A letisztult terek építésze

Chipperfield pályája a hetvenes években indult, nem valami fényesen: az egyetemről majdnem kicsapták, de a szakmán belül akkor már elismert, rövidesen sztárépítésszé váló Zaha Hadid fantáziát látott benne. Később dolgozott Norman Foster és Richard Rogers irodájában is, 1984-ben saját vállalkozásba kezdett. Érdekes módon az angol Chipperfield nem hazájában vált elsőként ismertté, hanem Németországban. Angliában ugyanis a műemlékek konzerválására irányult a figyelem – elsősorban Margaret Thatchernek és Károly hercegnek köszönhetően, akik ellenségesen viseltettek a kortárs építészet modernizáló törekvései iránt. Németországban ezzel szemben teret kapnak az innovatív építészeti megoldások, köszönhetően főképp annak, hogy a huszadik század utolsó évtizedeiben és a kétezres évek elején még mindig szép számmal akadnak második világháborúban megrongálódott középületek, melyek jelentős rekonstrukciót igényelnek.

Chipperfield építészeti megoldásait leginkább a letisztultság jellemzi. Ez a letisztultság gyakran azon pályatársaival állítja őt szembe, akik extravagáns, markáns vonalakat terveznek, fittyet hányva a gravitációra. Ahogy a díjat odaítélő Hyatt Foundation kiemelte, Chipperfield „egy termékeny, visszafogottságában radikális építész,” valamint azt is méltatta, hogy az építész „képes arra, hogy egyensúlyt találjon egy olyan korszakban, melyet az eltúlzott üzletiesség jellemez, és amikor a túltervezettség hódít.”

Tervezett Japánban és Olaszországban, de pályája meghatározó munkája Berlinhez köti: a berlini Neues Museum rekonstrukciójával vált világhírűvé. Míg kritikusai szerint a tervezéseit jellemző puritánsággal határos letisztultság az ország fasiszta múltjára emlékeztet, le kell szögezni, hogy Chipperfield épületei sokkal többet nyújtanak, mint puritán céltudatosságot: a belterek eleganciát sugároznak, az építészeti megoldások pedig a környezet adottságait veszik alapul. Az építész pont a hányattatott sorsú épületek felújításával alkotott kiemelkedőt – ilyen a berlini múzeum is, melyet a brit Királyi Légierő bombázott a második világháborúban. Az angol építész projektje nem az épület korhű helyreállítását célozta meg, de nem is csupán egy modern szárnyat illesztett a történelmi épület megmaradt részéhez: archeológusokkal karöltve olyan megoldást dolgozott ki, hogy a lebombázott épületrész fennmaradt töredékeit is fel lehessen használni – ezekhez merészen rendelte hozzá a modern elemeket. Aki járt már a múzeumban, a belteret szemlélve olyan benyomása lehetett, hogy képtelenség megkülönböztetni, melyik alkotóelem eredeti, melyik pedig új.

A berlini múzeum elkészítése 16 éven át tartott, Chipperfieldből Németországban nemzeti hős vált, de innentől a világ minden tájáról érkeztek számára felkérések – átépített velencei temetőt, milánói múzeumot, majd egy Missouri állambeli és mexikói múzeum következett, nemrég pedig egy gigantikus irodaépület Szöulban, melyben hatalmas zöld terekkel kombinálja az építészeti elemeket.

Chipperfield gyakran figyelmeztet arra, hogy az építészetben igencsak lassú léptekkel haladnak a fenntarthatóság irányába tett törekvések. Szerinte a fenntarthatóság az építészetben nem csupán a napenergia kihasználásáról és ablakok szigeteléséről szól: sokkal alapvetőbb változásoknak kell végbemenniük. Nem gazdasági mércével kell mérni, hangoztatja, hanem az építkezés folyamatának a társadalomra és a környezetére gyakorolt hatással.