Akikről elfeledkeztünk

Fotókról lesz szó ugyan, érdemes azonban már az elején kitérni a képeket kísérő szövegre. Bár, mint megannyi vizuális művész, Cséfalvay Á. András is azt tartja magáról, nem a szavak embere, hanem elsősorban képekkel kommunikál, a témához való viszonyáról sokat árulnak el azok a szavak, melyekkel fotóalanyait írja le. András ugyanis nem beteg vagy fogyatékos emberekről beszél, hanem különleges emberekről. Szemében fotóalanyai nem „mások,” nem a normálistól eltérőek, hanem olyan emberek, akik több figyelmet érdemelnének. Már a cím is erről a hozzáállásról árulkodik: az Ismeretlen történetek című fotósorozat olyan emberek életébe enged bepillantást, akiket a társadalom hosszú időkön át stigmatizált azért, mert eltérnek attól, amit normálisként határoztunk meg. Ezek az emberek gyakorta szorulnak a társadalom peremére, mellőzöttként, függönyök és zárt ajtók mögött kénytelenek leélni az életüket. András képei pont azt közvetítik, mindez nem kellene, hogy így legyen: ha jobban odafigyelnénk rájuk, értenénk a magatartásukat, a reakcióikat, tudnánk, mi az, amit igényelnek, talán közelebbi kapcsolatban lehetnénk.

Három történetet mutat be a most nyílt tárlat, melynek három gyerek a főszereplője: Marcus, Dorina és Jakub. Mindegyikük valamilyen veleszületett rendellenességgel él, ami jócskán megnehezíti mindennapjaikat. Családjaik nem kis áldozatokat hoznak azért, hogy ezek a gyerekek kortársaikhoz hasonló, azt legalább megközelítő életet élhessenek – vagy pusztán azért, hogy túléljenek. És hisznek benne, hogy gyerekük egyszer majd teljes életet élhet.

Marcus veleszületett szívfejlődési rendellenességgel, egykamrás szívvel él, ehhez autizmus párosul. Szülei és testvére számára kiemelten fontos, hogy a kisfiú nyugalomban és biztonságban élje mindennapjait, hiszen gyenge szíve miatt nem zaklathatják fel. A hároméves Dorina zöldhályoggal és dülledt szemgolyóval született, emellett nyitott szájpadlása miatt nem tud enni, sem inni. Édesanyja egy speciális gép segítségével gyomorkatéteren keresztül táplálja. Jakubnál ötéves korában állapították meg az autizmus spektrumzavart. Fél a váratlan helyzetektől, akkor érzi magát biztonságban, ha pontosan ismeri napirendjét. Családja Kelet-Szlovákiából költözött Érsekújvárba, hogy speciális iskolába járhasson.

Az, ahogy András bepillantást enged a gyerekek és családjaik életébe, nem mesterkélt szánalmat akar kiváltani a nézőből. Képei tartalmasak, lendületesek, szokatlan kompozícióikkal tűnnek ki. Többségük a gyerekek életének apró mozzanataira fókuszál: arra, ahogy testvérükkel és kedvenc játékaikkal játszanak, ahogy az anyuka karjaiban nevetnek, ahogy környezetüket fedezik fel – hasonlóképpen ahhoz, ahogy azt a korukbeli gyerekek is teszik. Marcus, Dorina és Jakub életében emellett a speciális helyzetek és a speciális, létfenntartáshoz szükséges eszközök is fontos szerepet játszanak. Játékaik közé katéterek és gépek vegyülnek, mindennapi tevékenységeikhez gyógytornák csatlakoznak.

A fotós és a gyerekek, illetve az ő családjaik kapcsolata figyelemreméltó. Ilyen képeket nehéz lenne úgy készíteni, hogy a fotós ne alakítson ki mély emberi viszonyt a fotózott alannyal, hiszen ezek a gyerekek mind nagyon érzékenyek. Van, aki számára szobája jelenti a nyugalmat és biztonságot, szinte egyáltalán nem mozdul ki otthonából, és van, aki csak közeli családtagjaihoz ragaszkodik. „Az első találkozáskor már általában eldől, hogy megbízunk-e egymásban. Erre számos apró jel utal mind a szülők, mind a gyerekek viselkedéséből” – mondja András, aki azt, hogy eddig mindenütt szívesen fogadták, rövid pedagógusi pályája során gyűjtött tapasztalatainak tudja be. András azt hangsúlyozza, hogy az ilyen fotózások során arra nyílik lehetősége, hogy emberi és szakmai téren egyaránt elmélyítsen bizonyos dolgokat, például azt, hogyan kell „teljes odaadással foglalkozni egy adott témával, odafigyelni másokra, észrevenni a dolgok rejtett mélységét, nyitottabbnak lenni, jobban figyelni a részletekre, de nem elveszni bennük.”

Különleges emberekről készült fotóival korábban nyert már díjat dokumentaristafotó-pályázatokon. Vivien című sorozata 2019-ben lett az év legjobb fotóriportja Szlovákiában, az azt követő évben Kutyaterápia című képével a Magyar Sajtófotó Pályázat Mindennapi élet kategóriáját nyerte meg. Érdekesség, hogy ezek fekete-fehér képek voltak, míg legfrissebb alkotásai színesek, sőt, gyakran harsány színek is megjelennek a képeken – mondhatnánk, hűen a gyerekek környezetéhez. Az alkotások az untoldstories.csefalvaya.com oldalon tekinthetőek meg.