedűsnek sikerült meggyőzni őket arról, hogy a magyar fél képes biztosítani a nyugaton standardnak számító luxuskörülményeket, valamint a profi biztonságiakat. A gázsi összege máig üzleti titoknak számít, de a híresztelések szerint 110 ezer dollárt kapott a zenekar, ez nagyjából a fele volt a nyugaton szokásos summának. Ebből látszik, hogy Freddie Mercuryék tényleg szerettek volna fellépni a keleti blokkban, illetve, hogy a koncert hírértéke fontosabb volt számukra, mint a gázsi. Ami magyarországi viszonylatban természetesen csillagászati összegnek számított, ráadásul valutában kellett kifizetni. Emiatt a politikai vezetésben sokan nézték rossz szemmel a szervezkedést, másoknak az akkori viszonyok között borsosnak számító jegyárak nem tetszettek. (A belépőkhöz 160 és 300 forint között lehetett hozzájutni, miközben a havi átlagbér bruttó 6500 forint körül mozgott Magyarországon.) De akkorra már a kulturális vezetésnek is presztízskérdés lett a koncert – meg akarták mutatni a baráti államoknak, hogy Budapest képes megszervezni egy nyugati szuperkoncertet. A legendás filmAzt is Hegedűs László találta ki, hogy a koncertről egész estés film készüljön, amelyet a keleti blokkban a magyar szervezők értékesíthetnek, a nyugati terjesztésből származó bevétel viszont a zenekart illeti. A Magic – a Queen Budapesten című filmet Zsombolyai János rendezte, a vezető operatőr Ragályi Elemér volt, és Magyarországon addig sosem látott technikával készült. Jól visszaadja a koncert hangulatát, és spontánnak tűnő, de megrendezett „civil” jelenetek is vannak benne. Roger Taylor gokatozik, John Deacon egy kislánnyal beszélget a Duna-korzón, Freddie Mercury hajókázik, kilátásba helyezi az Országház esetleges megvásárlását, majd pedig énektanár segítségével elkezd tanulni egy magyar népdalt. A tavaszi szélAzok a szerencsések, akik ott lehettek a Népstadionban, és a rothadó kapitalizmus helyett a rothadó szocializmus szele csapta meg őket, erősnek és szabadnak érezhették magukat. Anélkül, hogy rendszerellenes tüntetéssé vált volna a koncert, amelynek fénypontjaként magyarul csendült fel a Tavaszi szél vizet áraszt, váratlan gesztusként, mintegy jelképesen összekapcsolva két egymástól reménytelenül távolinak tűnő világot. Freddie Mercury kedveskedését óriási ováció fogadta. És nem lehet véletlen, hogy a koncert után megjelenő, kötelezően fanyalgó hangú kritikák egy része „elfelejtette” megemlíteni ezt a pár percet. Lelketlen, vérprofi gépezetként, üzleti vállalkozásként tüntették fel a zenekart. Pedig Zsombolyai filmjéből is sugárzik a lelkesedés, a zenélés öröme, a magával ragadó atmoszféra.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"240836","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]Szóval azok a szerencsések, akik ott lehettek, ereje teljében láthatták a Queent, a világ egyik legjobb koncertzenekarát. Akkor még senki sem sejthette, hogy az 1986-os Magic Tour lesz az utolsó turnéjuk. És hogy Freddie Mercurynak már csak öt éve van hátra ezen a földi színpadon.