A hollók

Mármint az eső; mivel a fiktív város fölött egyfolytában borult az ég, s mintha soha nem szűnő éjszakába vesznének a nappalok. Egyszóval itt minden „darkos”.

A történet egy gitáros srácról szól, akit kedvesével együtt a helyi „nagyfiúk” brutálisan meggyilkolnak, s aki visszatér a halálból, hogy a gaztettet megbosszulja. A fikció szerint a túlvilágról mindig egy holló szállítja át a nyugtalan lelkeket, hogy igazságot szolgáltathassanak a holtaknak az élők birodalmában. A film nagyszerű képanyagát rendre meghatározzák azok a jelenetek, amikor a tékozló várost a holló szemszögéből látjuk.

Tehát egyelőre maradjunk annyiban, hogy Proyas filmjének két főszereplője van: Eric Draven, akit Brandon Lee alakít, s akinek nevében ott a ’holló’ jelölő (’raven’), és a madár. A kettejük pszichodimenzionális kapcsolata persze lényeges eleme a sztori alakulásának, de valami más is összeköti őket. Mégpedig egy szövegrészlet.

A bosszúhadjárat elején Eric szétlövi a gonosz banda csencselőjének üzletét, s mikor megjelenik a helyszínen, mond néhány „keresetlen” szót a zacisnak. Hatásos belépő. Így hangzik:

„s im egyszerre ajtóm roppan,

Mintha egy kéz félve koppan – dobban ajtóm csöndesen.”

Ez bizony sokrétű utalás, hiszen gyönyörű példája a filmbeli világ reflektáltságának (ezt itt sajnos nincs mód kifejteni), másrészt ezen a ponton végképp nyilvánvaló lesz a néző számára, hogy A hollónak – miként a címe már mutatja – irodalmi indíttatásai is vannak (egy harmadik főszereplőt eredményezve).

S bár a rendkívül jól szituált Brandon Lee éppen a szóban forgó film forgatása közben halt meg, e sorokat elsősorban nem (csak) neki szántam. Hanem annak az amerikai költőnek, írónak, aki 1809-ben született, és 1849-ben hunyt el. A holló remek példája annak, hogy a kultúra hogyan tartja fenn a klasszikusok emlékezetét: innen nézve az idézett vers picit más lesz, mint egyfajta romantikus képzelgés. Ahogy A holló című vers halálmadara képes volt továbbörökíteni szerzőjének látomását, úgy A holló című film fekete szárnyasa is Eric lelke mellett még valamit áthozott magával a dark city esőkoptatta sikátoraiba. Egy költő szellemét.

Edgar Allan Poe 160 évvel ezelőtt (október 7-én) halt meg. Proyas alkotása a legjobb bizonyíték rá, hogy nélküle nem volna ilyen produktívan „darkos” a popkultúra. Ezért sem tudjuk őt feledni. „Soha már.” (H. Nagy Péter)