A hős Görgey

1914. augusztus 13-án vagyunk, a világosi fegyverletétel évfordulóján, az első világháború kitörésének napjaiban. A 96 éves Görgey Artúr kedvenc foteljében üldögél, és viszszaküldi az aludttejet rozskenyérrel, mert ezen a napon sosem szokott vacsorázni. Aztán elszenderül, és előbb édesanyja, majd egykori harcostársai, politikai ellenfelei jelennek meg előtte, a sor végén Kossuth Lajossal. Neki köszönhető, hogy Görgey kénytelen volt elvinni a balhét, miközben Kossuth külföldre menekült, és sietett elsőként árulónak titulálni Görgeyt, tönkretéve az akkor alig 30 éves, remek katonai stratéga életét. A nemzetnek szüksége van egy árulóra, akin a gyűlöletét kitöltheti, enélkül nem tudná megemészteni a vereséget – állapítja meg a tábornok. De legbelül igazságtalannak tartja Kossuth húzását, ezért leginkább a vele való „találkozást” várja, egy bocsánatkérést az ő szájából. Illetve talán nem is ő várja, hanem Görgey Gábor, aki nyolcvanhoz közeledve írta meg ezt a drámát, bevallása szerint régi adósságot törlesztve.

A téma érdekes, hiszen a szerző a fantáziája mellett Görgey Artúr emlékirataira támaszkodott, ám a végeredmény egy meglehetősen közepes tandráma lett. Egy ügyes dramaturg talán tudott volna vele mit kezdeni, ám a rendező-címszereplő Dráfi Mátyás a kelleténél óvatosabban bánt a szöveggel, nem volt szíve húzni belőle.

Rajta kívül ketten vannak még a színpadon, Molnár Xénia játssza a házvezetőnőt, Miskovics László pedig a tót szolgát. A tábornok álmában felbukkanó karaktereket filmbejátszásokkal oldották meg, nyilván takarékosságból, hiszen minél kevesebb színészt kell egyeztetni, annál rugalmasabban tudnak tájolni az előadással. Így kis túlzással azt mondhatjuk, szerepel az előadásban Kolti Helga, Tóth Károly, Nagy András, Szabó Viktor és Jakubecz László is. A Molnár Csaba által rendezett filmbetétek álomalakjai nem álomszerűek, hús-vér emberek, csak a hangjuk lett kicsit visszhangosítva. A bejátszásokban használt nyelvezet nagyon különbözik a színpadon zajló cselekmény már-már népszínműbe illő fordulatokkal teli nyelvétől. Ami nem is csoda, hiszen Görgey ilyenkor a személyzettel beszél. Ezt az izgalmas kettősséget azonban nem tudtam maradéktalanul élvezni, mivel a vetített részek túl hosszúnak tűntek; talán több a filmbejátszás, mint az élő játék ebben a két felvonásban. Nyilván bennem van a hiba, türelmetlen vagyok, nem szeretem a tíz-tizenöt perces vetítéseket, az akciódúsabb és életszerűbb színház híve vagyok. Ahol nem olvassa fel a szolga a dátumot, évszámmal együtt, ha amúgy is ki van biggyesztve a falra egy jókora „tépkedős” naptár. És ahol nem az a fő humorforrás, hogy a házvezetőnő évődik az agg tábornokkal, Görgey pedig többször is megjegyzi, hogy bárcsak húsz évvel fiatalabb lenne. Molnár Xéniának egyébként jól áll a csupa szív fehérnép szerepe, a szövegbeli hátráltató tényezők ellenére is képes hihető, szerethető karaktert formálni Terkából. Miskovics László azonban szerintem kissé túljátssza Joskó huszárt, az inas és a tiszti szolga fura keverékét. Akcentussal, hibásan beszél magyarul (értsd: humorforrás), haptákba vágja magát, ha az öreg viccesen vigyázzt vezényel, és díszlépésben masírozik ki a szilvapálinkáért. A ružinovi kultúrház közönsége mindenesetre úgy nevetgélt ilyenkor, mintha a néhai Vidám Színpad nézőterén ülnének.

Dráfi Mátyás jól belehelyezkedett Görgey szerepébe, érezhető, hogy közel áll a szívéhez ez a karakter. Finoman érzékelteti a belső drámát, közvetlen környezetének viszont csak annyit mutat mindebből, amennyit a zárkózottságáról híres Görgey természete megenged. Egy kivételes koponyát ismerhetünk meg általa, aki a körülmények áldozata lett.

Egyébként azt gondolom, ez a Teátrum eddigi leghasznosabb előadása. „Talán arra készteti majd az érdeklődő nézőt, hogy utánaolvasson ennek a tragikus életnek, amit ez az ember olyan méltósággal viselt el” – írja Dráfi Mátyás a műsorfüzetben. Mit mondhatnék erre? Legyen így!