A szembesülés el-, a kérdőjel megmaradt

Ezt a nehéz feladatot csupán pénzért nem lehetne végezni – akikből hiányzik a szeretet, azok hiszik, hogy más is csak anyagi előnyökért tesz bármitA szerző felvételeKét hete jelent meg e helyütt egy riport a diószegi Linka családról, illetve a Fučík utcai óvodáról. Linkáék akkor azzal a panasszal kerestek meg, hogy a három örökbe fogadott gyermekük egyikét, Lojzit megverte az óvónő. Természetesen a másik felet is meghallgatva, az ő véleményét is közöltük. Az óvódában nem éppen hízelgő dolgokat mondtak Linkáék címére.

Néhány nappal a riport megjelenése után Linka Antal újra felhívott telefonon: „Most olvastuk a riportot. Miket írtak össze mirólunk? Még hogy éhesen küldjük a gyerekeket iskolába?! Meg hogy azért vettük ki őket a gyermekotthonból, hogy pénzt kapjunk utánuk?! Ez becsületsértés, nem hagyhatjuk annyiban.”

Van mit enni

Másnap kénytelen-kelletlen kiutaztam Diószegre, hogy a két féllel együtt tisztázzuk és lezárjuk ezt a kényes ügyet. Mert hogy ki mond igazat, és valójában hogyan történt a baleset, ennek kiderítése nem a riporter feladata, ezzel valószínűleg a rendőrség fog foglalkozni, Linkáék ugyanis feljelentették az óvodát. Ám a riportban néhány, a családdal kapcsolatos kijelentés botránkoztatta meg a őket, például az óvónő állítása, hogy a Linka gyerekek reggelente éhesen mennek óvodába, aztán követelőznek, hogy adjanak nekik enni. Most, hogy újra náluk jártam, a családfő első dolga az volt, hogy megmutatta a hússal teli fagyasztóládát. Az előző hétvégén vágtak disznót, abból vannak a karajok meg a hurkák, a másik mélyhűtőben pedig marhahús egy korábbi vágásból. Linka Antal ugyanis bár munkanélküli, háztáji gazdálkodást folytat. Kecskét, disznót, tehenet, baromfit tart, sőt egy pónilova is van, melyet a gyerekeknek vett nem sokkal azután, hogy örökbe fogadta őket. „Láthatja, hogy itt aztán nem kell éhezni, mindig van mit elővenni” – mutatja a színültig telt nagy fagyasztót a családfő. Megjegyzésemre, hogy ettől még előfordulhat, mint akármelyik más gyerekkel, akinek korán reggel nincs étvágya, otthon hiába kínálják, az apa kijelentette, szó sincs ilyesmiről: „Soha úgy nem vittem el a gyerekeket, hogy reggel beléjük ne erőszakoltam volna egy csésze teát meg legalább fél karaj kenyeret.”

Nincs állami támogatás

Linkáék most leginkább az igazgatónőnek, Flaskár Karolinának a riportban megjelent egyik kijelentését szerették volna tisztázni, mégpedig, hogy nem azért vádolták-e meg az óvodát, mert félnek, elveszik tőlük a gyerekeket, pedig ez az egyedüli jövedelemforrásuk. Ezt a véleményt többen is osztják Diószegen, mondván, hogy Linkáék csak azért fogadtak örökbe három gyermeket, mert pénzt kapnak rájuk az államtól. Pedig a valóság az, hogy az örökbe fogadott gyermekekért is ugyanannyi családi pótlék jár, mint a vér szerintiekért, tehát az örökbefogadó családok semmivel sem kapnak több támogatást, mint bármelyik más. „Ha én pénzért akartam volna kivenni a gyerekeket, akkor nem örökbe fogadom őket, hanem csak nevelőszülőként viselem gondjukat. Az munkaviszonynak is számítana, és még mindenféle prémiumokat is kapnék rájuk. ĺgy viszont minden ugyanúgy megy, mintha a saját édesgyermekeim lennének – állítja a családfő. – Az sem igaz, hogy a családi pótlék lenne az egyetlen jövedelmünk. A feleségem gyesen van a legkisebbikkel, én meg az idős nagynénémnek viselem a gondját, azért kapok eltartási díjat – sorolja. – Ráadásul a jóisten olyan tehetséggel áldott meg, hogy amihez hozzányúlok, azt meg tudom javítani. Akár villanyt, akár vízvezetéket vagy régebbi típusú autót. És jönnek is hozzám ilyen kérésekkel, abból is csurran-cseppen egy kis pénz.” Hogy megmutassa, nem a levegőbe beszél, bevezet a lakás melletti műhelybe, ahol a mindenféle szerszámok mellett dobozokban állnak a régi, de még nyilván használható alkatrészek, villanykapcsolók, ajtózárak stb. Biztos van gyakorlata a házigazdának, hiszen mielőtt tönkrement a termelőszövetkezet, ott dolgozott szerelőként tizenhat évig.

Nem kíván nyilatkozni

Most tehát ezeket a dolgokat szerették volna a szülők az én jelenlétemben tisztázni az óvoda igazgatónőjével, Flaskár Karolinával és Lakatos Mónika óvónővel. Amikor az óvodába érkeztünk, egyikük sem volt ott, sétálni mentek a gyerekekkel. Az igazgatónőt a kastély melletti parkban találtuk, s amikor Linkáné közölte, mi járatban vagyunk, azt mondta, nem szeretne többé ezzel a témával foglalkozni, mert már az eddigiek is eléggé megviselték idegileg. Mikor Linkáné elmondta, hogy csak a múltkori riportban megjelent néhány kijelentésére szeretne konkrét választ kapni, az igazgatónő beleegyezett, hogy az óvodában beszélgessünk. Az épület előtt vártunk, míg visszatértek a sétából. Akkor már azt ajánlotta, délután egytől lesz egy gyűlése, inkább azután beszélgessünk. Mi csupán öt-tíz percet kértünk tőle, amire azt mondta, várjuk meg az udvaron, bekíséri a gyerekeket, és azonnal kijön. Több mint fél órát várakoztatott bennünket, közben megérkezett a nyilván telefonon értesített férj, és együtt jöttek ki, hogy közöljék: az igazgatónő egyáltalán nem kíván nyilatkozni. Érthető, hisz nagyon kényes kérdésről van szó, ami valóban megviselhette az idegeit, de hogy mi szükség volt a férjére, csak ő tudja.

A hivatal igazol

Az eredménytelen próbálkozás után Linkáék ragaszkodtak hozzá, hogy menjünk be a városházára is, hadd erősítsék meg hivatalosan, hogy nem nyereségvágyból fogadták örökbe a gyerekeket. A városi hivatal szociális ügyekért felelős illetékese, Pisi Mária ezt készségesen meg is tette: „Linkáék a családi pótlékon és a gyermekgondozási segélyen kívül, amely más családoknak is jár, semmit nem kapnak a gyerekekre. Csak a hozzá nem értők gondolják ezt másképp. Az örökbefogadottakról a szülőknek maguknak kell gondoskodniuk minden támogatás nélkül. Anyagi segítségre nem számíthatnak. Ezt a nehéz feladatot csupán pénzért nem lehetne végezni.”