„...ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk”

Miért járunk a temetőkbe? Hiszen akit keresünk, annak csak a sírja, esetleg az urnája van ott. És hogy akihez megyünk, van-e valahol – mindenütt vagy sehol –, világnézet kérdése. El kell fogadnunk, hogy a temető az élő s az emlékké változott találkahelye. Minderről Komáromban L. Juhász Ilonával, a Fórum Kisebbségkutató Intézet Etnológiai Intézetének tudományos munkatársával beszélgettünk.  Ön a mindennapi munkájában miképpen tapasztalja: tűnődünk még a halálon? Vagy kapkodó, rohanó világunkban az életnek ez az őszinte mozzanata szintén kiveszőben van?Ebben az érzékeny dilemmában csak a saját lelkületemből tudok kiindulni, hiszen más családok belső életében nem veszek, nem vehetek részt. Hacsak nem magánbeszélgetések keretében jön szóba olykor ez a téma. Viszont a néprajzi gyűjtéseim adatközlőivel folytatott beszélgetések alapján úgy látom, hogy a halál gondolatköre, az elhalálozás elkerülhetetlensége napjainkban is gyakran foglalkoztatja az embereket. Például az idősebbek – egy nagyon régi tradíció szerint – mostanában is gyakran előre elkészítik a halotti ruhájukat, vannak, akik már a síremléküket is megcsináltatják, esetleg maguk választotta fényképet is beledolgoztatnak önmagukról. Ez is jelzi, hogy a halotti kultusz mind a napi gondolatok világában, mind az emlékekben része minden kultúrának, még ha különböző formáiban is tükrözi a földi létet. Akár azt is mondhatnánk: az életet. A temetőjárási szokások dolgában, kutatókénti terepjárásai közben, mit tapasztal? Mi, élők őszinte szívvel látogatjuk hozzátartozóink sírját, vagy inkább azért, mert illik?Az utóbbi időben, főként az 1989-es rendszerváltást követő években tagadhatatlanul erősödött a temetőlátogatások gyakorisága, népszerűsége. Nyilván azért is, mert november elseje hivatalosan ünnep lett. Manapság az emberek jóval mobilisabbak, mint régen, így a távolabbra eső vidékekre is könnyebben hazalátogathatnak elhunyt szeretteik, rokonaik sírjához. De karácsonykor, szilveszterkor, húsvétkor vagy éppenséggel a hétköznapokon is sokan járnak ki a temetőkbe. Ha valaki ősztől tavaszig a korai sötétedéssel érkező estéken elhalad a sírkertek mellett, az láthatja, hogy számtalan helyen égnek mécsesek. Sőt! Az immár nálunk is fölkapott halloween apropóján kerámiából vagy fémből készült töklámpásokat is odahelyeznek a sírokra; húsvétkor pedig nemcsak gyertyákat gyújtanak a temetőkben, hanem az ünnephez kötődő tojás- és nyuszidíszítést is alkalmazzák. De visszatérve a mindenszentek és a halottak napjára: nagyon sokan gyújtanak otthon is gyertyát és kiteszik az ablakba. A vallásosabb katolikusok az úgynevezett szent sarokban gyújtanak egy-egy mécsest. Több olyan katolikus felekezetű adatközlővel találkoztam, akik az asztal alá is letesznek egy mécsest, hogy az a pokolba jutottaknak világítson. És akiknek a lakóhelyükön még nem nyugszik hozzátartozójuk, ők a helyi temetőben a központi kereszthez szoktak égő gyertyát tenni.A teljes interjút a keddi Új Szóban olvashatják!