Akárki: moralitás, halál a Thália Színházban

Kassa |

<p>Kárpáti Péter Akárki című moralitásjátékát mutatja be ma este a kassai Thália Színház. A darab az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb magyar színpadi szerzőjének legtöbbet játszott, legidőtállóbb műve.&nbsp;</p>

„Kárpáti módszere zseniálisan egyszerű. Nemcsak úgy általában bárkiről – az utcai forgatagból, bármilyen hivatalból, környezetünkből ismerősnek tűnő hús-vér személyről – van szó, hanem a középkori moralitás műfajából kölcsönzött alaptípusról, egy Akárkiről” – mondta el Forgács Miklós dramaturg. Hozzátette, Kárpáti Péter erőssége a nyelvezete – a mából ered, a gyors, szétszórt világból, darabjai tele vannak befejezetlen gondolatokkal, a színészek feladata pedig a hézagok kitöltése. Az előadást Czajlik József, a Thália igazgatója rendezte. „A középkori moralitással szemben egy jelentős változás van a darabban, mégpedig az, hogy a főszereplő nő. Így a halállal kapcsolatos érzelmi folyamat még érzékenyebb és mélyebb. A halál a mai kultúránkban egy teljesen háttérbe szorított valóság. A színház feladata megadni a közönségnek a lehetőséget, hogy szembesüljön a témával ” – jegyezte meg. A főszeplőt, Emmát (Márkus Judit alakítja) meglátogatja a halál, és arra kényszeríti, hogy visszatekintsen és átértékelje eddigi életét. Mikor Emma megtudja, hogy halálos beteg, rádöbben, milyen üres is volt az élete. Hirtelen fontossá válik minden, amit eddig elhanyagolt, rájön, mennyire nem figyelt oda sem másokra, sem önmagára. Szeretetre vágyik és meghittségre, ezért vándorol, felkeresi egyes életszakaszainak fontos szereplőit. „Olyan szerep, amilyet tízévente ha egyszer kaphat egy színész. Nem lehet személyes érintettség nélkül megélni” – nyilatkozta Márkus Judit.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?