A szeptemberi Irodalmi Szemle

<p>A lap szeptemberi száma Száz Pál elbeszélésével indul, ugyanebben az összeállításban olvasható Ardamica Zorán, Váradi Nagy Pál és Szászi Zoltán novellája is, valamint Kulcsár Ferenc naplója.</p>

A költészetet ezúttal Gál Sándor, Iancu Laura, Szeles Annamária és Petőcz András versei képviselik.

Az Arc című rovat Zsávolya Zoltán tanulmányát közli Petőcz Andrásról (Stílusok között – korszakok fölött címmel). Ugyanitt a most jubiláló Lacza Évával Mislay Edit beszélget. A rovatot Majercsik Mária Vécsey Zoltánról szóló tanulmánya (Egy dokumentumregény Kassáról) zárja.

A Társadalom, kultúra rovatban két szöveg olvasható: harmadik fejezetével folytatódik Alabán Ferenc tanulmánya (A hungarológia szintjei és perspektívái), valamint Ki az elit? címmel Lampl Zsuzsanna tanulmánya.

A Szemle című kritikai részben Márkus Béla recenziója kapott helyet (Grendel Lajos Négy hét az élet c. regényéről), Rózsássy Barbaráé (Ágh István Hívás valahonnan c. verseskötetéről), Z. Németh Istváné (Rácz Boglárka Ahová meg nem érkezünk c. verseskötetéről), Sándor Zoltáné (Fekete J. József Elmélet helyett: koreográfia. Újabb Szentkuthy-olvasatok c. könyvéről). Szemlélődés című rovatában Szalay Zoltán a nyár irodalmi híreiből nyújt tallózást (Krasznahorkai, Joyce, Márai, Hizsnyai, Bookline). A Holmi rovat évfordulós hírekkel, köszöntőkkel, szerkesztőségi hírrel szolgál.

A lapot most induló új sorozatának, az Olvasónak az első része zárja; a Bárczi Zsófia szerkesztésében készülő, oktatási segédletnek is szánt műértelmező-elemző melléklet első részét Benyovszky Krisztián írta a Móricz-életműről (Olvassunk és tanítsunk Móriczot – másképpen). A dolgozathoz Petres Csizmadia Gabriella állított össze módszertani vázlatot (Módszertani javaslatok Móricz Zsigmond Rokonok című regényének értelmezéséhez).

A számot Lipcsey György Romtornyok (Elememlékek) című sorozatának darabjai illusztrálják. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?