A grund igenis a miénk

Tizenhétszer olvastam el A Pál utcai fiúkat. Nem tehettem róla, beleszerettem. A könyvbe. Nemecsekbe, és egy kicsit Bokába, meg a hatalmasakat füttyentő Csónakosba, az elegáns Cselébe. És vonzott Áts Feri, aki pedig az ellenségünk volt, valószínűleg azért, mert valahol – nem is a lelke legmélyén – igazságos volt. Gondoljunk csak arra a jelenetre, amikor Nemecsek ott lapult a fán, aztán lemászott, elvették tőle a zászlót, amelyet harcban kell visszaszerezniük a Pál utcaiaknak, s amikor elvonul, a vörösingesek Áts Feri felszólítására tisztelegnek neki. Persze a Pásztorokat utáltam, az einstand miatt. Mind a tizenhétszer megsirattam Nemecsek Ernőt és vele együtt a grundot, az édes grundot.

Ilyen előzmények után ültem be a Komáromi Jókai Színház nézőterére. Vajon milyen lesz a regényből készült musical?

Az osztály, mely nem figyel, mert sokkal, de sokkal fontosabb események következnek óra után, mint azok, amelyeket Rácz tanár úr (Fabó Tibor) mutat be, úgy fészkelődik, nyugtalankodik, mintha a regényből lépett volna ki a Pál utcaiak csapata, azzal a különbséggel, hogy egy kis humort is visznek a jelenetbe, hadd higgyük, nem olyan véresen komoly az egész. A humor – amíg csak lehet – átszövi az előadást. És ott ülünk, ifjúságunk padjában, a gittegylet gyűlésétől izgatottan. A fiatal színészek és színészjelöltek által megkapunk mindent, amit a szerzők átadásra érdemesnek tartottak Molnár Ferenc regényéből: a grundot, a füvészkertet, a kis, szerény, gyönge fiúkból álló csapatot, amely kiáll az erőtől duzzadó, hatalmasnak, legyőzhetetlennek tartott banda ellen, hogy megvédje a grundot, az édes grundot. Az egyéniségeket, az okos Bokát, a mindig vidám Csónakost, az elegáns, piperkőc Cselét, Weisst, Kolnayt és örök (belső) ellenfelét, Barrabást, az einstanddal erőfitogtató Pásztor testvéreket, Áts Ferit, aki megszerezné a grundot, de csak tisztességes úton, és Gerébet, az árulót, aki az elvesztett elnökválasztás okozta sebre az árulás gyógyírját választja. Minden szerep testre szabott, mindegyik színész és színészjelölt remekül alakítja a rá kiosztott figurát: Boka, a komoly, okos, a gyávának bélyegzett, ám a leghűségesebb, legönfeláldozóbb Nemecsek, a laza Csónakos, az áruló Geréb, a gittegylet kezdetben könyökvédős tagjai... Ismét örülhetünk, hogy a Komáromi Jókai Színház szerződést kötött a pozsonyi Színművészeti Egyetemmel, és egyre gyakrabban szerepelnek színinövendékek egy-egy előadásban. Az utánpótlás remek, van miből válogatni.

Az ifjak nemcsak a színészmesterség jövendő remek alakjai, tisztán, jól énekelnek, a koreográfiát is gond nélkül oldják meg. Az utóbbit nyilván azért is, mert Gergye Krisztián Harangozó-díjas koreográfus nem táncosra, hanem harcosra vette a figurát. „Ezek a koreográfiák nem táncbetétek, nem igényelnek virtuóz tánctudást. Itt az a cél, hogy ne csak a szereplők feje énekeljen, ne csak a fejen, az arcon látszódjon a szerep, hanem az egész test kifejezze az adott helyzetet, állapotot” – nyilatkozta a koreográfus a Kulisszáknak. És lőn. A magamutogató, erőtől duzzadó, bárkit legyőző vörösingesek mozdulatai ezeket a gondolatokat közvetítik, míg a Pál utcai fiúké a ha összefogunk, bárkit legyőzünk, és a grund igenis a miénk, megvédjük mindenkivel szemben elvet, gondolatsort közvetíti, a végső, nagy harc pedig – hát ezt nem áruljuk el, tessék megnézni az előadást.

A musical zenéjét már ismerhetik, akik megkeresték az interneten, Dés László megbízható, pazar zeneszerző, A Pál utcai fiúk dalai szerves egységet alkotnak a prózával, a mozgással, így, egütt kerek az egész – legalábbis Rédli Károly rendezésében.

Szőke Anita is rátapintott a lényegre, amikor a díszletet tervezte. Majdnem könnyed mozdulat, és a grund helyén megjelenik a füvészkert és fordítva, néhány kocka, és máris az osztályteremben vagyunk, ahol a szigorú, de engedékeny Rácz tanár úr az úr. A grundon a tót Janó (Skronka Tibor), aki néhány mondatot szlovákul morog az orra alatt. (Lehet, hogy Pesten a Vígszínházban nem, de ott nem is fontos. Komáromban a java mosolyogva reagált, a kevésbé java nem értette, zúgolódott, no jó, csak morgolódott, nem mindenki érthet meg mindent.)

Gadus Erika testre szabott, korhű ruhákba öltöztette a fiúkat, természetesen a felnőtteket is, Rácz tanár úr elegáns, Janó kissé slampos, Csele szalmakalapostul, mellényestül, tojásszínű nadrágostul külön jelenség, Weiss a kockás, rövidnadrágos öltönyében még tán A legyek urában is szerepet kaphatna.

Éljünk egy álomért, ahogy a Pál utcaiak éltek egy álomért, s amikor az szertefoszlott, új álmot kellett keresniük, új vágyakat, új célokat. Mint ahogy a vörösingeseknek is, akik harcba szálltak a grundért, mert ők nem tudták, hogy minden grundon lakóház épül.