A költészet napja - koszorúzás József Attila szülőházánál

Budapest |

<p>"Szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ tengelye" - idézte József Attilát a poéta ferencvárosi szülőházánál Veres András irodalomtörténész szombaton, a költészet napján tartott koszorúzás előtt mondott beszédében.</p>

Mint a József Attila Társaság alelnöke felidézte: a költő életében is átesett a világ egy súlyos gazdasági válságon, de József Attila példájából erőt merítve a ma emberének is érdemes bíznia abban, hogy "a létünk alapjait fenyegető" krízis és a kultúra presztízsvesztése kijátszhatók egymás ellen.
    A költő kultuszának kialakulásában fontos szerepet játszott a "harcos, a mindenkori aktuális nézetét radikálisan vállaló ember attitűdje is", így élete, csakúgy mint költészete, tulajdonképpen kísérletezések sorozata - mondta Veres András. Mint megjegyezte, ritka, hogy valaki ilyen mértékben legyen részese a kor szinte valamennyi fontos poétikai törekvésének.
    Az irodalomtörténész úgy vélekedett, József Attilát a nemzet Petőfihez hasonló halottjának, mártírjának tekinti. "Az már a változó idők jele, hogy míg korábban a nemzeti szabadságküzdelem szolgált keretül a meghozott áldozathoz, most már a társadalmi méltánytalanság okozta tragédia is elegendő hozzá" - hívta fel a figyelmet.
    Veres András utalt arra, hogy 2009-ben egybeesik nagyszombat és a költészet napja. Reményei szerint a jövőben az irodalomra is feltámadás, újjászületés vár, hiszen a 2009-es Radnóti-centenárium évében "már különféle íróképző akadémiák között lehet válogatni; minden szöveg megjelenhet; az interneten pláne szabad a vásár. (...) Szédítő távlatok nyílnak előttünk. Úgy legyen!" - zárta gondolatát.
    A költő Gát utca 3. szám alatti szülőházának udvarán Ferencváros önkormányzata nevében Gegesy Ferenc polgármester, a Magyar Írószövetség képviseletében Zsávolya Zoltán József Attila-díjas költő, a József Attila Társaság részéről Veres András és Rigó Béla vezetőségi tag, míg a Ferencvárosi Művelődési Központot képviselve Gönczi Ambrus, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője helyezett el koszorút.
    A költészet napját József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünneplik Magyarországon. Ez alkalomból számos településén tartanak megemlékezést, koszorúzást, szoboravatást, valamint versmondó versennyel tisztelegnek József Attila emléke előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?