A füttyögő méhecske furcsa akcentusa

Gubcsi Lajos neve mostanság gyakran szerepelt a médiában: Gubcsi a Magyar Művészetért Díj kuratóriumának elnöke, mely többek közt kitüntette Grendel Lajost vagy Tőzsér Árpádot, de posztumusz még Márait, Weörest, Hamvast és Wass Albertet is. Gubcsi művei szerzői kiadások, díszkiadásokra emlékeztető kiszerelésben látnak napvilágot.

De milyen író, költő maga Gubcsi? Sajnos, a művészi kvalitások nem mindig párosulnak nemes vagy annak tartott erkölcsi kvalitásokkal. Gubcsi a hazafias vagy közéleti lektűrnek nevezhető moralizáló szöveggenerálást műveli dilettáns szinten: szövegei nemesnek szánt tartalmuk ellenére önkéntelenül komikumba fulladnak, paródiának hatnak. Amit művel, irodalomnak kevés, paródiának viszont ernyesztően sok. Legényregény című, prózát és verset kombináló opusza erre jó példa. A csak komoly erőfeszítés árán végigolvasható szöveg egy Lél nevű fiú pszichoszexuális fejlődését mutatja be, noha nem vagyok benne biztos, hogy a szerző ennek szánta. Alighanem Gubcsi egy igaz magyar férfiasságeszmény bűvöletében írta a könyvet. A fiatal, táltostitkokra fogékony Lél „suta” a nőkkel, ugyanakkor ellenállhatatlan, nem ritka, hogy pucér lányt talál az ágyában, hogy magára rántja egy-egy szexéhes csitri vagy épp tapasztaltabb férjes asszony, de ő az igaz szerelmet keresi, s mindeközben olykor terapeutaként maga a Jóisten is eltársalog vele. Az erotikus megfogalmazásokat Gubcsi dilettáns szójátékai és terméketlen humora tovább trivializálja: „Lél mindig tudta, hogy mellpárti. Tagja lett ugyan az MSZMP-nek is, de alapvetően mellpárti maradt.” És szegény Lélt folyton gyötri a sors, hiszen: „Ha valaki huszonegy-huszonkét éves és egyetemista, aligha kerüli el, hogy nője legyen”. De: „Semmi értelme az egésznek. B...unk vagy tévét nézünk minden este.” Egy rockzenész neje „éppen Lélben vélte felfedezni feltáratlan járatainak bátor vájárát. Aknászát is, azt is mondhatnánk, mert olyan erejű robbantásokra ösztönözte új barátját, amilyenekre a hagyományos munkához szokott vájárok nem vállalkoznának. Lél nem szerette ezt a robbantgatást, beérte volna csendes fúrással, megfontolt haladással...” Ez a macsóhumor végigvonul a könyv egészén, és követi Lélt a házasságig, válásig stb. Lél mindig az a fickó marad, aki „határozottan szórta szét a szélben férfiúi spóráit, hogy biztos lehetett benne, a por virágra talál”. Hát, ilyen nagy beporzásoknak a regénye ez a mű. Egyszer aztán, mikor „Lél engedélyt kapott az egyórás kollégiumi szexre”, gyerek lett belőle: „újévi, maltergyártású, porfödte gyerek”. Az abortusz fel se merül, hiszen: „Magyar ember nem csibész. Eszükbe jutott ugyan a vágy négy-ötévnyi szabadságra, egyszer talán nyaralásra, valaha majd egy bulira, sőt, akár moziba is mehetnének egyszer... de az nem jutott eszükbe, hogy elvegyék valakinek az épp most születő reménységét.”

A kötet versei talán még a hol pongyola, stílustalan, hol betegesen túlstilizált prózaszövegeknél is csapnivalóbbak. És itt nem csak a hol teljesen szentimentális, hol közéleti zsánerpoézis csapdáira gondolok, hanem a gondolatzavarok sokaságára vagy a komikumba átcsapó disszonanciákra. Néhány példa: „Méhecske füttyög kicsit furcsa akcentussal.” Nem elég, hogy fütyül, de a füttynek még akcentusa is van. „Úgy érzem hellódból, hajad balzsamából, lépted dallamából / Úgy látom szemed sugarából, léted ébredéséből, öled vágyából / Tested összes hajlatából, hogy itt vagy megint.” Hát, elég sok impulzus kellett ahhoz, hogy eljussunk ehhez a concettónak nem éppen sikeres konklúzióhoz. „Csak a sírban tudtam meg a hírhozó vakondtól, hogy rég mással mentél el.” No comment. „Kórószáraz a virág, mit a kezedbe adok / Én sem tudtam, hogy ilyen kicsikére lohadok.” Hát, ez a költészet a nagy, sorozatos felhergelődés után valóban nagyon kicsikére lohadt, gyakorlatilag nem is látszik.

(Gubcsi Lajos, Legényregény. Páros villanások egy ezredfordulón, Budapest, 2011).

Értékelés: lmmmmmmmmm