A Starsky és Hutch újabb történetét megnézés után el is lehet felejteni

Két befutott és ismert komikus, Benn Stiller (Starsky) és Owen Wilson (Hutch) megpróbálnak a hetvenes évek stílusában bohóckodniA retrostílusnak megvan a maga egyedi vonzereje. Stilizáltan, absztrahálva nyújtja elénk egy letűnt kor jellegzetességeit. A retro egy enyhébb paródia, mely az éppen ábrázolt időszak stílusát veszi célba. Most a hetvenes évek retrója a divat, egy olyan koré, melyre a mai tizenévesek szülei mosolyogva emlékeznek. Pedig akkoriban nem nagyon mosolyogtak.

A hetvenes évek Közép-Európában a normalizációt jelentették. Nyugaton beindult a „művilág” divatja: ez a nejloningek, a borzasztó frizurák és az első magányos diszkótáncosok kora volt. Csehszlovákiában Zeman őrnagy kalandjain idegeskedték át a tévénézők a szombat estéket, a gyerekek zacskós limonádét ittak, a fiatal lányok Jugoszláviából csempészett színes, nyugati árukat hirdető műanyag reklámtáskákkal „demonstráltak” az utcán. A két nézhető tévéadó, a magyar és az osztrák pedig olyan filmsorozatokat vetített, melyeket bizonyos szlovák adók csak most tűztek műsorra. Kamaszfejjel én is a Charlie angyalain, az Angyalon (Simon Templar – Roger Moore alakította), a Starsky és Hutchon, valamint Randall és Hopkinson izgultam. Mert akkoriban Csehszlovákiában az amerikai filmeken lehetett izgulni, mivelhogy ott egészen más volt a társadalmi helyzet. Nyugat élte a maga, majdhogynem béna életstílusát. Terjedőben volt a maffia, divat lett a kábítószer-csempészés, egyre gyakrabban emlegették a világbékét, és mindenki a diszkóban találta meg a kikapcsolódást.

Ezt a világot próbálják retrostílusban ismét feléleszteni az amerikai filmproducerek. Természetesen ők is számolnak azzal, hogy a hetvenes évek hőseit feléleszteni sok esetben több mint veszélyes. A most felnövő generációk semmilyen kapcsolatban sincsenek ezzel a korral. Ezért a felújított régi filmek vagy teljesen újnak hatnak, vagy esetenként érthetetlennek találtatnak. Egy retrofilm ugyanis nem olyan, mint egy vicc, amely minden újszülöttnek új. A Starsky és Hutch sem teljesen retrofilm, inkább modernesített változat, még akkor is, ha a film végén megjelennek az eredeti sorozat főszereplői is, David Soul és Paul Michael.

Ezzel az új változattal kapcsolatban inkább egy laza stílusú paródiáról beszélhetünk, amelyben két befutott és ismert komikus, Benn Stiller (Starsky) és Owen Wilson (Hutch) Todd Phillips rendező irányításával megpróbálnak a hetvenes évek stílusában bohóckodni. Ez sokszor nem nagyon sikerül nekik, de a hiányosságokért azért nem csak ők a felelősek. A film legnagyobb baja, hogy nincs izgalomkeltő vonalvezetése. A történet sablonos, mint amilyen annak idején volt. Két különböző vérmérsékletű zsaru narkómaffiát üldöz. Kész. A többi is sablon; a szőke és barna csajok, a borzalmas frizurák és a még borzalmasabb gegek. De hogy mégis csak paródia legyen a dologból, a filmben utalnak más kultuszfilmekre is, mint pl. a Szombat esti lázra vagy a Szelíd motorosokra. Ám ez mind kevés ahhoz, hogy az ember olyan érzéssel hagyja el a mozitermet, hogy látott egy jó filmet. Ezt a filmet meg lehet nézni – nosztalgiából, de azonnal el is lehet felejteni. Érdekes, hogy vannak hasonló retrofilmek, amelyeket azért nem lehet olyan hamar elfelejteni. Példa az Angyal mintájára készült Saint (Szent) Val Kilmerrel a főszerepben. Sőt még a Charlie angyalai első része is élvezetes volt (a kettesről inkább jobb nem tudni!).

Starskyra és Hutchra minden bizonnyal inkább a hetvenes évekbeli sorozatból fogok emlékezni, nem pedig Todd Phillips retrofilmjéből. Sajna.