A csehek ezt sem olvashatják

Az első szállítmány ez év júniusában érkezett meg a Morvaországi Központi Könyvtárba. Tizennyolc doboz tele levéllel, fotóval, szakmai elismerésekkel. Októberben aztán a második adag is célba ért. Gazdag gyűjtemény várja az olvasókat a brünni intézetben.

Milan Kundera A lét elviselhetetlen könnyűségével szerzett nemzetközi hírnevet, majd azzal, hogy kilépve a Csehszlovák Kommunista Párt tagjai sorából ő is támogatta a prágai tavaszként híressé vált 1968-as reformfolyamatot. 1975-ben emigrált Franciaországba. Azóta – pontos párizsi lakcímét sikeresen eltitkolva – Párizsban él a feleségével. 1979-ben a Nevetés és felejtés könyve című regénye miatt fosztották meg cseh állampolgárságától. A franciát 1981-ben kapta meg. Először az 1989-es rendszerváltás után látogatott haza, azóta pedig úgy járt Prágában és Brünnben, hogy mindig csak utólag derült ki, hogy az irodalmi Nobel-díj várományosát szülőhazájában látták.

Magyar olvasói az elmúlt évtizedek során mindig előnyösebb helyzetben voltak, mint a cseh és szlovák Kundera-rajongók. A tréfa, a Búcsúkeringő, Az élet máshol van szerzőjét több mint negyven nyelvre fordították le a világban, franciául írt regényei azonban csak az elmúlt években jutottak el cseh tolmácsolásban egykori hazája olvasóihoz.

Az elrabolt Nyugat, avagy Közép-Európa tragédiája című esszéje a francia Débat 1983. novemberi számában jelent meg, fordítói pedig még abban az évben több európai nyelven adták tovább. Az Európa Könyvkiadó most jelentette meg Bíró Péter fordításában, egy százoldalas kötetben. Maga az esszé mindössze ötven oldal a kötetben. Pierre Nova, az Előszó szerzője szerint a cikk „kis terjedelme ellenére is óriási hatást gyakorolt a kortársakra… Kelet-Európában hatalmas visszhangot keltett, és reakciók, elsősorban Németországból és Oroszországból kiinduló viták hullámát indította el, Nyugaton pedig – Jacques Rupnik, a neves francia politológus megfogalmazásával élve – újrarajzolják az 1989 előtti Európa szellemi térképét.” Ő közli azt is a kötet első lapjain Kundera Az irodalom és a kis nemzetek című, 1967-ben, a Csehszlovák Írókongresszuson elhangzott beszéde elé, hogy az író csak vandálokként emlegette ideológiai cenzorait, akik annak idején „egyértelmű támadásként értelmezték a kultúra autonómiájának és az alkotói szabadság védelmének az érdekében elhangzott védőbeszédét”. Kundera szerint ugyanis „A csehek számára soha, semmi nem volt kétségbevonhatatlan, sem a nyelvük, sem az Európához való tartozásuk, és ennek eredményeként folyamatosan két lehetőség között ingadoztak: vagy hagyják gyengülni a cseh nyelvet, amíg az egy európai nyelvjárássá halványul – és ezzel a cseh kultúra egyszerű folklórrá –, vagy pedig európai nemzetté válnak, ennek az összes velejárójával.”

Rátérve a kötet gerincét alkotó esszére, Az elrabolt Nyugat…-ra, Kundera – mintha ma írta volna – Magyarország helyzetét is szóba hozza. „Abban a pillanatban, amikor Magyarország megszűnik Európa – tehát Nyugat – lenni, megfosztatik a saját sorsától, a történelmétől, és az identitásának éppen a leglényegét veszíti el.”

Mit fűzhetnénk mindehhez? Hogy bölcs megállapítás? Annál sokkal több. Kundera pontosan látja, és már harminc évvel ezelőtt is látta mindazt, ami Európa közepén már korábban (is) folyamatban volt.

„Az általam Közép-Európaként nevezett térség ellentmondásos helyzete segít megértenünk, hogy miért éppen itt zajlottak le Európa legdrámaibb eseményei: a nagyszabású 1956-os forradalom és az azt követő véres megtorlás, a prágai tavasz és Csehszlovákia 1968-as megszállása, és az 1956-os, 1968-as, 1970-es és a legutóbbi évek lengyel forrongásai. Sem nyugaton, sem keleten nem történt olyasmi, ami akár tragikus jellegében, akár történelmi jelentőségében összevethető lenne a közép-európai felkelések sorozatával. Ezeket a megmozdulásokat szinte a teljes lakosság támogatta, és ha nincs az orosz beavatkozás, az éppen regnáló rendszerek néhány óráig sem lettek volna képesek ellenállni. Ez azt jelenti, hogy mindazt, ami Prágában és Varsóban zajlott le, a lényegét tekintve nem Kelet-Európa, a szovjet, a kommunista blokk tragédiájaként kell értelmeznünk, hanem a közép-európai térségéként.”

Mintha ezt is ma, egy értékeitől kiforgatott világban írta volna, amelyben a költők és gondolkodók hangja szép lassan elnémul, Európát pedig lassanként magára hagyja a kultúra.

Védő- és vádbeszéd is egyszerre Az elrabolt Nyugat, avagy Közép-Európa tragédiája. Védőbeszéd, mivel Kundera nem kis szenvedéllyel emlékeztetett a kis nemzetek (Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország) kultúrájára, vádbeszéd pedig azért, mert e kis térség tragédiája Európa tragédiája. Európa ugyanis egyszerűen nem vesz tudomást erről az egységről.

Kundera kilencvenharmadik évét tölti be 2023. április első napján. Írói tevékenységét 2015-ben befejezte. Az életmű lezárult, a Nobel-díj elúszott. Ha 2015 óta bármit is írt volna, az eshetősége még szóba kerülhetett volna. Így viszont, hogy letette a lantot, már „csak” a világirodalom egyik meghatározó alakjaként szerepel a 20. és 21. századi regény- és esszéírók nagykönyvében.

A szerző a Vasárnap munkatársa