Akiben nagy lélek lobogott

NAGY ERIKA

Ipolyszalka. „Vannak emberek, akiknek nem lett volna szabad meghalniuk”– kezdte emlékező beszédét az öt éve elhunyt Turczel Lajos sírja mellett egykori tanítványa, Koncsol László. Az erényeiről szólt, mert csak azt ismerte, hiszen volt tanára minden értéket becsült, s ha kellett, óvott, menekített. Mindennél fontosabbnak tartotta, hogy egyetlen tehetség se kallódjon el. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) és a helyi önkormányzat szervezésében megrendezett irodalmi konferencián pedig bevallotta, hogy a kisebbségi irodalomtudományunk alapozóját és fáradhatatlan szolgáját, a született iskolai és népnevelőt, oktatót a házi szentjei között tartja számon. Turczel Lajos kritikusi és irodalomszervezői munkásságát Szeberényi Zoltán méltatta, szerinte „tanítványai számára példakép volt az egyenességével, következetességével és segítőkészségével”. Filep Tamás Gusztáv arról beszélt, hogy Turczel sok munkáját kell újraolvasnunk még, nem is egyszer. Másrészt pedig úgy véli, Turczel kapcsán nem csak róla kell szólni: „emléke arra szólít föl, hogy rajta keresztül (is) az idevágó (csehszlovákiai magyar) kultúrtörténetre próbáljunk rálátni.”

A konferencia második részében átadták a Turczel-díjat, melyet idén is az SZMÍT választmánya ítélt oda, ezúttal Szeberényi Zoltán irodalomkritikus-irodalomtörténésznek és egyetemi oktatónak, aki megilletődött az őt méltató Kovács László történész szavai hallatán: „Szeberényi Zoltán ízig-vérig nevelő volt. Hitt abban, hogy a mindenkori fiatalság nevelhető, alakítható. Ugyanakkor pedagógusként nem arra törekedett, hogy a maga elképzeléseit ültesse át tanítványaiba, hanem az ő fölismert tehetségük kibontakoztatását akarta mindenkor elősegíteni. Így lett nemzedékek nevelője.” A konferencia végén az augusztusban elhunyt Pénzes Istvánról emlékeztek meg, aki az SZMÍT Tudományos és Ismeretterjesztő Irodalmi Szekciójának vezetőségének tagja volt.