A Monszun elsöprő lelki ereje

Friss opusának főhőse hatévesen került Vietnámból Londonba. Harminc évvel később, amikor a szülei már nem élnek, úgy dönt, meghatározatlan időre visszamegy Saigonba, felkutatni a gyökereit, tisztán látni, hova tartozik. Itt az ideje, hogy végre egyenesbe kerüljön önmagával és testi vágyaival. Kit turistaként érkezik egykori hazájába, táskájában édesanyja hamvaival. Gyermekkori barátjától tudja meg: szülei Amerikát, Ausztráliát vagy Franciaországot is választhatták volna, legtöbb sorstársuk arra menekült, nekik viszont a hűvös-ködös Anglia kellett. Kit minden információért hálás, még Hanoiba is ellátogat, hogy lélekben közelebb kerüljön családja minden tagjához. Lewis, a hozzá hasonló korú amerikai férfi New Yersey-t hagyta ott saigoni vállalkozásáért. Üzeme van, amely kiválóan prosperál. Kit és Lewis gyorsan túllépik a barátság határát. Azzal egyikük sem számol, hogy az egyszeri kaland komoly kapcsolattá növi ki magát. Lewis később tárja fel titkát, hogy apja az amerikai hadsereg katonájaként több vietnámi életét oltotta ki a hatvanas évek végén, s amikor tettei súlya alatt már az elmezavar határán járt, fejbe lőtte magát.

Tengerparti szél hozza a hatalmas esőt Saigonra, tépi a fákat, elárasztja a víz az utcákat. Lelkileg valami hasonlót él meg Kit is. Szembesül élete első hat évével, szülei itt hagyott emlékeivel, és a vágyait sem titkolja tovább. Nem vietnámi képeskönyv a film, és nem is egy romantikus kalandoktól színes utazás története. Hong Khaou egészen mélyről hozza fel a gyöngyszemet. Főhősével úgy járjuk be Saigon és Hanoi utcáit, hogy közben a lehető legárnyaltabb képet kapjuk az ottaniak életéről, de egy percre sem szakadunk el Kit legbelső világától. Köszönhető ez a Kőgazdag ázsiaiak és az Egy kis szívesség című filmekből ismert, malajziai születésű Henry Goldingnak is, aki nyolcéves kora óta él Angliában, és remek színészi kvalitásaival már James Bond szerepére aspirál. Lewis bőrében Parker Sawyers nyújt kiemelkedő alakítást. Váratlan vallomásával, amikor a vietnámi háborút megjárt apja tragédiáját eleveníti fel, ő is megrázó perceket szerez a nézőnek.

Nem véletlenül nyúlt ehhez a témához Hong Khaou. Szüleivel annak idején a vörös khmerek elől menekült Kambodzsából a szomszédos Vietnámba. Onnan pedig tovább, Angliába, amikor Vietnámban a kommunisták kerültek hatalomra. A Monszunra készülve visszalátogatott Vietnámba, ahol gyermekkora óta nem járt. „Kit meg akarja érteni, melyik néphez, melyik kultúrához tartozik, a múltját próbálja feltérképezni, amitől a szülei megfosztották – nyilatkozta a rendező. – Később rájön, a szülei tulajdonképpen megmentették az életét. Általános nézet, hogy felül kell vizsgálni a múltat, ha a rég elszenvedett sérelmeinktől akarunk megszabadulni, mert csak így tudunk előre lépni. Csakhogy a visszalépés nem old meg semmit, legfeljebb lélekben változtat az emberen. Ma, amikor Európa a menekültválság terheivel küzd, egy ilyen filmmel, én legalábbis úgy érzem, felléphetünk a sztereotípiák ellen. Szeretném, ha a néző elgondolkozna azon, miért indulnak el a világ különböző pontjairól ezrek és ezrek, maguk mögött hagyva ott kapott életüket.” 

Tízperces állótaps fogadta Marko Škop rendezését, az És lőn világosság!-ot. A szlovák–cseh koprodukcióban készült film elsősorban bátorságával, erős társadalombírálatával lepte meg a közönséget. A főszerepet megformáló Milan Ondríknak, aki németországi vendégmunkásként indítja a történetet, majd a karácsonyi ünnepek és bajba keveredett kamasz fia rendőrségi ügye miatt itthon marad, két magyar színésznő is gratulált nagy ívű alakításához. Kerekes Vica volt az egyik, Borbély Alexandra a másik. Martin Škop a legjobb rendezés, Milan Ondrík a legjobb férfialakítás díjára esélyes.

Két fotókiállítás is várja az idei fesztivál látogatóit. Zuzana Mináčová még ma, nyolcvanhét évesen is lekörözhetetlen. Színes sztárportréi a fesztiválpalota földszintjén mesélnek az elmúlt évek külföldi vendégeiről. Lollobrigidáról és Gregory Peckről, John Travoltáról és Antonio Banderasról, Klaus Maria Brandauerről és Whoopi Goldbergről, s még vagy két tucat hírességről. A másik kiállítás a hatvanéves korában, ez év januárjában leukémiában elhunyt Miloš Fikejz emléke előtt tiszteleg. Az auschwitzi poklot megjárt Zuzana Mináčová még ma is fotóz lapunknak, Miloš Fikejz éveken át dolgozott nekünk. A kiállításon szereplő hatvanhat fekete-fehér fotója nem kis megszállottságról tanúskodik. Intim portrék című kiállításának képei egyértelműen arra utalnak: szerzőjük sohasem a vörös szőnyegen, hanem különböző élethelyzetekben, a legváratlanabb pillanatokban örökítette meg alanyait. Tim Rothot a melankólia fátyla alatt. Gregory Pecket közvetlenül a vakbélműtétje előtt, a kalapját lengetve. Ivan Passert figyelő szemekkel. Isabelle Huppert-t sötét szemüveggel betakarózva. Steve Buscemit a fényképezés intim pillanataiban. Leonardo DiCapriót csibészes mosollyal. Milos Formant szivarral a szájában. Keira Knightleyt gyanakvó tekintettel. Fikejz első fesztiválfotója 1986-ban készült, Giulietta Masina kedvességét megörökítve. Az álmélkodó Jean Renótól a magába roskadt Jacqueline Bisset-ig a fesztiválvendégek nagyjai időztek az objektívje előtt. František Vláčil, Jiří Menzel, Miroslav Ondříček beszédes arcképei mellett a botjára támaszkodó Franco Zeffirelli és a cigarettafüstöt eregető Stellan Skarsgard portréja is egyértelműen azt jelzi: Miloš Fikejz bensőséges kapcsolatba került az általa megválasztott alanyaival, s ezek a képek magas színvonalon dokumentálják Karlovy Vary harmincéves múltját.