Mindenki Pál utcai akar lenni

A próbafolyamatot casting előzte meg, a meghallgatások alapján alakult ki a Pál utcaiak és a vörösingesek csapata. A fűri húszesztendős Pócs Barnabás is így lett vörösinges. A csakazértis eredménye

„Kilencedikesként láttam először a darabot a Vígszínházban, és megváltoztatott bennem valamit – idézi fel Barni. – Vecsei H. Miklós meghatározó volt számomra Nemecsek szerepében, általa megszerettem magát a színházat is. Az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban bérletünk volt a Győri Nemzeti Színházba, rendszeresen jártunk klasszikus és kortárs darabokra, musicalekre, operára, balettra. De sosem gondoltam volna, hogy egyszer én állok majd színpadon.”

Barnabás elsőéves a Pozsonyi Közgazdasági Egyetemen, gimnazistaként nem járt szavaló-, sem kiejtési versenyre, és még mielőtt mutálni kezdett volna, alapiskolásként énekelt utoljára közönség előtt. Amikor meglátta a felhívást a castingra, otthon bejelentette, hogy ő bizony jelentkezik.

„Senki nem vette komolyan a családban. Azt mondtam, hogy akkor most már csakazértis megpróbálom – mosolyog. – Fényképes önéletrajzot kértek, és egy dalt kellett felénekelni. A gittegylet dalát, a Mindenki rágját választottam. Aztán jött az e-mail, hogy behívtak a második fordulóba a színházba.”

Vörösinges lett

A színpadon a rendező, a koreográfus, a színházigazgató és a dramaturg előtt kellett most már élőben, zongorakísérettel elénekelni ugyanazt a dalt. Aztán azt kérték, adja elő úgy, mintha rappelné. Majd helyzetgyakorlatok következtek.

„Amikor kiderült, hogy focizok, azt mondták, képzeljek három labdát a színpadra, és próbáljam meg elrúgni őket. Közgazdaságtan-órán ültem, amikor jött az üzenet Miklós Lászlótól, hogy beválogattak a vörösingesek csapatába – emlékezik vissza Barni. 

Szerintem a szíve mélyén mindenki Pál utcai akar lenni, nyilván én is, de valahol éreztem, hogy a fizikai adottságaim vörösingesnek predesztinálnak. Nagyon örültem, óriási siker, hogy egyáltalán ott lehetek, hiszen egyetlen vagyok minden korábbi előképzettség nélkül.

A főbb szerepeket kettős szereposztásban játsszák, a Komáromi Jókai Színház színészein kívül az előadásban szerepelnek gyerekszínészek (néptáncosok, dráma szakkörösök), valamint a pozsonyi és a budapesti színművészeti egyetem hallgatói. És Barni, a kakukktojás.

„Ilyen szempontból kilógok a sorból. Talán hárman-négyen lehetünk, akiknek ez az első darabja, amiben játszunk.” Február elején az első olvasópróbán nem is tudott ott lenni, mert épp vizsgázott.

„Utána az első hetekben keddtől péntekig voltak mindennap a próbák, előfordult, hogy nem tudtam megjelenni. Ez nehézséget is okozott, mert ha újat tanultak, vagy valamit épp változtattak a koreográfián, amikor nem voltam ott, be kellett hoznom. Az utolsó két hétben viszont nem jártam suliba, mert reggeltől estig bent voltam a színházban.”

Családi háttér

Ekkorra a meglepett család már nem tréfálkozott, sőt Barni anyukája, Krisztina örült a legjobban, aki egykor maga is színésznő szeretett volna lenni. Jelenleg is színjátszócsoportot vezet a Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskolában, és énekel a Stilla Pectus kamarakórusban.

Barni nővére, Tamara a Huncutka kalandtábor Európa-bajnok latin-amerikai táncos fellépője minden évben. Neki rengeteg színpadi tapasztalata van, nemcsak versenytáncosként, hiszen volt háttértáncos is színházban, a Maffia Swing előadásban.

A hobbi vadász apukától, Györgytől távol áll az előadóművészet, de mindenben támogatja fiát. Barni tavaly az érsekújvári U19 csapatkapitánya volt, és a legjobb hazai góllövő, most Zsitvabesenyőn focizik.

„Kimerítő az egyetem mellett, sok időt elvesznek ezek az elfoglaltságok. A premier előtt mind nagyon elfáradtunk, sokan lebetegedtek, nem volt hangunk. Utólag az is érdekes, hogy már az alapiskolás ballagáson, majd a gimiben a szalagavatónkon is a Mi vagyunk a grundot énekelte az osztály, meg a tanároknak is a szerenádon: Miért félnék, miért élnék, ha nem egy álomért? – mindig erre gondolok a fináléban az állótaps alatt.”

Szöveg Benkő Tímea