A meglepetések hazája

Amerikáról, pontosabban az Egyesült Államokról oly sok mindent megírtak, illetve elmondtak már, hogy sokáig úgy gondoltam, ez a téma mára nem időszerű. Nevezték már a kapitalizmus fellegvárának, utolsó bástyájának, a korlátlan lehetőségek hazájának, ahol mindig és mindenütt a dollár az úr, az emberi élet értelme és célja. Kétségtelen, mint mindenben, ebben is lehet némi igazság, de mint általában az ilyen igazságok, részigazság csupán. Fokozottan érvényes ez New Yorkra, erre a gigantikus városra, ahol szinte minden lehetséges, de ugyanakkor úgyszólván mindennek az ellenkezője is. Röviden jellemezve egyrészt zsúfolt és szennyes, ugyanakkor magával ragadó és lenyűgöző, zajos és lüktető, de egyszersmint izgalmasan érdekes; dúsgazdag és hihetetlenül nyomorgó; részben konzervatív, részben viszont szélsőségesen radikális; egszóval New York csakis önmagával mérhető, semmi mással nem hasonlítható össze. Amerikai, s ezen belül New York-i tartózkodásom során több olyan, szinte hihetetlen élményben volt részem, amelyek közül egyről most, a megdöbbentő tragédiát követően úgy érzem, be kell számolnom, bizonyítandó, nem igaz, hogy a pénz irányít mindent, ott is élnek érző, kedves emberek.

A hihetetlen történet azzal az elhatározással kezdődött, hogy megtekintem a Modern Művészet Múzeumának a Hatodik sugárút és az 53. utca sarkán álló, a maga nemében úgyszólván egyedülálló intézményét, a modern képzőművészet alkotásainak valóban páratlan gyűjteményét. Belépve a múzeum előcsarnokába, mindjárt egy hihetetlenül kellemes meglepetés ért. A szemközti falon elhelyezett egyik felirat ugyanis arról tájékoztatott, hogy a pénztáros a látogató által átadott tetszőleges összeg, elméletileg tehát akár egyetlen cent ellenében is köteles kiadni a belépőjegyet. Ez bizony hihetetlen, mivel az Egyesült Államokban, főként pedig a magánmúzeumokban a belépőjegyért számunkra meglehetősen magas összeget kérnek. Szerény lehetőségeimhez mérten csupán 1 dollárt nyújtottam át a pénztárosnőnek, egyszersmint elnézést kérve, amiért kispénzű külföldi turista lévén csupán ilyen jelképes összeggel járulhatok hozzá a múzeum fenntartásához. A pénztárosnő előbb aprópénz után kotorászott azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy visszaad, ami számomra a második meglepetést jelentette. Aztán meggondolta magát, az aprópénzt visszatette, a befizetett dolláromat visszaadta, s egyidejűleg átnyújtotta a számomra így ajándékként kapott belépőjegyet. Zavaromat látva egy „all right” (minden rendben) és egy kedves mosoly kíséretében kellemes múzeumi látogatást kívánt. Amikor aztán a belépőjegyet tüzetesebben is megnéztem, egy újabb, harmadik meglepetés is ért. Megállapítottam ugyanis, hogy az 1 cent értékben kinyomtatott belépőjegyen az a kiegészítés is szerepelt, hogy az a nap folyamán korlátlan alkalommal érvényes a múzeum megtekintésére.

Bár a történet csupán apró figyelmességként könyvelhető el – hiszen 1 cent bizonyára nem sokat jelent –, mégis úgy éreztem, itt sokkal többről, nevezetesen a segítőkészségnek a spontán megnyilvánulásáról volt szó, ami – talán nem szükséges hangsúlyoznom – rendkívül jóleső érzéssel töltött el. Megtapasztaltam tehát, hogy Amerika a gyakran hihetetlennek tűnő, kellemes meglepetések hazája is, ahol bizony nem minden esetben a dollár az úr.