A nagy találkozás

Egyetlen hajtincs. Egy elszabadult, szembe lógó hajtincs. „Mintha Rita Hayworth frizuráját igazgattam volna” – így a rendező. – Ugyanaz a finomság, ugyanaz az érzékiség.” Kerekes Vica és Jaro Rihák Budapesten, a Gellért téren, késő délu­tán. Játszani hívja a pozsonyi rendező a több országban dolgozó füleki színésznőt. Szerepet kínál neki készülő filmjében, a Pentchóban. Háború előtti történet, rengeteg tragédiával. Rozoga gőzhajó indul 1940 májusában a pozsonyi téli kikötőből különböző nemzetiségű, életkorú, szociális helyzetű zsidó utasokkal Palesztina felé. Négy hétre tervezik az utat, a Dunán le a Fekete-tengerig, onnan pedig át a görög tengeren a nagy reményeket keltő, új hazáig. A négy hétből négy év lesz, de az induláskor ezt még senki sem tudja.Nők is utaznak a hajón, köztük Frida, a szépséges, titokzatos Frida, aki kórházi nővérként születésnél is, halálnál is asszisztált már többször. A hajón is lesz majd dolga elég. Rendező mesél, színésznő koncentráltan figyel, hosszú percek múlva törnek fel belőle az első kérdések. „Honnan, hogyan, miért, kiért, kivel, meddig…” A színésznő mindent tudni akar, a rendező lelkesen magyaráz. Egy hangulatos Duna-parti borozó belső zugában ki ezt, ki azt kortyolgatva.„Két filmben láttam Vicát – meséli már útban hazafelé a rendező. – Egyik film sem igazán tetszett. De ott volt ő, aki viszont teljesen lenyűgözött. Elképesztően erős a kisugárzása. A nőiesség teljes koncentrátuma. Arra pedig nincsenek szavak. Azt nem lehet körülírni. Csak állsz, csodálod, s legfeljebb annyit mondasz: Gyönyörű! Kerekes Vicában sokkal, de sokkal több van, mint amit eddig adhatott magából. Izgalmas, érzéki nő, de a lelki tartományai sem kevésbé érdekfeszítőek. Ez nagyon nagy emberi kvalitás. Kevés színésznő tudja kivetíteni magából azt, amit ő, amit az érzékiségen kívül magában hordoz. Okos nő, pontos észrevételekkel, jól feltett kérdésekkel, értékes élettapasztalattal. Nem tudom, mit és mennyit élt meg például Claudia Cardinale, de az a színészetét is biztosan befolyásolta. Hiszen azonkívül, hogy gyönyörű volt, mélyen ott rejtőzött benne valami plusz is, amitől több és más tudott lenni, mint nem egy ugyancsak híres kolléganője.” Az irodalmi forgatókönyv írásakor Jaro Rihák nem gondolt még arra, hogy kire bízza Frida szerepét. Ez a kérdés később merült fel benne, a technikai forgatókönyv előkészítésekor. Ingrid Hodálovával, a kivételes észjárású segédrendezővel kávézgatott Pozsonyban, a régi vásárcsarnokban, ott mondták ki egyszerre, hogy kinek kellene eljátszania Fridát, ezt a bonyolult nőalakot. „Egyértelmű: Kerekes Vicának” – mondták ki egyszerre. De ki is ez a Frida? Honnan kerül a hajóra, s az út során mit vállal magára? „Valós személyről mintáztam őt – mondja Jaro Rihák. – A nevét megváltoztattam. Eredetileg Magdának hívták. Provokatív szépségével mindenkire hatással volt. Kétszázötven nő utazott a hajón. Ha nehéz helyzet állt elő, Frida volt az, aki megoldotta. Nem pusztán a szépségével tűnt ki, hanem a tettrekészségével, a rátermettségével is. A nők közül sokan ismerték egymást, sokan a hajón találkoztak először. Különböző korúak, különböző nemzetiségűek. Mindannyian az alsó fedélzet utasai, ahol hőség volt, negyven-ötven fok, fülledt levegő, ezért még a gazdag, előkelő, elegáns hölgyek sem tudták megőrizni a társadalmi szerepüket, méltóságukat, stílusukat, megjelenésüket. Blúzt, szoknyát, kiskosztümöt vetettek le magukról, alkalmazkodva a körülményekhez, sokszor alsóneműben, bugyiban, melltartóban utaztak. Szűkös volt a hely, rossz volt a szellőztetés, fényből nem sok jutott nekik, az ágyak kényelmetlenek voltak. Volt köztük egy kiskamasz, aki az út során naplót írt, figyelt, leselkedett, izgatták őt a női titkok. Frida sem kerülte el az érdeklődését, fél szemét végig rajta tartotta. Különösen akkor, amikor vetkőzött. Frida volt az egyetlen a nők között, aki kezdettől fogva átlátta a helyzetet. Tudta, hogy roncson utaznak, bármikor komoly bajba keveredhetnek. Kilencéves a fiú, aki úgy tesz, mintha folyamatosan írna, közben Fridát kémleli, ahogy leveti a harisnyáját, a harisnyatartóját, a melltartóját. Frida pedig úgy viszonyul, mintha már tizenöt-tizenhat éves lenne, felvillantja finom csáberejét. – Segítesz, angyalom? – kérdezi a fiútól, mire a többi nő felszabadultan kacagni kezd. Ez volt az első pillanat a hajón, amikor a női utazóközönség, a stressz és a félelem súlyát nevetéssel oldja fel. Frida erős nő, remek irányító- és helyzetfelismerő képességgel. Magára is ölti az alsó fedélzeti főnök szerepét, pedig semmiféle tapasztalata nincs ezen a téren. Váratlan helyzetben azonban rögtön tudja, mit kell tennie. Például ha vihar kerekedik a tengeren. Mindenkin segíteni tud. Bátorságot önt a nőkbe, mindig a megérzéseire hagyatkozik. Nem parancsnok, hanem egy varázsos teremtés, aki kiváló vezetői hajlammal született, és a legborzasztóbb helyzetben is helyesen dönt.” Rendező és színésznő most találkoztak először. Három órát töltöttek együtt, ennyi időre volt szükségük ahhoz, hogy a szerződéskötést megelőzően mindent tisztázzanak a szereppel kapcsolatosan. Hogy Kerekes Vica minden kérdésére választ kapjon és bebizonyosodjon számára: Jaro Rihák valóban őt akarja látni Fridaként nagyszabású, koprodukciós vállalkozásában. „Vica egyénisége sokkal összetettebb, gazdagabb, mint amennyi eddig látható volt belőle. Az arca, a teste, a lénye valóban úgy működik, akár a mágnes, és ez is kellő okot ad arra, hogy egy rendező szerepeltesse. Vica vonzó megjelenésére természetesen nekem is szükségem van, de arra is, amit még nem mutatott meg magából. Sokat beszélgettünk a szerepéről, sok kérdése volt, tartalmas három órát töltöttünk együtt. Tetszett neki az én hosszú levelem, amelyben elmondtam neki, miért őt szeretném a szerepre, ő pedig tudni akarta, miből merít Frida annyi erőt azokban a helyzetekben, amikor a többiek éppen rettegnek, miért ő az, aki férfiakat megszégyenítő bátorsággal nem kivárni akar, hanem cselekedni, tenni másokért. Tartása, büszkesége nem engedi meg, hogy tétlenül várja, mit tesz le elé az élet, önálló döntéseket hoz. Eddig kórházban dolgozott, orvos akar lenni, de repülőt is szívesen vezetne. Megálmodott egy életet, amelyet élni akar. Határhelyzetekben hoz okos döntéseket. Nem töpreng, nem jajveszékel, ha életet kell menteni. Profi módon cselekszik mindig. Elszántság, áldozatkészség vezérli őt. Sejti, mi vár rá Palesztinában, hogy a nagy semmi közepén kell majd felépíteniük az új hazát, de nem tudja megállítani senki és semmi. A puskát és a csákányt is kezébe fogja venni, ha kell. Ott akar lenni egy ország megteremtésénél. Létre akar hozni valamit – másokkal.” Idős, szentpétervári színésznők jutottak eszébe a rendezőnek, amikor Kerekes Vicával beszélgetett Budapesten. Azok a színésznők, akik már szöveg nélkül is képesek jelentőséget adni minden pillanatnak. Akik a hétköznapi életben teljesen hétköznapiak, ám amint színpadra vagy kamera elé lépnek, azon nyomban átlényegülnek. Vica ízig-vérig filmszínésznő, vélekedik a rendező, imádja a kamera. „Százféle arcát láttam most is, beszélgetés közben. Minden pillanatban más volt. Ahogy megmozdult a feje, ahogy reagált egy mondatomra, azonnal változott az arckifejezése. Ez alatt a három óra alatt ámulattal néztem, mennyi mindent kínált az arca. Ez külön adottság. És akkor is érdekes, ha megszólal. Nemcsak a csöndjei izgalmasak, az is, ahogy feltesz egy kérdést, vagy ahogy válaszol. Az is inspiráló benne, hogy három országban, három nyelven forgat, miközben dolgozott már osztrák és amerikai produkcióban is. Igazi európai színésznő. De kamera elé állhatna akár Argentínában is, elhinném, hogy ottani, mert olyan természetes a játéka. Szívja magába az újat, formálja a véleményét, a nézeteit. A legelső megjegyzése az volt, hogy előbb a szerep érdekli, utána a történet. Tudni akarja, mit vár tőle a rendező. Hogy az, amit ő képvisel, kötődik-e a felkínált szerephez. Összekötő hidakat keres a teste, a lelke, a gondolatai és Frida lénye között. Frida alakját akarja kitölteni a saját elképzeléseivel. Tudni akarta, milyen lesz Frida járása, testtartása, öltözéke. Ez mind fontos kérdés számára. Ritkán kapok színésznőtől ennyire pontosan megfogalmazott, lényegre törő kérdéseket. A legtöbben elsőre azt kérdezik, hány forgatási napjuk van a filmben, és mennyit kapnak érte. Szövegről, replikáról, a figuráról kevesebbet akarnak tudni. Pedig megírhatom én bármilyen jól a szerepet, életet a színész lehel bele. Ki lesz a film operatőre, jelmeztervezője, ezt is tudni akarta Vica, mert ezen is rengeteg múlik, ez kétségtelen.” Felkészült rendező találkozott egy kíváncsi, sokszínű, kreatív színésznővel. Mindketten élvezték egymás társaságát. A film olyan, mint a mágia, vélekedik a rendező, nincsenek pontosan meghatározható formulái, hogy sikerül-e vagy sem, az csak a végén derül ki. Jaro Rihák boldogan indult vissza Pozsonyba Kerekes Vicától. Megtalálta megálmodott Fridáját. A forgatás kezdetéig még az övé ez az izgalmas nőalak. Lelket majd a színésznő önt bele, a rendezőtől csak szöveget, helyzeteket, pontos instrukciókat fog kapni. A megírt karakterhez ő teszi majd hozzá mindazt, amitől végérvényesen az lesz, aki. „Mintha Rita Hayworth hajfürtjét érintettem volna meg” – így a rendező. De a színésznő ezt már nem hallhatta.