A magyar könnyűzene élvonala, írók, kézművesek a vár alatt

Krasznahorkaváralja |

<p>Az utóbbi évek (szerintünk) legütősebb programjával csábít július 12. és 17. között a Gombaszögi Nyári Tábor, amely nem tévesztendő össze a „másik Gombaszöggel“, főleg, hogy nem is a Csemadok-dáridó helyszínén, a híres katlanban tartják, hanem Krasznahorkaváralján, egy festői falucskában, amelynek nevében benne foglaltatik a kilátás a büszke várra, nem szükséges részletekbe bocsátkozni, talán annyi is elég, hogy tavaly az előzetesen bejelentkezett táborlakók duplája érkezett a helyszínre, idén pedig a tavalyi létszámnál is többen jelentkeztek előzetesen, úgyhogy sátrat mindenképpen érdemes vinni, mert a faházakban már nincs hely.</p>

A magyar könnyűzene élvonalát ígérik a szervezők, alig hittünk a szemünknek olyan nevek láttán, mint a Quimby, a Kiscsillag, a Magashegyi Undeground vagy a P. A. S. O. Fellép továbbá a szintén izgalmas párkányi Jóvilágvan zenekar, a King Size, az Undermind, valamint a szlovák alternatív scéna legszimpatikusabb duója, a Longital, akiket az USA-ban is sokan imádnak.
Mivel a rendezvényt elsősorban szabadegyetemként hirdetik, meghívták a hazai magyar irodalom, közélet és politika vezető képviselőit is. Az öt nap alatt előad Öllös László, Petőcz Kálmán, DukaZólyomi Árpád, Pusztay János, Fiala János, Hunčík Péter, Rajkó Péter, Himmler György, Vrabec Mária, Simon Attila, Borsi Kálmán Béla, Jaroslav Spišiak országos rendőrfőkapitány, valamint sikeres szlovákiai magyar nagyvállalkozók, úgymint Néveri Sándor, Pósa Lajos, Tóth Attila és Zászlós Gábor. Érdekesnek ígérkezik a Híd-MKP kerekasztal is, ahová a két párt legfőbb képviselőit várják. A táborozóknak lehetőségük nyílik faggatni Bárdos Gyula OT-elnököt (MKP) és Bugár Béla pártelnököt (Híd).
Aki inkább a kezét szeretné használni, mintsem az agyát, az faraghat kopjafát Nagyferenc Katalin képzőművésszel, korongozhat Éliás Ádámmal, festhet pólót Baranyovics Borisszal és Zselinszky Miroslavval, drótozhat és nemezelhet, vagy versenyezhet a többiekkel gulyásfőzésben.
A tábor részletes programját a következő link alatt találják:
http://www.diakhalozat.sk /tabor/?page_id=1006
A rendezvény fontos szekcióját képezi a Médiasátor, melynek munkatársai írásban és képekben egyaránt megörökítik a történéseket, sőt idén a fő programokat a szervezők ígérete szerint élőben lehet majd követni az interneten. Nos, erre rendkívül kíváncsiak vagyunk, mint ahogy arra is, hány fiatal gyűlik össze végül a festői helyszínen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?