A negyvenesztendős „Vasszűz” album

lll

Gyerekként bizonyos életszakaszainkban meghatározó lehet, ha közös hullámhosszra kerülhetünk a szüleinkkel. Lázadó korszakomból még mindig bennem él egy ilyen alkalom, amelyhez az Iron Maiden The Trooper című dala fűződik. Ez a dal idén ünnepli negyvenedik születésnapját.

Nagyapámnál voltunk, épp a sufniban kerestünk valamit, amikor édesapám megtalálta azt a tolltartót, amit középiskolásként használt. A „bakancsos” korszakomat éltem és oda-vissza voltam a heavy metálért. A tolltartó belseje nem volt különleges, néhány örökíró fért el benne és volt egy radír-faragó zseb a bal oldalán. Édesapám kinyitotta, majd így szólt: „Ezt nézd!” Egy Iron Maiden felirat volt eldugva benne. Innentől megállíthatatlanná vált a retró-rock-metal iránti szenvedélyem.

Nem volt még egy olyan együttes, ami úgy adta volna vissza számomra a művészi egységet (ritmus-szöveg-látvány), mint az Iron Maiden.

A zenekart 1975-ben alapította Steve Harris basszusgitáros. A zene, a szöveg és a színpadkép a mai napig egy olyan szintű produkció, amely tömegeket képes megmozgatni világszerte. Voltak hullámvölgyek, mint minden formációban, az Iron Maiden tagjai azonban elmondhatják magukról, hogy 24 éve folyamatosan a csúcson vannak.

Az együttes nagyon sok témában dolgoz fel történeteket, amiket próbál egyfajta tematikus kollekcióba gyűjteni albumokként. A Piece of Mind névre keresztelt album 1983. május 16-án látta meg a napvilágot az ominózus The Trooper (A katona) című dallal együtt. A dalszöveget Steve Harris írta az 1854-es balak-lavai csata, a krími háború tragikus ütközetéről, amelyet az angol költő, Alfred Tennyson is megörökített A könnyűlovasság támadása című költeményében. A koncertek során a hatalmas díszítő elemek használata és a mindenkit magával ragadó látvány az Iron Maiden védjegyévé vált, s ez a The Trooper esetében is így van. Bruce Dickinson, az együttes frontembere rendszerint magára ölti a vörös katonai kabátját és angol zászlóval és lovassági kardjával futja be a színpadot, míg a banda életnagyságú kabalája, Eddie egy hasonló katonai felszerelésben jelenik meg, hogy megküzdjenek. A dal végéhez közeledvén az adott ország zászlajára erősített tűzijátékkal lelövi ellenfelét az énekes. 2022 nyarán a budapesti Groupama Arénában egy magyar zászló volt a kezében.

Gyakran mondjuk, hogy az „öregek” tudnak zenélni, s jogosan, hisz az együttes tagjainak átlagéletkora megközelíti a hetvenet. Az első csúcs 1981 és 1988 között volt, majd jött egy mélypont. 1990-ben a „Bring Your Daughter... to the Slaughter” című dal, amit a frontember írt, Arany Málna díjat kapott a legrosszabb eredeti dal kategóriában. Ezt követően 1999-ig szólókarrierével foglalkozott, de úgy látszik, hogy az Iron Maiden az ő igazi helye. Azóta az együttes újra a csúcsra jutott, annak ellenére, hogy Dickinsonnál torokrákot diagnosztizáltak 2014-ben. 2015-ben lett hivatalos, hogy tünetmentes, azonban nagyobb szünetet nem tartottak, „the show must go on”. Az El Dorado című daluk 2011-ben Grammy-díjat nyert a legjobb metál előadás kategóriában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?