A Csallóköz színei

A Kortárs Magyar Galéria Luzsicza Lajosról elnevezett termében március 31-ig látható kamarakiállítás átfogó képet nyújt Janiga József művészetéről, bemutatja azt a gazdag színvilágot, felsorakoztatja mindazokat a technikákat és stíluseszközöket, amelyeket az alkotó sajátos módon használt az általa oly nagyon szeretett és tökéletesen ismert csallóközi táj megörökítéséhez, valamint a portréfestészetében. Minden rezdülését ismerte ennek a tájnak, hiszen biciklijén – elmaradhatatlan tranzisztoros rádiója társaságában – bejárta minden zegzugát, és részletes vázlatokat készített a mindig új arcát mutató síkvidékről. Hogyan is festhetett volna másképp végtelenből végtelenbe húzódó tájképeket erről az alacsony horizonthatárra leereszkedő égbolt alatt „megterített”, dús mezejű asztalról, mint nyílt-nyitott kompozíciókban. Festményein tágasabb az égkupola, mint az alatta húzódó égő, rikító-virító, zöldellő vagy elrozsdálló mezősáv, a termést érlelő gabonatábla, az alacsonyan ülő bokrok rengetege, a bozótosok és a füzesek szigetecskéi. Janiga József nagy léptékű vagy miniatűr tájképeinek szín- és formaskálájában ugyanaz a pozitív érzelem van intenzíven jelen, mint amilyennel ő maga létezni tudott és élni akart a csallóközi tájban – az otthon iránti őszinte ragaszkodás. Igaz, nem a Csallóközben született, hanem Párkányban. S ahogy maga mesélte, mivel arrafelé mások a domborzati viszonyok, kezdetben, amikor Nagymegyerre költözött, az ő szemének is szoknia kellett a csallóközi rónát. Később azonban annyira elbűvölte, hogy a szerelmese lett. S ami az átutazó idegen számára csupasznak, kopárnak, síknak, unalmasan egyformának tűnhetett a csallóközi végtelenben, az neki szép volt, változatos és felemelő. Elmúló és újraszülető. Csodás hely, mely lecsendesíti és megbékíti a lelket. A belső nyugalom, amely Janiga József festett tájában érezhető, ma is erősen hat a szemlélőre.